Feketemosó: Megülni rendesen

feketemoso-kisebbBarátodra nézel, aki vadul bólogat a szerkesztőre és tudod, most legszívesebben kiugrana az ablakon. Ekkor kopog be hirtelen, semmi átmenet nélkül, majd távozik ugyanolyan légies valószínűtlenséggel Nikolett, a szemrevaló szerkesztőségi asszisztens, megszakítva az amúgy is görcseibe omló beszélgetést, hogy: „András, képzeld, meghalt a Jancsó”. – Halmi Tibor írja az Apokrif naplóját.

Jancsó Miklósnak és Borbély Szilárnak


Hogy milyen a halál? A halál olyan, hogy ülsz január 31-én valahol a Sztregova utcában, Budapesten, egy nagy gyárépület komplexumában, ahol most a régi kor helyén raktárak, gépek, szerkesztőségek nézik, hogy a heveny aranykor után mi következik. Kisebb-nagyobb eltékozolt, és félig berendezett idők a munka monociklijén. De a hosszú távú élelemszerzésnek ez az a változata – nyugtatod magad – ami legalább a kultúráról szól. Tehát, bent ülsz, másodmagaddal (mert legjobb középiskolai barátodnak sincs munkája) és beszéltek egy kis cég kulturális tartalomszolgáltatásáról a főszerkesztővel. Közelítitek az elképzelhetetlent, hogy kész fogaskerekekké polírozva, teljes állásban talán majd itt fogtok dolgozni. De erről még nem esik szó. Egy intézmény beléptető rendszerének hivatalos jelszava: a gyakornokság. És miközben ezt körvonalazzátok, gombolyítjátok ide-oda a fejetekben az ismeretlen érzetének minden félelmével és izgalmával, a beígért, jövőbeli felelősség súlya egy-egy pillanatra összeroppant. Barátodra nézel, aki vadul bólogat a szerkesztőre és tudod, most legszívesebben kiugrana az ablakon. Ekkor kopog be hirtelen, semmi átmenet nélkül, majd távozik ugyanolyan légies valószínűtlenséggel Nikolett, a szemrevaló szerkesztőségi asszisztens, megszakítva az amúgy is görcseibe omló beszélgetést, hogy: „András, képzeld, meghalt a Jancsó”.  Pár másodperces csönd, megdöbbenés, majd gyors szerkesztői utasítás a filmrendező életpályáját, néhány bekezdésbe sűrítő nekrológról, aztán folytatódik tovább az állásinterjúhoz hasonló, kellőképp óvatos diskurzus.

Aztán pár héttel később, ugyanebben a szerkesztőségben ülve, mikor azt nézed, az adott munkanapon melyik hírességnek van születési vagy halálozási évfordulója, és megtalálod magadnak Kurt Cobain-t, hogy majd róla írsz, egyszer csak értesülsz egyik kedvenc költőd haláláról. Alig volt ötven éves. És nem tudod, mit tegyél, mert dolgod van, miközben az isteni szekvenciákat tartalmazó, 2006-os kötete, ott lapul pár méterre a táskádban. Mint utólag kiderült, halála előtt egy héttel pont az ő Psziché-szekvenciáit olvastad: az alig kétszázezer éves Malawi tó rablóhalairól, akik más, feltehetőleg kisebb, halak szemébe összegyűlő fénytesttel táplálkoznak, a szerelem fájdalmának agyra gyakorolt hatásairól, a rejtélyes kisülésekről, melyeket a szakavatott szemek is csak műszerek segítségével „láthatnak”. És nagy hirtelen eszedbe jut Animus domain néven bejelentkező sorozatgyilkos is, aki szintén a szem elfedése, vagy fájdalmas felnyitása végett, áldozatai szemére gombostűvel egy-egy pávaszemet tűz. Felvillanó, apró történetek a fény, és benne a látás fájdalmas, kacskaringós útvesztőiről. Végül, más hírszolgáltató, gyorsabb cikkírójának rezignált gondolatát emeli át saját hírként az a médium, ahol dolgozol. A lead-en történik csak némi változtatás, a cím marad: „Meghalt Borbély Szilárd”.

Hogy milyen a halál? Nem tudom, semmi tudásom nincs róla, csak annyi, amennyi két nagyszülő eltemetéséhez és tisztes gyászolásához feltétlenül szükséges. Az egyikkel rák, a másikkal szélütés végzett, nem azonnal, a roncsoló hatású agyvérzést követően még két hétig feküdt a kórházban. Azt tudtuk, hogy nyomja valami a koponyáját, és amikor magánál volt, ép karjával a szájára mutatott, csak utólag gondoltuk, hogy éhes lehetett, és hogy talán erélyesebben kellett volna a nővérek után rohangálni, hogy a „papa” megkapta-e az infúzió adagját. A nővérek hívták így előttünk, pedig mi mindig „tatáztuk”, de a látogatások alkalmával sose javítottuk ki őket. Azt hiszem túl szemérmesek voltunk. Hogy milyen a halál? Valójában semmilyen, nincs benne semmi különös. Bemész a szerkesztőségbe, vagy bárhova máshova, ahol lehetőség nyílik bármit csinálnod és vársz, nézel ki a fejedből, valaminek csupán a látszatához tartva magad, okos fejeddel biccentesz, morogsz, ha szükség van rá egy-két hangosabb szó, amúgy megülsz rendesen.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s