Király Gábor versei (Online megjelenés)

A rögök

Ha éltél már földbe vájt putriban,
s ettél a családdal lopott pörcöt,
elmondhatod, szerelmetes fiam,
meglelted, hol lakik az ördög.

Mikor a lányod lázasan köhög,
s hideg vized van gyógyszerek helyett,
s az oltárkép is szemedbe röhög,
nem kérded többé a miérteket.

Ha mit tegyél hogy élj, nem is tudod,
s mindeggyé válik feljön-é a Nap,
s kinek se kell, ha tested árulod,
és semmid sincs, mit elraboljanak,

mikor mögéd néz az, kivel beszélsz
annyira unja ócska életed,
akkor leszel csak eléggé merész
bicskával kérni ki a béredet.

A szegek

Emlékszem, mikor hazajött apa
elébb a gubát akasztotta fel,
aztán mosoly,  – megjöttem mama!
Odajön hozzám és felemel.

Aztán semmi se érdekel.
Mert aztán nem jött haza.

Csak néztem az oltár felett a
Krisztust, szólt a kórus dala,
de nem a csuklójából csorgó
festett vér fogta a szemem oda,
hanem a rozsdás vasszegek,
melyeken ott függeszkedett
apám rossz kabátja
és anyám utcai köntöse,
hogy az Úr Krisztus meztelen
teste és csurdé fájdalma
középen összeérve takarva legyen,
mint az én kiskabátom
otthon a  középső szegen.

Útravaló

Tenni-venni és szöszmötölni,
magadban laza rendet tartani,
lelkedet cseppet se gyötörni,
és a köznek csak kicsit ártani

öröm legyen és magvas érzés
a tartalmatlan telő banda-lét,
jó szándékú hamis megértés,
cihába rejtett szalma-tartalék.

Felvetett fejjel járj az úton,
mely akkurát módon körbe vezet,
ujjongjál minden kvázi-újon,
mit tenéked látni megengedtetett.

Higgyed hogy jő a szépség kora,
és az út a jövőbe kanyarog,
unokáinak kenyere, bora
miatt csak a proletár nyavalyog.

Hát adjon az isten ködképeket,
melyekben álmodat megtaláld,
eredményekben gazdag életet
kívánok, s hosszú, önfeledt halált.