Idén is örömteli helyzetben vagyunk, mivel a 2010-eshez hasonlóan ismét két Apokrif-szerző is önálló kötettel jelentkezik a 83. Ünnepi Könyvhéten. Ezúttal Nyerges Gábor Ádám Számvetésforgó című, a Parnasszus könyvek Új Vizeken sorozatában megjelenő, második verseskötetéből közlünk exkluzív előzetesként négy, korábban máshol még nem publikált verset, valamint a könyv fülszövegét. A könyvbemutató és a dedikálás időpontját külön bejegyzésben jelezzük majd.
Álmomban is
ha az ember nagy ritkán
kedves és szép kurvával
álmodik akit már-már
jobban is megkedvel rövid
ismeretségük alatt
mondd miért nem lehet kicsivel
több pénz a zsebében mint amúgy
ébren
persze hugi erre már múltkor
is azt kérdezte hogy öregem
most komolyan még álmodban is
fizetni akarsz érte
Himnusz Ahhoz A Nagyon Jó Nőhöz
Ó…
Fenékrész
legyen minden nagyon nekem belém
nőjek ki az uramisten belén
legyen minden másnak is ha muszáj
de legfőképp nekem nyíljon a száj
dudorodjak ott mint kisebb mása
pucsítson ki hogy mindenki lássa
más itt nem is jöhet számításba
ím az úr és kedvenc útitársa
hízzak minden nyelésével egyre
fényét süssem holdként éjjelente
mennykőt szórjak szét naponta kétszer
én legyek kit álmában elképzel
érezzen ha néha-néha sajgok
és rezzenjenek meg a vasajtók
a menny szélén mikor vihart küldök
tőlem pulzáljon az égi köldök
helyette már titkon felém nézzen
s ne láthasson túl a fenékrészen
hozzám súgjon segélykérő imát
ki jó szívvel van még az úr iránt
s majd az úr is mint én tettem hajdan
vágyja hogy bár ő nőhetne rajtam
Rég odaadott kézirata után érdeklődik
(kicsöng)
– Hívlak, Ottó, nyújtsd a karod, mikor szemem eltakarod.
– Vagyok, Gábor, mi a bajod, bár ez nem a te műfajod.
(puhatolózik)
– Hallod-e, te sötét árnyék, meddig nem mehetnék át még?
– Nem vagyok én sötét árnyék, amúgy nem sok esélyt látnék…,
(átmenne)
– Nyisd meg nekem a dombtetőt, a dombtetőn a temetőt.
– Most nem alkalmas, délelőtt nem érek rá, adj még időt.
(durcizik)
– Búcsúznék már, de nem könnyű, szakad szememből a könnyű.
– Jaj, menj már a picsába. (leteszi)
*
*
A szerzőt jól ismerem: olvasóként a költő-szerkesztőt, tanárként a diákot, kollégaként az egyetemi demonstrátort, gyakornokot. Legalább is azt hittem: jól ismerem. Megjelenésre összeállított újabb versgyűjteménye azonban bozótos-bozontos soraival ugyancsak eltérített e tévhitemtől. Már az eléggé kacifántos cím asszociatív telítettsége is jelzi a „nagy dobás” egyébként természetes szándékát. Nyerges Gábor Ádám olyannyira nem szeretné megismételni lírikusi bemutatkozását, hogy e terjedelmes „kéz”iratban egyrészt letudja mindazt, amivel adósnak érzi magát (például Orbán Ottó életműve és alkotásai iránti tiszteletét), és előre is száguld, olyan tájakra, amelyeket inkább úgy a negyedik kötet tájára lehetne teljes kidolgozottságukban „elterveznie”.
Formakultúra? Nem hiányoznak a klasszikus versalakok – dekomponált formákban sem, és – biztos, ami biztos – a szinte előzmény nélküli versbeszéd változataitól nyernek jó társaságot. Ciklusosság? Nyerges gondos tagolással siet olvasója segítségére – holott valójában a rendezetlen rendet tisztességesen össze kell ráznunk, hogy igazi kötet-önmagát megjelenítse a szöveg. Hagyomány? A költő buzgón tagadja, hogy annál buzgóbban igenelhesse. Azokon a pontokon, amelyeken a tradíciót nem tekinti a fiatalság, fiatalosság kikezdésének.
Dzsungeles versanyag. Az ilyen gyűjteményeket addig kell megjelentetni, amíg lüktet bennük az újdonság klorofilja, amíg első látásra is érződik: ott ragyog felettük a tehetség verőfénye.
Vagy tartózkodóbban mondjunk csak annyit: a kötet jó.
Tarján Tamás
*
(A kötettel kapcsolatos, naponta frissülő információkkal és interaktív tartalmakkal szolgáló facebook-oldal ide kattintva lájkolható.)
Apokrif Online 
1 Comment