“És csokit hoztak, pöttyös labdát, könyveket. Így vártam a padkán, amíg építkeztek. Aztán az utolsó teherautó is elment. És eltelt vele 11 év, minden üres évfordulón egy rovátkát véstem a legkisebb fűzfára. Ugrókötéllel mászok az ágai közé, belátom a placcot. Az átmenő családokat, időző szerelmeseket. Összeszedem utánuk az üvegeket, a csikkeket. Rendben tartom a játszóteret, amíg anyám újra kézenfogva vezeti le először ide a kis löszt, hogy dalra hintázzon. És soha nem bújik egyikőnk se falba: láthatók leszünk, változatlanok.” – Sós Dóra írja az Apokrif vendégblogját a Librariuson.
A teljes szöveg a Librarius felületén, ide kattintva olvasható.
Apokrif Online 