Youniverse Project: A szavak súlya | MindKick, Benjamin Vandewalle: Inter-View, Trafó, 2015. 09. 04.
Nemrég különleges élményben lehetett része annak, aki ellátogatott a Tűzoltó és a Liliom utca sarkára. Két esemény zajlott párhuzamosan az épületen belül és kívül.
Bent a Youniverse Project kreatív alkotócsoport (Makra Sándor, Dombovári Csongor, Kerekes Kata) két projektjén vehettek részt az előre regisztrált személyek. Mindkét eseményhez agyi aktivitást mérő szenzorokat használtak, a performanszokat párokra szabták, hogy növeljék az interaktivitást.
Az egyik egy érdekes játék volt, mondhatni brain-football, MindKick néven. Szó szerint agykontroll alatt kellett tartani egy gépet, és eközben magadat is, mert ha túlkoncentráltad, már nem is működött a dolog. Egy mini futballpályán elhelyezett labdát kellett ventilátorok segítségével mozgatni és belőni az ellenfél kapujába, mindezt a fejre helyezett szenzorok segítségével. Nem kézzel-lábbal, hanem jobb híján agymunkával.
A másik Youniverse Project-es performansz (A szavak súlya) beszédtréninghez volt hasonlítható, ahol a beszélő egy animáción végigkísérhette, hogy az őt hallgató számára mennyire érdekes vagy izgalmas, amit mond. A hallgató fejére agyszenzort helyeztek el. A beszélő egy szemüvegen keresztül egy sziklát látott a virtuális tengerparton, és ha megkapó volt a befogadó számára, ami elhangzott, ez a szikla felemelkedett, ha pedig nem, visszazuhant a földre. Azt hiszem, el tudom képzelni egy-egy ilyen rendszer hasznosítását közhasznú helyeken is.
Az épületen kívül az Inter-View projekt vonzotta az embereket. A Benjamin Vandewalle építette trükkös dobozok szemben az épületen belüli akcióval nem a digitális tér horizontjából léptek elő, hanem az itt és most pillanatát ragadták meg direkt formában, egyszerű eszközökkel. Bár voltak bennük gépesített részek, azokat jól elfedték a borítások, egy lámpa világításán kívül valóban letisztult volt a szerkezetek. A titokzatosság áradt ezekből a dobozokból, hiszen nem lehetett beléjük látni. Kívülről főként a visszatükröződő környezet volt tetten érhető, belülről pedig a fehér, csupasz tér. Arra is figyelt a készítő, hogy az élményt a két egymással szembenéző befogadó teremtse meg egymás számára. Aki követte a szabályokat és rákényszerítette magát, hogy percekig egy dobozba bedugva fejét össze legyen „zárva” egy idegennel, a másik fejétől körülbelül egy arasz távolságra, annak sikerült inter-view helyzetbe kerülnie.
Ezeket a tapasztalatokat egy rövid beszélgetés előzte meg, ami érdekes adalékanyagokkal szolgált arról, hogy milyen gondolat, milyen motívum keltette életre a szerkezeteket. Ruttkay Zsófia (a MOME TechLab vezetője) kérdezte Dombovári Csongort és Benjamin Vandewalle-t arról, hogy mit is hoztak létre valójában és mi motiválta őket. A Youniverse Project tagjai inkább a technológia oldaláról közelítettek, mondván, kulturális terünket behálózzák a különböző médiumok. Mi lenne, ha behoznánk a képbe valamit, ami még nem mainstream, de potenciálisan tömegfogyasztási cikké válhat egyszer: az agy mint a kommunikáció és az irányítás eszköze? Nagyszerű szerkezeteket állítottak össze, nem csoda, hogy a fejlesztőcsapat tagjai szeptember 15-én bemutatkoztak a milánói Expo-n is.
Ezzel szemben Benjamin Vandewalle szemszögéből az egész intimebb hangulatot kapott. Az indusztriális társadalomban szerepekhez vagyunk szoktatva, és emiatt a személyesség elsiklik, miután egyik szerep után egy másikat veszünk fel. Ezért ő egy trükkös dobozzal próbálta mesterségesen létrehozni az itt és most helyzetet két idegen ember között.
Összességében egészen más módon, mégis az épület előtt és az épületen belül zajló események ugyanarra: az emberi kommunikáció módozataira reflektáltak.
Balázs Zoltán
A fotókat a Trafó bocsátotta rendelkezésünkre.
Apokrif Online 