Este van, beállt a hűvösebb idő. Két ember ül a folyosón, egyik törökülésben előre-hátra ingatja a testét, másik a hátát a falnak vetve dohányzik. A távolság befészkeli magát közéjük, hideg kezével széttolja őket. A lány mereven előre néz, egy pontra mered. Megismeri azt a pontot, otthonossá teszi, szinte belebújik. A fiú az eget kémleli a háztető által megrajzolt kicsi téglalapon keresztül. A tükörsima égen felhők úsznak el: ki- és be a képbe ‒ idegenek, szépek, távoliak, mint a két meleg test. – Murzsa Tímea írja az Apokrif naplóját.
Este van, beállt a hűvösebb idő. Két ember ül a folyosón, egyik törökülésben előre-hátra ingatja a testét, másik a hátát a falnak vetve dohányzik. A távolság befészkeli magát közéjük, hideg kezével széttolja őket. A lány mereven előre néz, egy pontra mered. Megismeri azt a pontot, otthonossá teszi, szinte belebújik. A fiú az eget kémleli a háztető által megrajzolt kicsi téglalapon keresztül. A tükörsima égen felhők úsznak el: ki- és be a képbe ‒ idegenek, szépek, távoliak, mint a két meleg test.
A lány feláll, halkan, ideges lépésekkel körbejárja a gangot. A felénél megtorpan, a lakásuk feletti részt figyeli. Visszasétál a fiúhoz, leül a földre.
Vezércsillagod van ‒ mondja neki.
Mi?
A lány nem válaszol, fejével int a fiúnak, hogy tegye meg azt a kört, amit az előbb ő tett meg. Addig leül helyére, hátát a falnak veti, bőre a másik testmelegét akarja, de a fal hideg. Csak a konvektor szellőzője égeti meg, bélyeget hagyva a bőrén. Az első ilyet a fürdőszobában szerezte.
A fiú lassú, higgadt lépésekkel áll meg ott, ahol korábban a lány. A tetőn fény világol, a lakásuk feletti tetőablak mögött mintha valaki felgyújtotta volna a villanyt.
Biztos beköltözött egy csöves. A cselédlépcsőn jöhetett fel valamelyik este. A padlás mindig nyitva.
De hogy jött be a kapun?
A szomszéd házból van egy átjáró valahol a pincéknél. Lehet, hogy ott. Felmegyek, megnézem.
Ne menj fel…
Miért?
Féltelek. Mi van, ha részeg?
Jó, nem megyek fel, de akkor kihívom a rendőrséget.
Ne hívd ki. Hadd aludjon ott. Senkit nem zavar. Majd szólunk a rendőröknek, ha mégis.
Jó. Végül is… ha már bejutott, hadd élvezze ki.
Visszasétálnak a lakás ajtajához. A fiú elszív még egy cigit, de a lány fázik, nem akar kinn maradni.
Bemegy, behúzza maga mögött az ajtót. Apró lépésekkel szalad, de nem túl hangosan, nehogy az alattuk levő szomszéd feljöjjön megint, hogy miért rohangásznak az este közepén. Az ágyra veti magát, mélyen a párnába fúrja a fejét. Elszánta magát, hogy aludni fog. Arcát nem simítja ki az alvás, ugyanaz az akarás ül rajta egészen az ébredésig.
A fiú nézi az ablakot, bentről átsejlik a szoba sziluettje. Átlátszik a függöny, vagy sem – ezen is vitáztak.
Másnap reggel elkíséri az ajtóig a lányt, kinyitja neki az ajtót. Nem váltanak egy szót sem.
A lány a lépcső előtt visszafordul, hogy elköszönjön. Tekintete a tetőre téved, elmosolyodik. A fiú már zárná vissza az ajtót, de felfigyel rá, hogy a lépések zaja elhalt. Kitárja az ajtót, kinéz. A lány még a folyosón áll.
Nincsenek is tetőablakai a háznak. Csak egy pléhlemez csillogott – mondja, majd leszalad a lépcsőn.
Apokrif Online 