Gál Soma élménynaplója Visegrádról a FISz-táborból
Fél nap – fél tudósítás, avagy így kezdődött számomra a Fiatal Írók Szövetségének „világvégi” írótábora. Bár reggeltől már csak a programok kinézése, a vonat indulásának újbóli ellenőrzése, sőt, a BKV útvonal megtervezése töltötte ki a délelőttöt, a táborba csak négy után érkeztem meg minden tekintetben, ezért nem merek vállalkozni az igazán igényes tájékoztatásra.
Elmesélem, úgy indult minden, hogy tudósításért cserébe kapok majd helyet a mogyoróhegyi erdei iskolában. Bombaüzlet, három éve nem jártam a táborban, és leendő szerzőként ildomosnak találtam megjelenni a FISz eseményén. Azonnal kezet adtam az ajánlatra.
Ahogy a programokat leíró sajtóanyagot megkaptam pár nap múlva, már kezdett fájni a fejem. Hogy fogom csinálni, hogy egyszerre legyek a Bartis Attila vezette prózaműhelyen és a fordítói szemináriumon, ráadásul líra is van, ráadásul beszélgetések is vannak, ráadásul ebédelni is kell, és akkor még nem ejtettünk szót a legkeményebb munkáról: az esti bulikról. Előre láttam, hogy lesznek problémák.
Szergejfaszagyerek, nekiugrottam az utazásnak, Urbán Bálint sorozatszerkesztővel és luzitános kollégával MÁV szépséges útvonalát választottuk, helyesen, a légkondi egészen hálássá tudja tenni az embert, még egy ilyen rövid úton is.
Aztán a látvány már előre kárpótolt minden kellemetlenségért: meglátni a hegyek tengerét, és áthajókázni komppal a Dunán még a pokoli kánikulában is felejthetetlen, hogy aztán az összetéveszthetetlen FISz-arculat fogadjon táborszerte: három évvel ezelőtthöz képest hangulatos pultot húztak fel a középpontban, ahol van minden, mi szem-szájnak ingere (kávé, rágcsa, sör, BORGÉP, pólók, táskák, zene) és a híres Styer-kisbusz is beparkolt.
Az egyszeri, botcsinálta tudósító nem is tudja, mihez kapjon. A döntés elől inkább bemenekül a faházba egy hűsítő sörre és árnyékra, aztán várja az ismerős, rég látott arcokat, hogy irodalomról és fociról beszélgessenek (nagyonesetleg politikáról). A műhelymunkáról már lekéstünk, a vacsora még nem érkezett meg, éhesen és pilledten ültem le meghallgatni az első nap vendégét, Szilasi Lászlót. Lehetetlen feladatnak tűnt használható, inspiráló gondolatot meríteni a beszélgetésből fáradtan, a Harmadik híd című regény ismeretének hiányában, ezért csak a „ne dohányozzatok, igyatok többet”-típusú aranyköpések ragadtak meg. Szilasi is fáradtnak tűnt, talán közelnmúltbeli betegsége miatt, amiről szót is ejtett. Breaking Bad iránti rajongása viszont feltétlenül szimpatikus! Érdekes volt hallgatni, hogy áll a regény átdolgozásához filmes forgatókönyvvé, korosztályához, saját szavaival élve a rendszerváltás győzteseihez, lúzerértelmiségiekhez, a írás lehetetlenségének emlegetésekor pedig nekem ennek a tudósítás elviselhetetlen könnyűsége villant be. Szilasi egy poénnal is készült: amint úgy érezte, már túl sokat okoskodik, elkezdett harangszót utánozni (ez az anekdota egy rádiós barátjához kapcsolódik). A beszélgetés vége előtt az én fejemben is megszólalt a harang, és inkább a borgép tesztelése mellett döntöttem. De elhatároztam, hogy hazaérve nekiugrom a Harmadik hídnak. Valószínűleg sok hasonló fogadalmat teszek még a négy nap során.
A vacsora (gasztronómiai elemzésbe most nem bocsátkozom) után megérkezett Szendi Nóra is, vagy legalábbis akkor találkoztunk össze, úgyhogy megint kipróbáltuk a fröccsöt, továbbra is nagyon jólesett. Ketten végre jót elcsevegtünk, bár határozottan izgult Nóri a kötetbemutatás miatt. Hat új FISz könyvet ismerhettünk meg, köztük az Apokriffal közös, frissen induló sorozat első három szerzőjét (Bödecs László, Juhász Tibor, Szendi Nóra) és Fekete Anna Oda-vissza című verseskötetét az elsőkötetesek közül, akikről Tóth-Czifra Júlia és Dobás Kata dobott össze egy rövid kritikát (sajnáltam, hogy nem a Kritikustusa koreográfiával, de így is nagyon hosszú és tömény volt a program), ezután pedig Szőllőssy Balázs beszélgetett Farkas Arnold Leventével és Kiss Lászlóval, a Hortus Conclusus sorozat friss szerzőivel.
Szégyenszemre itt már nagyokat pislogtam, ezért újra a pult felé indultam. Tinkó Mátéval és Fehér Renátóval ültem asztalhoz, jól kitárgyalni az utóbbi hónapokat (rég találkoztunk már), és így a lengyel-magyar workshopról is bővebb információkat szerezhettem (három-három szerző dolgozik együtt párokban a tábor ideje alatt, átültetve egymás verseit az anyanyelvükre) és este ez hangzott a legizgalmasabbnak.
Ahogy előre sejtettem, meghasonulok, és lehet, hogy a holnapi napot a próza helyett mégiscsak itt kezdem.
Gál Soma
2015. július 18.
Mogyoróhegy, Visegrád, FISz-tábor
(a képek forrása: FISz-facebook)
Apokrif Online 