Haragudott az anyjára, egyáltalán nem tisztelte, mégis, az ilyen pillanatokban hálával gondolt rá. Hiszen lehetővé tette, hogy szórakozzon. Vigyázott a gyerekére, még pénzt is adott neki, és nem szólt semmit, mikor hajnalban hazatántorgott és meg-megbotolva, kocsmaszagúan odavetette magát az apró, szuszogó test mellé. Az ilyen pillanatokban hálás volt azért, hogy senki nem nézett rá az ebédnél. Hagyták, hogy küzdjön a gyomrával, hogy mire a kanál a szájához ér, kilötykölődjön belőle a húsleves. Az anyja akkor is fogta, beszélt hozzá és narancssárga műanyag kanállal próbálta etetni a szünet nélkül síró kicsit. – Juhász Tibor írja az Apokrif naplóját.
Haragudott az anyjára, egyáltalán nem tisztelte, mégis, az ilyen pillanatokban hálával gondolt rá. Hiszen lehetővé tette, hogy szórakozzon. Vigyázott a gyerekére, még pénzt is adott neki, és nem szólt semmit, mikor hajnalban hazatántorgott és meg-megbotolva, kocsmaszagúan odavetette magát az apró, szuszogó test mellé. Az ilyen pillanatokban hálás volt azért, hogy senki nem nézett rá az ebédnél. Hagyták, hogy küzdjön a gyomrával, hogy mire a kanál a szájához ér, kilötykölődjön belőle a húsleves. Az anyja akkor is fogta, beszélt hozzá és narancssárga műanyag kanállal próbálta etetni a szünet nélkül síró kicsit.
Ezekben a pillanatokban igazán boldog volt. Egy diszkóban ült a legjobb barátnőivel, előttük üres és megkezdett üvegek. A kiöntött pezsgő csillogott az asztalon, az epilepsziás fények el-eltörtek az ékszereiken. Mindenki beszélt, de senki sem hallotta a másikat. Mindnyájan mosolyogtak, mintha csak a fogukat akarnák mutogatni. A táncparkett egy emberként lüktetett, az asztaluk elé vetődött férfiak hívogató arckifejezéssel magyaráztak valamit nekik, majd vidáman tovább mentek.
— Gyerünk, táncoljunk mi is, kiáltotta fülébe Klaudia, akinek arcát a pirosító és vörösbor véresre varázsolta. A tömeg örömmel fogadta be őket, szinte azonnal a közepén találták magukat. Mindenki vonaglott, a lányok csípőjüket dörgölték a férfiak ágyékához. Egy orrkarikás srác tátogott mellettük, kezével összevissza kapdosott, de egyetlen derekat sem tudott elkapni. Egy túlsúlyos lány csókolgatott egy napszemüveges srácot, akinek vigyorgó szája jokervigyorba fagyott. Eleinte lökdösték őket, de hamar felvették a ritmust és már fel sem tűnt nekik a tánc érzéketlensége, hiszen ők is ugyanúgy lökdöstek másokat.
Klaudia mögött felbukkant egy fiú. Először csak a keze látszott, ahogy a lány csípőjébe markol, majd egyre lejjebb csúszik. Az arca apránként vált láthatóvá, eltakarta a lány begöndörített haja. Aztán Klaudia hirtelen megfordult, mélyen a fiú szemébe nézett, és elkezdte tolni a pult mögött található mosdó felé.
Mikor feleszmélt, már egyetlen ismerősét sem látta maga körül. Ügyelve a ritmusra, keresni kezdte őket, de nem lelte meg egyiküket sem. Nem ijedt meg. Nem volt egy ijedős fajta. Akkor sem érzett félelmet, mikor Dávid közölte vele, hogy gyereke lesz egy másik lánytól is, és azt fogja elvenni, mert a jövője szempontjából ez a helyénvaló. Nem rémült meg akkor sem, mikor a kórházban azt mondta a fiú, karjaiban tartva bömbölő gyermekét, hogy nem hasonlít rám. A világon semmi sem tudta megijeszteni, mert nem érdekelte semmi. És ez az érdektelenség biztonsággal töltötte el. Ezért hát becsukta a szemét, és az üzekedő embergyűrű szorító közepén végtelenül szabadnak érezte magát. Önfeledten mozgott, gyorsulva a zenével. Olyan féktelenséggel tekergette a vállait, akárcsak a combjait. Mikor a fények rávilágítottak, szemhéjain keresztül zöld és rózsaszín ábrákat látott, melyek az azonnal rákövetkező sötétségben élénken vibráltak. Csak ezekre a változó alakzatokra figyelt, már nem is hallotta a zenét, szinte különvált a testétől. Szíve elkezdett a basszustól függetlenül verni, hátaknak, karoknak csapódott és mikor kinyitotta a szemét, már a földön feküdt. Valaki rálépett a hasára, fejét nem tudta fölemelni a haján taposó eksztázistól. Hányinger és szédülés tört rá, ruhájára vodka ömlött, amitől még rosszabbul lett. Egyik kezét a hasára szorítva térdre kínlódta magát, arcát a csillagokat imitáló állmennyezet felé fordította, és reménykedett benne, hogy valaki észreveszi.
Apokrif Online 