Feketemosó: A fehér komondor

Azt mondta nekem egy öreg paralizált ismerős a piacról talán egy fél órával ezelőtt, némi keserűséggel a hangjában – Látod a békések között is vannak még hülyék, ez sem csak akkor rúgott, amikor kell, akkor rúgott, amikor lehet, látod. – Bödecs László írja az Apokrif naplóját.

A fehér komondor legendája keringett a városban. Azt mesélték, otthon vár éjjel a sötét lakásban elrejtőzve, csak a szuszogását hallani. Sosem tudhatod, honnan is jön pontosan, mintha egyszerre több teste lenne, több lába, karja – épp mikor észreveszed, már kivédhetetlen, csak egy nagy fehérséget látsz, ez az utolsó, aztán törött tagokkal ébredsz, vérző orral, betört fejjel.

A komondor, talán csak mítosz, viszont a rejtélyes sérülések valódiak. És gyakran találkozni ilyen emberekkel, paralizáltak, békések egyaránt pórul járnak olykor, és bár pontos emlékeik nincsenek az esetről, mindannyian emlékezni vélnek a szuszogásra, a nagy fehérségre, az átbukás pillanatára.

Az is közös bennük, hogy köztudottan többszöri visszaesők, hibákat emlegetnek, amiket nem kellett volna elkövetni, akkor békén hagyta volna őket komondor. A kritikus megjegyzések, engedetlenségek a békéseknél is ehhez a találkozáshoz vezetnek végül, szerencsétlenül járnak ők is.

Előfordul ugyanis, hogy valamilyen módon nem kapják meg a kellő gondoskodást, ami nekik kijárna a vezetőktől, ilyenkor, nagy ritkán – mondjuk, ha elvesztik az állásukat, áthelyezés nélkül magukra hagyják őket, vagy másnak kedveznek velük szemben egy koncessziós jog kapcsán – szót emelnek ők is. Van, aki olykor egyszerűen csak hibázik, például az-az egykori kormánytag, aki egyszer lejött a titkos piacra, kenyeret vett aztán húzott is el, rongyos volt, megtépázott. Felfedezhető volt rajta a harapás, így hívják, a komondorral való találkozó egyértelmű jeleit. Előtte pár héttel még nyilatkozatot adott, a gazdasági növekedés mértékéről kellett beszámolnia, de rossz papírt vitt magával, csökkenő tendenciákról számolt be emiatt, tévesen.

Aztán ott volt az a futballista csatár is, aki gólt rúgott egy testvéri nemzet elleni mérkőzésen a hosszabbításban, amivel egyenlített a csapatunk. A játékost az óta sportszerűtlen pályai, kezelhetetlen öltözőbeli viselkedése miatt – írták az újságok, ki kellett tenni a csapatbók. Törött volt a lába, ő is az illegális piacra mankózott ki, panaszkodott: Mit tudtam én, csak ott volt a helyzet, hát mi a szart csináltam volna, benne van a lábamban, ha helyzet van, én rúgok bazmeg, nekem nem szóltak, én nem hallottam. Most nézd meg, ezzel a lábban már sosem fogok senkit lefutni. Ideges volt, szinte kiabálva adta elő véleményét az óvatlan árus kérdésére felelve, úgy, hogy húsz méteres körben, mindenki hallotta. Többször nem láttuk őt, nem is érdekelt nagyon. A focimeccsekről legtöbbször a nagyközönség csak hírt kapott, sokat nyertünk, nagyon jó volt a csapatunk, a testvérnemzetekkel való barátságos mérkőzéseken is szoros eredményeket hoztak, bár ott legtöbbször a vereséglistánk gyarapodott. Játszottunk itthon meccseket, ezekre azonban mintegy varázsütésre keltek el a jegyek, a nyilvános árusítás ellenére, talán válogatott nézők kapták csak meg, akik mindig csak megerősítették aztán a híreket, ha fennhangon beszéltek a meccs lefolyásáról. Engem nem különösebben hatott meg, de volt, aki sajnálta ezt a focistát. Azt mondta nekem egy öreg paralizált ismerős a piacról talán egy fél órával ezelőtt, némi keserűséggel a hangjában – Látod a békések között is vannak még hülyék, ez sem csak akkor rúgott, amikor kell, akkor rúgott, amikor lehet, látod.

Hazafelé eltűnődtem ezen, és gondoltam leírom, bár ócska kis tanulság, tudom. Ha elég gyorsan változtatom a helyem, sokat kanyarodom az utcák között, úgy csinálok, mintha csak szöszmötölnék valamivel, talán nem veszik észre, hogy írok, már egy hónap telt el, azóta, hogy valamit is papírra vettem, unatkozom, rémesen unatkozom. Néha megállok egy alkalmas kapualjban, aztán megyek tovább. Már többszöri átnevelőbe vivés után, folytonos hivatalos látogatások alatt vagyok, mégis írok. Annak ellenére, hogy nem is az van, mint a focistánál, hogy lenne helyzet, csakúgy a saját szórakoztatásomra, erkölcsi indíttatás nélkül, mert azt hiszem, lehet. Arra gondolok, hogy a komondor viszont, ha eljön az ideje, ha kell majd, akkor és csak akkor, de rúgni fog.