Költ Pest-Buda, Junius 7d. 2012. – Könyvheti netnapló 2012 (1)

2012-ben folytatjuk tavalyi, igen népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 83. Ünnepi Könyvhét nyitónapjáról Szendi Nóra írását közöljük.

Igen Nagy Tekéntetű Barátim, Lelkes iffiak!

Nem mondhatom, melly örvendek irántam való kegyes hajlandóságtokon, ’s leg-jobb tudásom szerint teljesítem a’ tudósitás reám mért föladatát. Ugy értesülék, hogy a’ Literatura állapottya jelentősen mene előrébb, miolta itt nem jártam. Beszéllék ugyan azt es, hogy mastanság a’ Cultura igen soványon tengődik, ’s rut vissza-vonás vaditja el egymástul Hazám’ fijait. Hanem midőn hallék ezen jeles solemnitasról, melly éppen érkezésemkor tartatik, tsak legyinték rá: ha nem tészen pusztitást sem kórság, sem idegen ármádia, mindjárt reá-zendit a’ nyavalgásra a’ Magyar.

Mint meg-tudám, a’ Musák azon téren múlatoznak, mellyet ama szép tehetségeket mútató, de ideáit a’ leghomályosb allegoriákig tsigázó iffiuról, Vörösmarty Mihályról neveztek-el. Igen curiosus valék, mert még jól emlékezem a’ Festetich Gróf Heliconi theatrumának minden érzékeny scénájira. Reméllém, hasomló szív-emelő declamatiókban, lant-musicában, klavir-játékban ’s pásztori tánczokban gyönyörködhetem majd, mint midőn a’ nyájos Gróf geniussa lengedeze körülünk. Hanem, amint látám, mai napság más a’ módi.

A’ térre egy majom-forma, tsuf bestia nyomdokinn érkezém, ’s arra levék figyelmetes, hogy veres ruhákba őltözött férjfiak tsapnak harsagó musicát. Távul vala ez a’ lant hurjainak szelid illetésétül! Hanem azért meg-tömém pipám, ’s a’ bajnoki multon merengvén hallgatám a’ játékot. Tsak azt nem foghatám-meg, az a’ sok plajbásszal ’s papirossal futogáló ujdondász mi okból dúgdosá olly izetlen közelségbe azon ördöngős masinériákat a’ derék musicusoknak arczáikhoz. A’ Gratiák ezen innepét eggy tiszteletes férjfiú, Ferdinandy György Ur beszélye nyitá meg. Tsudálkozva hallám tőle, melly sok hazánk fia szakada-ki Ámerikába, ’s hogy Ferdinandy Ur es a’ tengeren tulról érkezett. (Ha tsak el-gondolom, mint fordúlék árokba az 1810dik esztendőbenn, ’s melly könyűn hiusúlhata meg Pesti expeditióm, nem lehete nem bámúlnom mind-ezeken.) Enyelgve tréfálódék velünk, hogy remélli, tropusi climát, ’s nem melancholicus esőzést hoza magával. ’S egyebek mellett még arra inté a’ publicumot, interessáltassanak nagyobb hévvel kül-honi Iróink eránt, kikre érdemetlenül boritották a’ feledés leplegit, tsak mert éppen Ánglusul vagy a’ Frantziák nyelvén áldoznak Helicon’ leányinak. Ohajtá, hogy iffiuságunk nagyobb szorgalmatossággal kútogassa ezen jeles Literátorok munkájit.
Késöbben eggy kafetériába, bizonyos Rosa-völgyibe űlék be, hol három jeles, ’s a’ mint értesűlék, nagy-túdományú férfji, ’s egy igen mívelt hölgy disputálának eggy frissen ki-gyütt vers-gyüjteményröl. Eggy Bárány Tibor nevü iffiu ember, ki a’ kőlteményeket öszve-válogatta, fejtegeté, hogy a’ vissza-vonás odáig fajúlt Hazánkban, ’s a’ népek olly tsunyán kámpolják egymást, tsak mert ki egy, ki más párthoz vonattatik, hogy a’ politica’ nyelve nem alkalmatos többé a’ societas’ ügyeinek meg-tárgyazására. Amint szavaikbol ki-vehettem, lefolya itt eggy nagy sistema-váltás, melytől a’ nép mindent remélle, de csalattatott. ’S az olta mind több Poeta igyekeszik kőltögetni a jó erkőltsöket, elsimítni az egymás ellen hijában-való truttzolást. Beszéllének arról es, ki lel ma gyönyörüséget a’ kőltészetben, ’s én Rockenbauer Urral érték eggyet: nem szükség minden pórnak könyvet adni durva kezibe. Későbben fel-említének engem es, mint nagy eldődöt, ami szép compliment vala számomra; hanem azután a’ vers-gyüjteménybe pillanték, ’s a’ Poeták hazájok iránti gerjedezése helyett tsak keserü cinismust olvashaték-ki belüle.

Boszonkodva sétálék vissza a’ Vörösmarty terére, hol eggy Dáma faggata épp eggy Professort, ki több rendbeli szó-könyveket nyomattatott-ki. Illy tsudát: az eggyikben az antonim szókat szedék laistromba, de hogy minek? Meg nem foghatom. A Professor szerént ollyan a’ Nyelv, mint a pók-háló, ’s minden szála eggy-forma érdekkel bír a’ túdós előtt. Osztán minden-nemü szavakat soroltak elé eggy másik szó-könyvből, egyikénél másikánál még el es mosolyodék bajúszom alatt, mint sikóltozna Kazinczynk e’ fül-hasgató provincialismusok felett. Az érdemes dáma azt túdakolá a’ publicumtól, mi légyen magánybeszéd szavunk értelme, s ha ki eltalálja, ajándokba kapja a’ vaskos szó-szedetet. No, gondolám, ez kicsiség, ’s el-álmélkodva látám, hogy még az aggok is hallgattanak. Ha mán illy gubó mindenik, tsak elibük terjesztem, mi légyen a’ kérdezett szó. Imigyen jutott birtokomba a’ Régi Szavak’ Szótára, melly igen szép kiállítású, tsak a czime érthetetlen reám nézve.

Egyéb érdemes munkákkal, fájdalom, nem igen találkozék. Talám mind égett bort tőltének magukba a’ költérek, hogy ennyi tarka badarság, ennyi agyváz folyhassék pennájokból? Hol vannak a’ haza-fiúi ömledezések, az Ész’ triumphusát zengedező dalnokok? Eggy öl verset által nézék, de se rím, se metrum, tsak halomba hányt szavak, hogy szinte meg-zavarodék tőlök a’ fejem. Távul legyen az illy üresenn hangitsáló Poesis! Tsupán az eggyik könyv-árosnál találék értékes Munkákra, mellyeket a Magyar Mercurius nyomattata: igen meg-örvendezék a’ Werbőczy Tripartitumának ’s a Corpus Jurisnak, ’s gyönyörüséggel forgatám Gróf Zrini versezetit.

Reménylem, nem okozok tsalódást iffiu Barátimnak ezen vélekedésimmel. Talám szép es, jó es a’ mastani Literatura, tsak én vénűlék-el hozzá túlságosan, ’s characteremen már nem igen változtathatok. Hanem ezzel bé es rekesztem soraim, tsak még annyi jegyzést téve, hogy mink es megsínlénk az egymás czibálását az Ortographia, a’ Grammatica ’s a százfelé tsigázott szók körűl: ohajtanám, hogy Hazám fijai ’s leányi legalább a’ Literatura kiesűlt virányin éldeljenek békével!

Barátotok, Ber’senyi Dániel

Szendi Nóra