Aleksandar Zograf: Elhasznált világ, Artcomix, 2010.
Aleksandar Zograf második magyar nyelven is olvasható kötete, az Elhasznált világ vékonysága ellenére kifejezetten nem az a mű, amit egy ráérősebb nyári délután együltő helyünkben elolvasunk. Ez nagyrészt a szerkezetéből következik: a képregény nagyját rövidke, kétoldalas történetek adják, csupán pár részlet tesz ki ennél nagyobb terjedelmet. Ez az állandó történethosszúság pedig rendkívüli monotonitást kölcsönöz a kötetnek, így az épp a folyamatos olvasás ellen harcol.
De nem is a minél gyorsabb befejezés a cél. Zograf nem a hagyományos történetmesélő, ez a mű is sokkal inkább hat rajzos naplónak, illusztrált elmélkedések gyűjteményének, mint a szó klasszikus értelmében vett bevezetéssel és befejezéssel rendelkező történetnek. Nem ismeretlen itthon sem ez a műfaj, Csordás Dániel rendkívül sikeres, és a közelmúltban szerencsére újraindult honlapja „műfajukban” rendkívül hasonló képregényeket kínál.
Zograf alkotása azonban a napi élet dokumentálásánál mélyebbre megy. Sosem a szerző egy napját meséli el, az csak a kiindulópontja. Történetei egymásba kapcsolódó élményeket rögzítenek, ahol sokszor a felidézés fontosabb elem, mint maga a felidézett. Ezekbe az élményekbe pedig nem egyszer kapcsolódnak bele mások naplói, melyeket rendszerint a bolhapiacon talál, és amik segítségével a képregény nem csak a szerző személyes életére korlátozódik, hanem a Balkán, tágabban értve pedig Kelet-Európa 20. századi története is egyre élesebben kirajzolódik a maga fókuszpontjaival, torzításaival együtt.
A bolhapiac nemcsak az Elhasznált világ állandó helyszíne, hanem a legpontosabb metaforája is. Maga a kötet is a bolhapiac részletes ismertetésével, ha tetszik, természetrajzával indul, és számos későbbi történetben is visszatér, hol csak említés szintjén, hol hosszabb-rövidebb ideig. Ám a könyv is egyfajta bolhapiacként viselkedik. A mások számára értéktelen régiségek bennfoglalásával biztosítja azok fennmaradását is. Ezzel együtt erősen abba az irányba tart, hogy a régiségek felértékelésével nem a környezetet értékeli le – csupán mindennek ugyanolyan fontos szerepet szán, felismeri a hatalmas, TÖRTÉNELEM nevű építmény legapróbb darabjainak is a szerepét. Hihetetlen élvezettel számol be a második világháború katonanaplóiról, a múlt jövőképeiről, de még a közelmúlt különféle zenei vonulatairól is.
Azonban nagyon sokszor úgy tűnik, hogy csak beszámol, nem pedig megjelenít. Elbeszél, és nem megmutat. A kötetet forgatva gyakran vetődik fel a mű képregényként való életképessége is. Nos, a képlet egyszerű: Zograf csak az egyik alkotóeleme a történeteknek, ő az, aki rajzaival egyszerre válogat is, és élővé is teszi az összegyűjtött narrációkat. Így lesz az Elhasznált világ több mint egy egyszerű szöveggyűjtemény, ugyanakkor épp azzal, hogy egy másik médium, a rajz kíséri a szöveget, az észrevétlenné is válik egyszerre, szerkesztettsége csak nagy-nagy odafigyeléssel vehető észre.
Ha olyan kijelentéseket kellene tennem, hogy Zograf műve erről meg erről szól, akkor azt mondanám (és ezzel nagy eséllyel majdnem mindenki egyet is értene), hogy a Balkánról. De fejcsóválások közt tenném ezt, hisz azzal, hogy a kötet témája egy átalakuló Balkán, egyszerre kínálja fel a Nyugat perspektíváját, ahogy végigméri a számára idegen és fura szokások közt leledző világot, valamint vica versa. Ebből a szemszögből jelenthető csak ki, hogy egy elhasznált világot élünk, és ezzel visszakanyarodtunk a szemét-problematikához: az elhasználtság nem biztos, hogy az értéktelenséget jelenti, csupán azt, hogy már nem tudunk az adott dologgal mit kezdeni. Ahogy a kötet Sex appeal című írásában megjelenik, ez mindkét félre – a Nyugatra és a Balkánra is – igaz, egyik sem tud úgy hozzányúlni a másikhoz, hogy közben ne sérüljön meg.
Leegyszerűsítés lenne ugyanakkor az az állítás, hogy a második világháború csupán ennek az összeütközésnek a lenyomata lenne az Elhasznált világ perspektívájából. Az, hogy a világháború ilyen hangsúlyosan jelen van a könyv lapjain, elsősorban a mikrotörténeti vonulatoknak tudható be. Nem csatákról és tábornokokról, hanem a lövészárkokról és a közlegényekről értesülünk elsősorban. A fentebb már tárgyalt szemét-effektuson túl kénytelen vagyunk szembenézni azzal a ténnyel is, hogy a két világháború, valamint a nácizmus és a szocializmus kitörölhetetlen nyomokat hagyott a vidéken. Mindkét oldal maradandó és egyaránt súlyos sérüléseket okozott (lásd: vöröscsillag-per).
A (világ)történelmi horizont azonban csak az egyik oldala a kötetnek. Ezzel párhuzamosan, ahogy történelmi-kulturális hátterét feltárja a szelektáló szerepkörbe szorult Zograf, saját maga útkeresését is ábrázolja, kamaszkorától egészen a felnőtté válásig. Önmaga besorolása is nehézkes, hisz mint képregényszerző, erőteljesen az ellenkultúrához tartozik, érezhetően elhatárolódik attól. Ennek alátámasztására többször előhozza fiatalkori, és máig hangsúlyosan jelenlévő zenei ízlését, melynek egyik fő fókuszpontja a Residents nevű punk zenekar, mely ugyanakkor épp a klasszikus punk kifigurázásra épít. Sokszor ez az ellen-ellenkulturális beállítottság olyannyira erőteljesen van jelen, hogy már-már a klasszikus elbeszélői kívülállóság kifigurázásának tűnik, és így el is komolytalanítja annak hitelességét.
Ugyanakkor ez a történetek során keresztül kibontakozó élettörténet nagyban magyarázza az egész mű szerkezetét, létrejöttét és legalapvetőbb vonásait. Ha tetszik, egyfajta metanarratíva is kibontakozik, mely mindkét, a képregény által megszólaltatott mediális fronton támad.
Az ellen-ellenkulturális beágyazódás azonban nem véletlenül van szerepeltetve ennyire hangsúlyosan, amennyiben Zograf saját magára, korára és világára való reflexió tudatosságát hivatott jelezni. Ez a reflexió elengedhetetlen, ha a címet ‒ Elhasznált világ ‒ nem pejoratívan, hanem építő jelleggel fogjuk fel.
Mert végső soron abban rejlik a képregény alapvető erőssége, hogy az árnyoldalaknak is a pozitív vonásait keresi. Azzal hogy mindennapjainkat (és itt nem csak a Balkán világát kell érteni) derűsnek mutatja, rögtön továbbgondolásra is készteti olvasóit. Nem üdvtörténetet olvasunk, de nem is egy elkerülhetetlen katasztrófa kinyilatkoztatását. Hanem egy rendkívül erős képregényt, amely megmeri mutatni úgy a dolgokat, ahogy azok valójában vannak.
Füzi Péter
Apokrif Online 