Mániákus kísérletezés (könyvkritika)

Mikor először ütöttem fel  Szirmai Péter Mániákus bibliofília című novelláskötetét, bevallom, kissé kétkedve kezdtem bele a szövegek olvasásába. Első ránézésre ugyanis nem tetszett a könyv címe. Fellengzősnek, túlzottan magamutogatónak tartottam: mintha a szerző a Gutenberg-galaxis utolsó őrzőjének szerepében akarna tetszelegni az olvasó előtt, a ’mániákus’ jelzővel pedig mintha arra akarna utalni, hogy „harcát” magányosan, modern Don Quijote-ként kellene megvívnia az őt abnormálisnak bélyegző világ ellen. Prekoncepcióm azonban szerencsére tévesnek bizonyult (legalábbis ami a címet illeti), a kötet élére helyezett címadó novellából ugyanis rögtön kiderül, mit is takar a „mániákus bibliofília” fogalma.


A keretes szerkezettel szándékosan elbizonytalanított történetben („A történetek, melyeket esténként magamnak mondok, olykor kifejezetten rémesek, óhatatlanul beszűrődnek újraálmodott nappalaimba, […] s ha vissza kell idéznem, már nem tudom, melyik változat volt az igazi, már nem tudom, megtörtént-e vagy sem.” – 7.) az elbeszélő sorra járja a Múzeum körút antikváriumait, az általa keresett könyveket azonban rejtélyes módon mindig épp az utolsó pillanatban elhappolja előle egy öltönyös, izzadtságszagú férfi. Bioy Casares, az aznap este hősünk lakásába ellátogató (egyébként a Wikipédia szerint 1999-ben elhunyt) argentin költő azonban felvilágosít bennünket, hogy az ellenszenves úriember valószínűleg a mániákus bibliofília ritka betegségében szenvedhet. A furcsa kórral küzdő férfit idővel utol is éri végzete, hiszen – az utolsó bekezdés tanúsága szerint – pár héttel az eset után életét veszíti egy ráboruló könyvespolc hatalmas súlyától. A bízvást szürreálisnak nevezhető történet finoman megkérdőjelezi, hogy ki is a kór igazi áldozata: bár az elbeszélő elsősorban az öltönyös úrra tereli az olvasói figyelmet, saját magát sem tudja kivonni a „betegség” gyanúja alól, hiszen ő is elkeseredett küzdelmet folytat a kérdéses könyvek megkaparintásáért, ráadásul időnként elhunyt dél-amerikai költőkkel társalog. Úgy tűnik, elbeszélőnk furcsa, képlékeny kettős világban él, amelyben soha nem lehet pontosan kitapintani valóság, álom és irodalom határait. A Mániákus bibliofília című szöveg címadó szókapcsolata tehát előzetes félelmeim ellenére nem hordoz magában morális értékítéletet (Don Quijote-i kultúrharcról tehát szerencsére szó sincs), inkább afféle játékos, ironikus írói önjellemzésként funkcionál, ami hűen tükrözi a kötet majd’ minden darabjának elbeszélői alapállását/alapállásait.

Szirmai egyes rövid történetei szívesen merítenek a korai modernség novellisztikájának eszköztárából. Ahogy a fent röviden felvázolt novella-szüzsé is mutatja, a szerző előszeretettel játszik a századelő rövidprózájában (főképp a tárcanovellákban) megjelenő, például Kosztolányi, Csáth, a Cholnoky testvérek és mások szövegeiben sűrűn előforduló sejtelmes, transzcendenciába hajló elemekkel. Egyes darabok viszont inkább a század második felétől jelentkező abszurd-groteszk prózai művekre emlékeztetnek, némelyik szöveg pedig megmarad a szociográfiai indíttatású irodalom realista ábrázolásmódjánál. Az igen változatos, hol remekül, hol kevésbé meggyőzően megoldott stílusváltozatok formálódóban lévő írói hangról tanúskodnak: Szirmai rövid írásai bátran kísérleteznek a legkülönbözőbb prózai megoldásokkal, melyek közül láthatóan nem mindegyikkel bánik egyformán biztos kézzel. Míg például a Képzelt ebéd misztikus, az említett múlt századi mesterek műveit idéző miliője azonnal magával ragadja az olvasót (a novellában a főhős-elbeszélő nagy ünnepi ebéden vesz részt, ahol rajta kívül senkinek nem tűnik fel, hogy az asztalon lévő tányérok kivétel nélkül üresek), addig a Külvárosi életünk című írás és a hozzá hasonló, szocio-ihletettségű szövegek meglehetősen semmitmondóak. Az utóbb említett novella elbeszélője mintegy a mai közhiedelmet megcáfolandó azt igyekszik bemutatni, hogy milyen veszélyes, lélekölő életet él a külvárosok népe, ehhez pedig egy átlagos békásmegyeri délelőtt eseményeit vázolja fel. A gond mindössze annyi, hogy a szöveg alapján úgy tűnik, egy békásmegyeri lakos élete inkább halálosan unalmas, mintsem elviselhetetlen, az elrettentőnek szánt példák tehát célt tévesztenek. Úgy is fogalmazhatunk, hogy Szirmainak sokkal jobban áll a tárcaszerű, akár egyetlen tartalmi vagy poétikai csavaron alapuló elbeszélés, mint a realisztikus tény- és véleményrögzítés.

A kötet darabjai által együttesen sugallt világkép igen sötétnek nevezhető, a Céline-től vett mottó – „Amikor majd a gödör szélén állunk, nem lehet ugrálni, de felejteni se szabad, el kell mondani szóról szóra, hogy mennyi aljasság van az emberekben; utána már nyugodtan eldobhatjuk az utolsó csikket és leléphetünk” – jól jellemzi az elbeszélt történetek tragikus látásmódját. Szirmai figurái nincsenek tekintettel embertársaikra (több groteszk szövegben is visszaköszön a természetessé váló kannibalizmus rémképe), végképp kiveszett belőlük bármiféle szolidaritás érzése. Ebből az apokaliptikus világból csak egyetlen kivezető út létezik az utolsó szöveg javaslata szerint, mégpedig az M1-es autópálya nyugat felé vezető oldala. Bár az Egy ország elhagyása című novella önmagában mindenképpen megállná a helyét, kötetzáró pozíciója okán a teljes kötetre vonatkoztatja a korábban felvetett morális problémákra adott meglehetősen profán válaszát. Ez pedig nem tesz jót a novellagyűjteménynek: ha összefüggő szerkezetként fogjuk fel a Mániákus bibliofília darabjait, úgy az utolsó szöveg visszahúzza a provincialitásba a korábbiakban egyetemesnek feltüntetett emberi problémákat.

Szirmai Péter kötete ígéretes kísérlet, amely mai társadalmi, morális folyamatokat igyekszik megragadni a huszadik századi novellahagyomány eszköztárának segítségül hívásával. Egyelőre nem minden szövegében tudja ezt tökéletesen véghez vinni, de „mániákus” kísérletező hajlama előbb-utóbb remélhetőleg sikerre fogja vezetni.

(Szirmai Péter: Mániákus bibliofília. Hungarovox, Budapest, 2011. 108 o.)

Reichert Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s