„Szóljanak a versek!” – megemlékezés Radnóti Miklósról (Nagymező utca, 2013. november 22.)
Budapest utcái egyre biztosabban rejtik magukban Radnóti Miklóst. A Kádár utcai szülőház, a Pozsonyi úti lakás a benne élő Fannival, a költőről elnevezett iskola, könyvtár, színház és a Nagymező utcai szobor mind azt jelzik, hogy nemcsak „térkép e táj”.
Még ma sem. Versei tovább zengenek, kötetei pedig ott állnak a családi könyvespolcokon.
A pénteki megemlékezés szervezői arra kérték a politikai szervezeteket, hogy ne képviseltessék magukat az eseményen. A felolvasott szövegekhez nem fűztek kommentárt – a nagy szavak helyett a versek idézték Radnóti Miklós költészetét. A jelenlévők közül mintegy ötvenen szólaltatták meg a szövegeket, s mivel egy percben bárki idézhetett egy-egy számára kedves műből, az est egyik alapvonása a nyitottság volt. A szobor lábánál lobogó gyertyalángok és a versek együtt világították be a teret, s minden résztvevő arcán az emlékezés mély vonásai rajzolódtak ki.
Ettől az estétől több lett a Radnóti-élmény: a versekben tovább cseng a felolvasók hangja. Az önkéntes szavalatok őszintesége, személyessége a Radnóti Miklósról őrzött emléket erősítette és óvta. A Naptár ciklus Novemberéhez például Molnár Piroska feledhetetlen, meghatott tekintete társult, s a lelkes közönségnek köszönhetően egy-egy ismeretlen felolvasó szép hangsúlyát is őrizhetjük. Az esemény felhívásában említett aktualitást pedig egy Komlós Aladárnak írt levél is hangsúlyossá tette:
„Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én »nemzetem« nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat, mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék – megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és másképp gondolkodni sem.”
Radnóti Miklós „nemzete” az irodalom, a semmiféle vallást, világlátást ki nem taszító művészet volt. Versei ezen az estén is erről az elkötelezettségről vallottak: a magányos olvasás helyett ezúttal közösségben tárult fel a szövegeit átható józan gondolkodásmód, s a létveszélyben is példaértékű hűség.
Fájdalmas tény, hogy e megemlékezés apropóját nem csupán a november 9-ei évforduló szolgáltatta. Radnóti költészetét ezúttal ténylegesen meg kellett védeni, fel kellett mutatni. Nemcsak azért, mert nevéhez az utóbbi időben kifejezetten elszomorító események kapcsolódtak, hanem azért is, mert az a mód, ahogyan e szövegek szót emelnek az erőszakkal, az embertelenséggel szemben, ma is égetően időszerű. A politikai gesztusok elhárításának köszönhetően a versek valóban önmagukról és önmagukért szólhattak.
A felolvasásra várakozók között, a Pion István mögött kígyózó sorban ismert színészek, fiatal költők és lelkes olvasók egyaránt feltűntek, s kivétel nélkül olyan verset hoztak magukkal, amely semmiképpen nem hiányozhatott a repertoárból. Egyszeri, személyes vallomások voltak ezek a költőről, a versekről és a világról, amelyben élünk.
Ezen az estén méltó módon sikerült megemlékezni Radnóti Miklósról. S mivel e költészet ma is rendkívüli megszólító erővel bír, Budapest utcáin és szerte az országban érdemes egy kicsit szorosabban fogni Radnóti Miklós összes verseit.
Tóth Anikó
A megemlékezésről készült videó itt tekinthető meg.
Apokrif Online 