Törzshely

Tárlat: Opánszki Tamás – Éjszakai áramlat (Kávéházi tangó), FUGA, Budapest

Elképzelem, ahogy panorámaképként egyesítjük a festményeket, és kirajzolódik belőle egy Budapest-térkép. Egy kávézóban ülve írom a megnyitóbeszédet. Este negyed 10, körülöttem nyüzsögnek az emberek. Fel-felnevetnek, mesélnek. Ugyanez a hely délelőtt csendes, csak páran olvasgatják a reggeli újságot, szürcsölik a kávéjukat. De éppen azzal kezdtem, hogy mennyire kirajzolódik Budapest arca a festményekről…

Ahogy Hopper a festményein a nagyvárosi magányt ábrázolta, úgy Opánszki Tamás Ebéd vagy Mobil című képénél is megjelenik az egyedüllét. Nemcsak a magány, hanem a kékes-zöldes melankólia is visszaköszön. Míg a Hopper által kedvelt hideg színek rokonai láthatók Opánszki Tamás Költők című festményén, addig az Éjjeli terasz című kép figurái egy olyan napernyő alatt gubbasztanak, amelyet Van Gogh Éjszakai kávézójának meleg, vörös színére festettek.

Én magam is számtalanszor ültem, ahogy teszem most is, kávéházakban. Keresve a wifit, egyedül, de közösségben maradva. És nem tudom elhessegetni magamtól a gondolatot, hogy hányan indulhattak el azon a péntek estén Párizs utcain, egyedül vagy társaságban, kávézni vagy bulizni, és hányan váltak nemcsak magányossá azután az éjszaka után.

A belvárosi nyüzsgésnek az egyetemi éveim alatt mindennapos csodálója voltam. Szokott útvonal, szokott helyek, kisfröccs, cigifüst, gyros. Tamás képeinek szín- és hangulatvilága a fröccstől bormámoros estékre emlékeztet, neontől fényesen ragyogó kirakatokra. Mostanra inkább a kávéházi magányt választom, mint a zsúfolt romkocsmát. Képzeletben én is ott ülök a Centrál sarkában egy kényelmes kanapén. Opánszki Tamás festményeihez kávéházakban gyűjti a pillanatképeket. Mindezt teszi magányosan, egyedül. A festék használatának köszönhetően mozgásban tartja az alakokat, életre kel a kihalt kocsma, vízióként elevenednek meg a fröccsöt ivó alakok.

Ami a festő koncepciójában megragadott, az az a gondolat, hogy a kávéház jó helyszín egy diskurzusra. Számos íróbarátság és remekmű készült ezeken a helyeken, a diskurzusra a legjobb példa pedig a vicc sebességének lemérése volt. „Miután Karinthy Pestre költözött, bázisát áthelyezte a Centrálba. Egyszer mégis ellátogatott, és kísérletet tett egykori kedvenc helyén: »Elhatároztam, hogy megmérem a vicc budapesti terjedési sebességét. Kigondoltam és elmondtam a Hadikban egy viccet, és másfél órával később átmentem a Centrálba. Ott már nekem mesélték.«”

De visszatérve a térképre, szinte látom magam előtt, ahogy a Google Street View-n rákeresve egy új kocsmára a fotók helyett Opánszki Tamás festményeivel illusztrálnák azt. Hiszen ezek szinte nem is állóképek, éltre kelnek a festékfigurák, halljuk, ahogy a lányok beszélgetnek, ahogy a pultos telefonál, és halljuk a tangózó párok cipőjének kopogását is. A meleg színek mindegyik teret otthonossá és egyben ismerőssé teszik, ahol nemcsak egy nyári szombat reggel innánk meg a reggeli kávénkat, vagy a napsütötte kirakatban ebédelnénk, de a mostani hidegben is szívesen üldögélnénk.

Kenéz Réka

Az írás a december 11-én elhangzott kiállításmegnyitó-szöveg szerkesztett változata. Opánszki Tamás tárlata 2016. január 13-ig látható a FUGÁ-ban.

(Köszönjük a fotókat a művésznek.)