Idén is örömteli helyzetben vagyunk, mivel a 2010-eshez hasonlóan ismét két Apokrif-szerző is önálló kötettel jelentkezik a 83. Ünnepi Könyvhéten. Elsőként Áfra János Glaukóma című, a JAK-füzetek sorozatában megjelenő, első verseskötetéből közlünk exkluzív előzetesként két, korábban máshol még nem publikált verset, valamint a könyv fülszövegét. A könyvbemutató és a dedikálás időpontját külön bejegyzésben jelezzük majd.
túlkapás
folyton játszani akart, azzal, amije volt, velem,
és a gyomra alá feszülő szerszámmal bennem,
nem tűnt fel neki, hogy ez másfél óra után már
nem játék, nem érdekelte, mihez képest, csak az,
hogy nagyon, azt hitte, ha többször megyek el,
majd jobban akarom, már nem is tudom, milyen
módon, de sokszor gyűrtük össze így az ágyat,
a barátai meg csak nevettek, mikor mondta, nem
hittek neki, zavarni kezdett, de nem a súrlódás
lent, vagy a sérülés bent, hanem, hogy egy ideje
ez már nem arról szólt, nem az összemoccanó
részekről, napi erőpróba lettem, megfeszülő
bőr egy nagyobb izomkötegen, szinte kívülről
látom, ahogy koncentrálva számolja a plafonon
foszforeszkáló csillagokat, hogy el ne menjen,
miközben melleimmel csapkodom az arcát,
ő nagyokat nyal a bimbókba, a szemébe lógó
hajfürtre harap, aztán pedig mélyet lélegzik
a kókusz füstölőből, a cisztára gondol, ami
öt éve növekszik az arcüregében, ezzel köti le
figyelmét, amíg újra elélvezek, tudhatná pedig,
idővel megunom, hogy már leszopni sem lehet
rendesen, mert ő mindig csak jót akar nekem
a közelség közhelyei
egyfolytában rajta agyalok, tervezem
elhelyezni egy polcon, de még csak
próbálgatom, hogyan a legszebb, ő is
ilyen ember lehet, polcokra rendezi
az embereket, kis cetliket ír, hogy kivel
mettől meddig, mit és hogyan tehet,
így könnyebb eligazodni, na és félre,
nem kockáztat, célt akar és könnyű lelket,
csak az zavarja, hogy magát képtelen
elhelyezni egyetlen behatárolható
felületen, lapokra tépődik, így lehet
önmagától több, sajátos részleteiben,
egymástól távoli pontokon, egy-egy
könyv közé helyezve, alig lóg ki csak,
mivel biztonságosabb, ha nagyobb
lapok alá vagy borítók közé simul,
mintha ő maga nem is, csak mindennek
mint szerves részlete volna, mert csak
így érdemes élni, nem? nyomot hagyva
magunk után, mások lapjai közé csúszva
*
*
Él egykor egy herceg. Legyen a neve Glaukóma. Az érzékek nyelvét kutatja. Az érzékelés kapuit kitárja. A líra formáit a dologra zárja. A monológ a beszélőt mondja. A látás útjait kutatja. A képek bejárható világát. A test érzékelését, amely csupa rejtély. Glaukóma történetei a testekről szólnak. A testek az érzékelés kapui. Az érzékelés a halott világ rejtélye. A test rejtélye csupa érzékelés, mondja a herceg, akit Glaukómának neveztek.
Borbély Szilárd
Apokrif Online 