Ma az Ellenséges Város miniszterelnöke megvádolta kormányunkat, hogy a meghatározhatatlan fajú, rücskös lényt mi küldtük a nyakukra. Kormányunk értetlenül áll a rágalmak előtt, hiszen a félelmetes bestia a mi lakosainkra is szörnyű veszélyt jelent. Rammlin városa nem tűrheti tovább a gyanúsítgatásokat! Ha folytatódik a hazugságáradat, elnökünk megteszi a szükséges lépéseket. Most pedig jó szórakozást kívánunk kedves nézőinknek a történelmi mérkőzéshez… – Kerber Balázs írja az Apokrif naplóját.
Eközben Rammlinban
Különös érzés egy kávézó sarkába szorulni, a Cola feliratú hűtőszekrény mellé. A hűtő csupa világosság, mint egy sokemeletes, zsongó hivatali épület, míg a szürke fal és a szék melege a meghitt zug benyomását kelti. Néha a pincér egy-egy üdítőért nyúl a hűvösbe, s utána becsukja az ajtót; új megálló következik, a hideget berregő meleg váltja fel. A pult fölötti tévéből cseppet sem megnyugtató hírek szólnak, egy veszélyes külvilág zajai. Azonban innen, a kávézóból, a riasztó hírek világa mintha távoli lenne, és a nyüzsgő vendégek kuckószerű birodalma a védelem illúzióját nyújtja. Bár a vendégek sem mindig megnyugtatóak.
– Mikor jön már a meccs?! – fakadt ki hangosan egy nagyobb, zöld pulóveres bogár, miközben a pincér elvitte hatalmas, üres korsóját. Csak úgy általában, a levegőbe kérdezett, és hirtelen egészen tágra nyitotta irdatlan, sárga szemét.
– A rücskös, barna lény továbbra sem tágít horizontunkról. Néhány rendbontó határozottan állítja, hogy a város alatti alagutakból jött elő, azonban alaptalan vádaskodásukkal csak a társadalom békéjét zavarják. A rendőrség határozottan jár el a bajkeverőkkel szemben, így kérjük a kedves nézőket, hogy inkább ne beszéljenek, maradjanak otthon, és élvezzék a komfortos bolyok kényelmét.
– Nincs már háromnegyed hét?! – csattant fel egy piros pulóveres bogár ugyanannál az asztalnál, és heves kézmozdulatától egy teli korsó zúgott a földre. A kávézó közepét hamarosan sovány, felmosórongyos rovarok lepték el, és ott sikáltak az ingerült szurkolók lábánál. Habzott a padló a tarka sereglet alatt.
– Ma az Ellenséges Város miniszterelnöke megvádolta kormányunkat, hogy a meghatározhatatlan fajú, rücskös lényt mi küldtük a nyakukra. Kormányunk értetlenül áll a rágalmak előtt, hiszen a félelmetes bestia a mi lakosainkra is szörnyű veszélyt jelent. Rammlin városa nem tűrheti tovább a gyanúsítgatásokat! Ha folytatódik a hazugságáradat, elnökünk megteszi a szükséges lépéseket. Most pedig jó szórakozást kívánunk kedves nézőinknek a történelmi mérkőzéshez…
Az egyik cingár takarító letette a felmosórongyot és kifújta magát. A Cola feliratú hűtőszekrény mellé szorult rovar lassan, megfontoltan itta a limonádét, és egyre a kávézó ajtaját figyelte. Amikor kinyílt, mindig felkapta a fejét, de csak a külső asztaloknál ragadt szurkolók szállingóztak befelé, hogy ők is nézhessék és kommentálhassák a „történelmi mérkőzést.” A meccs előtt azonban még maratoni reklámblokk következett, úgyhogy félő volt, hogy újabb korsók fognak a kövön landolni. Két drukker úgy döntött, hogy arisztokratikusan elhatárolódnak a többiektől, kihúztak a középső asztaltól két nagyobb széket, és sörrel a kezükben, királyokként meredtek a tévére. A képernyőn valami rózsaszín cukorral bevont, forgó csokitorta látszott éppen, melyet petéikből frissen kikelt gyerekek nyomogattak a csápjaikkal. Mackóbátyó születésnapját ünnepelték, aki csakhamar fel is tűnt a reklámban, tarka csákóval a fején. Udvariasan kopogott, mintha idegen lenne, aztán mikor a gyerekek meglátták, édesdeden elvigyorodott és mormogva integetett. Nagy nehezen letelepedett a gigászi torta elé, a hangyapalánták pedig köré gyűltek és hallgatták meséit. Ekkor kinyílt a kávézó ajtaja, és egy nagydarab, színes cincér lépett be rajta. A sarokban üldögélő rovar tudta, itt az ő embere. Csápjával finom jelzéseket adott a hórihorgas, napszemüveges jövevénynek, aki biccentett, majd a pulthoz ment, és franciakrémest rendelt. A pincér mondta, hogy majd kiviszi neki, de a lila pöttyös cincér (fején a csápok, akár az adóvevők) egészen addig nem volt hajlandó letelepedni a magányosan kuporgó alak mellé, amíg kezébe nem kapta a méretes süteményt. Ott várakozott a pultnál, és látszólag egyáltalán nem érdekelte, amiért voltaképpen idejött. Még el is beszélgetett a pincérrel, megkérdezte, most lesz-e a nagy meccs, és amikor igenlő választ kapott a hallgatag bogártól, kifejezte mély szeretetét a futball és általában a buzgó, mobilis rovartársadalom iránt. Odáig ragadtatta magát, hogy megveregette a pincér vállát, „jó Roderickem”-nek nevezte, és miközben átvette a krémest, hangosan dicsérte a rammlini állapotokat és a lakosok példás szorgalmát. Közben végre elkezdődött a meccs, és Mackóbátyó dörmögéseit egy kolosszális, kehely alakú stadion képe váltotta fel.
– Nem sietjük el! – pirított a cincérre a már régóta várakozó rovar, mikor az végül letelepedett asztalához.
– Nyugodjon meg, öregem! El kellett terelnem a figyelmet! – a hosszú csápok csak úgy lengedeztek a figura feje fölött, miközben majdnem a fél krémest egyszerre tömte a szájába.
– Mert azok ott biztos a kihallgatásunkra készülnek! – mutatott a másik idegesen a szurkolókra.
– Nem tudhatja, melyikük zsebében rejtőzik hangfelvevő, amit bármelyik percben elindíthat.
Az egyik pulóveres drukker épp ezt a pillanatot választotta arra, hogy egy elszalasztott gól miatti dühében felpattanjon, és ordítások közepette a tévének rohanjon. A „jó Roderick” és segítői alig tudták megakadályozni akcióját.
– Nézze, cincér úr, szerintem fogadja el, hogy rajtam kívül rohadtul nem érdekel senkit a mondanivalója. Inkább arról beszéljen, hogy megmentette-e azt a két balekot!
– Ja, őket meg.
– És most hol vannak?
– Itt kint várakoznak.
– És nem tudtak volna bejönni magával? Vagy az nem elég titokzatos?
– Gondoltam, előbb felmérem a terepet.
A másik vigyorgott, és ismét a szurkolókra mutatott.
– Mit gondol, a Képtelennek sikerül kifejlesztenie valami fegyvert? – váltott témát gyorsan a cincér.
– Dehogyis, már csak az időhiány miatt sem. Az állat felébredt.
– Akkor minek kell nekünk ez a két tökkelütött? Miért nem menekülünk mi is, ahogy holnap vagy holnapután mindenki fog, csak akkor már túl késő lesz.
– Először próbáljuk meg meggyőzni Rogert…
– Miért? Tényleg ő csinálta ezt a lényt vagy mit?
– A főnök szerint igen.
– És hogy tervezi meggyőzni? „Roger, szerintem rossz ötlet volt egy rohadt nagy, tömeggyilkos hangyászsünt gyártani, kérem, gondoljon fajunk jövőjére!” Ön szerint ez hatásos?
– Annyit tudok csak, hogy a főnök bízik ebben a két idiótában. Talán nekik lesznek érveik, fegyvereik, vagy mit tudom én. Tudja, ha békét akar, készüljön a háborúra! Ahogy a régiek mondták: bis pacem, rapapallum.
– Akkor behívom őket. – sóhajtott a cincér, ám mielőtt feltápászkodhatott volna, nyílt az ajtó, és két, eléggé viharvert alak lépett a kávézóba. Az egyik kissé frusztráltabb, a másik kissé gúnyosabb arcot vágott.
Ruggarth és Swaprock voltak azok.
Folytatása következik!
Apokrif Online 