Basszus & basszus
„gondolom ezzel a mostani, ezzel a gondoló agyammal”
(Nagy Atilla Kristóf)
Jelt ad a négy húr: ess kéneső, hullj aranyoxid,
aranyozd be testünk, a földit, az égit, az alantit,
s a fentit. Kezdődhet a szombati éj,
hold hínáros ezüstjében tomboló május.
Hosszú a sor, újabb ugyanazok jőnek,
a kapunál Hüpnosz, az álmok ura.
Ugrócsontfű és kígyószisz a belépő, törzstagnak
kőnaspolya. (A lélekjárást semmi meg ne akassza.)
Nincs motozás; itt nem árthat égi rontás.
Laudanum Iesus Cristus, szól a nyájalapító.
A szó pediglen nyershús, nyelvhegyen rothasztott
alkímia. Hozzá: poésie brute – „nincs mitől tartanod.”
Lám, az ostoba test máris rángani kezd,
lendül és lángol, rádől a mozdulatnak árnya,
közben szippant, fúj – a lélegzet súlyát ritmusa méri,
szabad kezével nőlényt archaizál. Fekete macskát
hozz, fojtsd meg, szúrd ki szemét, újabb slukk —
Alkimisták, riadó! A hajnal nem oszt kegyelmet.
Dübörög a basszus & basszus dübörög.
Vinnyogó, sebzett fenevad: üvöltve predatál,
ajz, betör, magába szippant, legvégül kiköp.
Egyre kevésbé ő maga, aki van vele. Már korántsem
játék; ércpénzt a nyelv alá, jöjjön a csend-korbács.
A kínzás gyönyörét nem adja másnak.
Pattan a húr, átüt a szándék negatívja.
Ha nincs semmi: a semmi van.
Benzinszagú delfinfogaton belerohanni a Holdba.
………………………………………………
Ez az álom valójában nem múlt időben zajlik.
(A múló idő az, szoros szedéssel a sor alján.)
…………………………………………….
Szín és tér egyazon út végén fekete firkafal.
A halál célja ismeretlen. Csak az átkelés.
Apokrif Online 