Feketemosó: Etológai gyorstalpaló

Nem, a helyzet tényleg nem volt olyan vészes. Csak kényelmesebb lett volna, ha egyáltalán nincs semmiféle helyzet. – Szendi Nóra írja az Apokrif naplóját.

– Igazán megemlíthetted volna, hogy a kommunikációs tanácsadó egy kutya! – jegyezte meg rosszallóan Nyivor.

– Mégis mire számítottál? – röhintett Mufronc.

– Hölgynek nevezted. Ki a toklász tudta, hogy szukát értesz alatta!

– Végülis azzal bíztalak meg, hogy kutyákkal tárgyalj, nem tudom, mit vagy úgy oda.

– Hát talán épp ezért – dünnyögte a bajusza alatt félhangosan Nyivor.

Duzzogott, de egy kicsit azért túljátszotta. A körülményekhez képest nem volt vészes a helyzet.

Különben csak azért nem fogott gyanút, mert a szóban forgó hölgy irodája, bár a külvárosban, de még Felisztrádián belül volt található. A távmiákból felcsendülő hang kissé mélynek tűnt, de Nyivor arra tippelt, korosodó nőstény lehet, aki a kandúrok inzultálásait megelégelve elköttette a petevezetékét. A nevére oda sem figyelt. Túl akart lenni az egészen.

Még akkor sem sejtett rosszat – már ha nem számítjuk, hogy az egész helyzet úgy volt rossz, ahogy –, amikor az iroda várójába lépve orrfacsaró kutyabűz csapta meg az orrát. A falon egymást nyalogató, egymáshoz bújó kutyák és macskák gyomorforgató képei. Megtermett patkányféleséget pillantott meg, csak aztán kapcsolt, hogy egy csivava. Ettől legalább nem kellett tartania: feleakkora volt, mint ő. Némaságba burkolózva ücsörögtek. Az irodából élénk miákolás és kaffogás foszlányai szűrődtek ki.

– Maga is? – szólalt meg a dög.

– Mit én is? – kérdezett vissza bosszúsan Nyivor.

– Fajváltás? – Nyivor megütközve bámult rá. – Nem egyszerű – fűzte hozzá a csivava sóhajtva. Nyivor tüntetően az ablak felé fordította a fejét, úgy döntve, akármit is mond, a továbbiakban nem vesz tudomást róla.

Kis idő múlva egy spániel és egy skót lógófülű macska lépett ki az ajtón. Elégedettnek látszottak. A csivava sokáig időzött bent, Nyivor unatkozva lapozgatta a váróban a vendégek számára elhelyezett Gombolyag és gumicsont magazint.

– Kitartás, öregem – vigyorgott rá a csivava, mikor végre kikeveredett az irodából.

Odabent párnázott kosarak, középen ízlésesen elrendezett, csipegetni való szárított hal és csirkefarhát.

És egy fekete kutya. Nyivor önkéntelenül hátrahőkölt.

– Hauf Puppina – nyújtotta mancsát mosolyogva a kutya. Talppárnái érdesek voltak. Nyivort kirázta a hideg a szemfogai látványától. – Szólítson Puppának, elvégre barátok vagyunk.

Barátok. Csak most kezdte felfogni, mi a rühbe keveredett. Feszengett, pedig úgy tervezte, hűvös távolságtartással fog viselkedni.

– A Dorombónusztól, igaz? – kérdezte barátságosan a kutya. – Ne aggódjon, a zavara érthető. Hiszen épp ezért van itt.

Nyivor ügyefogyottan pislogott rá. A kutya szemei fölött egy-egy zsemleszín pötty, a szemei szokatlanul világosak, szinte sárgásak, akár egy macskának. Legalább jól látszottak a pupillái. Ez valamelyest megnyugtatta Nyivort, különben mindvégig valami furcsa kábulatot érzett, mint aki nem egészen ura cselekedeteinek. Bizonyára ettől a megszokhatatlan kutyaszagtól, gondolta.

Afféle etológiai gyorstalpaló volt, sorra vették mindazon viselkedési formákat és reakciókat a farkcsóválástól a pofán nyalintásig, amelyek félreértésekhez vezethetnek a két faj tagjai között. Puppa nem is lehetett volna profibb és nyájasabb, Nyivor farkán mégis felborzolódott a szőr csaholó nevetésétől, az a tanács pedig, hogy ne tegyen váratlan, menekülésre emlékeztető mozdulatokat, kevéssé javított a helyzeten: ha józan eszével tudta is, hogy nem fogja baj érni, képtelen volt kikapcsolni ösztönös félelmét, hogy a kutya bármikor grabancon ragadhatja.

– Azt javaslom, térjen vissza az első tapasztalatai után – tanácsolta búcsúzáskor Puppa –, elméletben minden sokkal egyszerűbbnek tűnik. Akkor is jöjjön bátran, ha csupán a helyzet okozta feszültségeit szeretné megosztani velem.

– Szóval jöjjek vissza egy feszült helyzetbe feszültséglevezetni – nyehhente Nyivor kényszeredett lazasággal.

– Ugyan, maga szereti a kihívásokat – villantotta rá Puppa borostyánszín tekintetét biztatóan. – Csak el kell szakadnia a berögzöttségeitől.

Nem, a helyzet tényleg nem volt olyan vészes. Csak kényelmesebb lett volna, ha egyáltalán nincs semmiféle helyzet.

– Szóval? – érdeklődött Mufronc. – Készen állsz a holnapra?

– Mi mást tehetnék? – morogta belenyugvón Nyivor, és szájába tömte az ebédjéből maradt tengerimalac-agyvelődarabkát.