Évjárat (9.) – KÍNOK ÉVE – NAPLÓBA GÖNGYÖLT JAJGATÁSOK

2011 végével ismét megkértük lapunk állandó szerzőit, hogy – teljes formai-tartalmi szabadsággal élve – a lehető legszubjektívabban nyilatkozzanak elmúlt és leendő évükről, mi volt számukra idén a legfontosabb, mire számítanak, mit remélnek a következő évtől. Tavaly indított, nagy sikerű sorozatunkat újabb szövegekkel folytatjuk tehát. A beérkezett írásokat folyamatosan közzétesszük az Évjárat rovat keretében, az Apokrif Online felületén.

Nagypál István írását közöljük.

A tavalyi évet mindenképp elkönyvelhetem a kínok évének, mintha egy dél-koreai szappanopera befejező évadját néztem volna végig. Nem csupán az élményekről beszélek (olvasói élmények mellett egészen másról is) (különös és borzalmas élethelyzetekről is) (sőt, megjegyzem saját self-élményeimről is), hanem tárgyakról is (bizonyos időkben haszontalan tárgyaink újra fontosak lesznek számunkra) (talán, nem véletlenül dugtuk el őket) (nem véletlenül hagytuk meg, jó lesz ez még valamire patópálos-megjegyzéssel) (még szép, hogy könyvekről beszélek).

Az utóbbi időben igazából nem voltak szülinapjaim: tavalyelőtt kórházban feküdtem műtét után, kellemes ajándék, mindenképp; tavaly szülinapom előtt öt nappal édesapám anyukája, drága nagymamám halt meg. Tavasszal ezért mindig termékeny voltam: termékeny olvasó voltam és sokat is írtam, hol naplót, hol pedig verseket. Kertész Imre Haldimann-leveleivel (1) megtanított arra, hogy a szövegben hinni kell, és bizonyos dolgokat meg kell élnünk, hogy a szöveggel beszélgetni tudjunk, mert valósággal „beszélnek hozzánk a mondatok”. Ha az ember boldog, akkor nem tud írni, ezt sokáig nem hittem el Kertésznek. Hiszen, ő valamilyen szinten boldog, de egészen butának és kiéltnek éreztem magam ehhez a kijelentéséhez, magához a boldogsághoz. Az idillt tudatosan eltörlő, a kedvesség és a jóság folyamatos megfojtásán ólálkodó lény voltam, aki szívesebben fetrengett félelmeivel a szék alatt, ahelyett, hogy leüljön a tükör előtt és gondolkodjon, miképpen Keserű (2).

Amikor már eljutsz arra a szintre, hogy igazán olvass, akkor gondosan választod ki a könyveket a polcról, mint például Camus (3) Közönyét, a feketébe burkolt anya-kérdését: szeretem-e az anyám – szereted-e az anyád. Miért hat olyan erősen rád hónapok után is, miért mered megjegyezni? Miért merül fel benned Wells Tower (4) férfi-figuráiban saját spleenes élményeid? Aztán te is tisztának és megkönnyebbültnek érzed magad, ha meglátsz egy óriási halat a vízben. Mert tudod, hogy a kékben a szépet látod, nem önmagadat rókaként. Próbáltam nem összemosni az élményeimet olvasás közben, de sose ment. A párhuzamos történetek, az egyszerű, hétköznapi cselekvések mindig összekavarodtak a fejemben az álmaimmal, mint egy mágikus realista regényben. Ezért se tudtam elolvasni normálisan egy Márquez-regényt (5) sem.

Nem tudom, van, amikor érdemes régi és új köteteket összeolvasni. Mindenféleképp érdemesnek tartom megemlíteni a Kosztolányi-kritikai köteteket, azok közül is a beszélgetőlapokkal (6) foglalkozót; a filológiai-kritikai kiadás kísérletet tesz az olvasó előtt régi és új szövegek egybeolvasására, jelen esetben az író orvosi dokumentációit összevetni önmaga számára gyártott (jelentősen életrajzi hatású) (az érzelmek legtisztább, csiszolatlan gyémántjai) lapocskáival. Óriási élmény, miként Hegeso sírköve. Kemény István (7) összegyűjtött verseit olvasva hasonló, aha-élmény volt. Főleg, ha az ember előtte fiatal pályakezdők köteteit olvasta. Rengeteg irodalmi alkotás született tavaly, a legtöbb esetben nem voltam annak a híve, hogy igazán fiatalokat olvassak, mert úgy érzem, magam is megéltem már egyet s mást, rövid, de kemény huszonnégy évem alatt, de Kemény esetében érdemesnek tartottam elolvasni Krusovszky Dénes (8) év végén megjelenő, lenyűgöző kötetét.

A tavalyi év botrányoktól sem volt mentes. Kifejezetten botrányosnak tartottam Kemény Lili Petri-díját és magvetős kötetét (9). Számos, fiatalabb költőtársa nagyobb hatással van idősödő kortársaira, mint ő, mint például Zilahi Anna vagy Kerber Balázs (10). Különösen nem tetszett Esterházy Péter Aegon-díja (sem) (sic!), egyszerű miérteket kerestem: nem kapott még elég díjat, nem olvassák elég sokan? Sosem értettem, miért kell a „vízcsapból is ő folyik” szerzőket újra felcímkézni, kiplakátolni, ahogy a Coca-Cola teszi évek óta. Számos fiatal, tehetséges (Tóth Krisztina (11) ) vagy visszatérő idős (Bodor Ádám (12) ) szerző jobbat, élvezetesebbet írt. És itt most nem Esterházy a baj – fantasztikus szerző (ezt mindenképp meg kell jegyeznem) (próza-montázsai és Barthes teljes kifigurázása elsöprő élmény). Hanem a név-management. Nem fér a fejembe, hogyan ítélnek egyes emberek oda bizonyos díjakat: A kis kavics regényért. A díjak már nem a tehetségért járnak, a díjak már nem teljesítményért, hanem másért: pénzért, hírnévért, politikai befolyásért mennek. Erre mondtam azt: köszönöm nem kérek belőle!

Ekkor veszek kezembe egy Tomas Transtömer (13) kötetet, berakok egy Chopin-prelűdöt és élvezem a nyugalmat. Hirtelen gondolok egyet: elutazom, messzire és sose jövök haza. Őrült terv, de beválik. Mindent felhagyva, egy óriási bőrönddel kezemben szállok fel a lengyelországi vonatra. Odamegyek, ahova annak idején ingyen is utazhattam volna, marhaszám (tarkómon nem a szám hege látszik) (lyuk se fér el ott). Azért, hogy igazán egyedül legyek, színekkel és szövegekkel. És szabadan alkossak, mint Nikifor (14).

(1) – Kertész Imre, Haldimann-levelek, Magvető, 2010, első olvasás
(2) – Keserű: Kertész Imre, Felszámolás c. regényének hőse, újraolvasás
(3) – Albert Camus, A közöny, újraolvasás
(4) – Wells Tower, Elpusztulva, felperzselve, Európa, első olvasás
(5) – Egyet sikerült elolvasnom, 2009-ben, A bánatos kurváim emlékezetét, az se hagyott bennem óriási nyomot.
(6) – Kosztolányi – beszélgető lapjaival a Kosztolányi – újragombolva c. pályázaton találkoztam először, amely után megszületett az Utószó – beszélgető lapok c. naplóciklusom.
(7) – Kemény István, Állástalan táncosnő, Magvető, 2011
(8) – Krusovszky Dénes, A felesleges part, 2011, Magvető
(9) – Kemény Lili, Madaram, 2011, Magvető
(10) – Zilahi Anna és Kerber Balázs Kukorelly Endre tanítványai, meglehetősen képlékeny és katartikus élményre képesek szövegeikben, és számomra ez sokkal fontosabb annál, mint valaki apuci hátát veregetve, gitárháton a Parnasszuson teremjen, semmire föl.
(11) – Tóth Krisztina, Pixel, 2011, Magvető
(12) – Bodor Ádám, Az utolsó szénégetők, 2011, Magvető
(13) – Tomas Transtömer, 117 vers, Széphalom könyvműhely, 2011 (újrakiadás), 2011 év irodalmi Nobel-díjasa
(14) – Nikifor, lengyel, kortárs festő

Nagypál István

(kapcsolódó szövegek:

2011:

Évjárat (1.) – Közép-dunántúli Hobo Blues

Évjárat (2.) – Életvitel

Évjárat (3.) – Önmagam ellen

Évjárat (4.) – Lejáró

Évjárat (5.) – Lepereg

Évjárat (6.) – Halogatott szükségszerűség

Évjárat (7.) – pókból lettünk

Évjárat (8.) – Mintha hiányod lenne napom rendje

*

2010:

Évjárat (1.) – Mi van a flaskámban?

Évjárat (2.) – Code is poetry

Évjárat (3.) – Január kilencedike

Évjárat (4.) – A meglepetések éve

Évjárat (5.) – Fogadjunk?

Évjárat (6.) – magamidézés

Évjárat (7.) – Nem azé…

Évjárat (8.) – Fencsák és az évértékelés

Évjárat (9.) – Meg akarom mondani

Évjárat (10.) – Doktor Óz

Évjárat (11.) – Tzolkin)

48 Comments

  1. Felháborodva olvastam Nagypál István Évjáratában Kemény Lili személyét és családját emlegető és sértő sorokat. Ha N. I. figyeli, követi az ApokrifOnline és az Apokrif folyóirat munkáját, akkor tapasztalhatja, hogy (irodalmi kérdésekben) itt a nem-tetszés megnyilvánulásait is a szakmai érvek határozzák meg.
    Írásának egyéb hasonló (szakmai kérdéseket indulatilag érintő) pontjaira most nem térek ki. Ám különösen fájlalom, hogy (például) a Kertész Imre kapcsán írt fontos, izgalmas és továbbgondolandó észrevételeit is gyengíti, hitelteleníti azzal, hogy idomul, hozzátesz a Kemény Lili „karrierje” körül kialakult sértettségből divatos, színvonaltalan, bulváros közelítéshez.
    A Madaram-ról: a neten itt-ott elérhetők megnyilvánulásaim; véleményem hallható volt a CrossoVers-beszélgetéssorozat november végi estjén a Kalickában (és hamarosan olvasható lesz a prae.hu-n), emellett N. I.-vel is szívesen diskurálok a kötetről (érdemekről és hibákról!), akár személyesen is.
    Itteni hozzászólásomat elsősorban nem mint Kemény Lili barátja, nem mint „műhelytársa” – ahogy az N. I. által (örömömre) nagyra becsült Zilahi Annának is – a Körhinta Körben, hanem mint a 2010-es Petri-díj egy másik jelöltje (vesztese?) fogalmaztam meg.
    Részemről a témát – ezen a fórumon – lezártnak tekintem.

    Üdvözlettel,
    Fehér Renátó

  2. Kedves Renato,
    meghokkenve olvastam reakciodat, egy labjegyzetben megemlitett sertonek velt megjegyzes pusztan epes a reszemrol, semmint rosszindulatu. Megjegyzem, tobben megkerdeztek tolem, miert nem en kaptam a dijat, igen jogosan. Semmifele forumon nem vagyok hajlando megjelenni Magyarorszagon, mivel nem elek mar ott. A nyelvet szeretem es muvelem, a muveszetem resze, de hatrahagytam minden acsarkodast. Kemeny Lili versei kozul ketto tetszik, nem ertem miert foglalkozik vele mindenki – eleg sokan igy vannak ezzel, csak nem nyitjak ki a szajukat. Ha Te kaptad volna, annak se orultem volna, tavaly se nem te, se nem Lili nem volt erdemes a dijra. Milyen jogon? Semmit nem mutattatok fel szvsz egy ilyen neves dijhoz merten. Szamomra Petri-gyalazo. Ennyi.
    Rengeteg helyen lezartam a vitat, itt is lezarnam. Es vissza se szeretnek terni ra.
    Udvozlettel,
    Nagypal Istvan

  3. Kedves Olvasók és Hozzászólók,

    nem a vitát, csupán annak körülményeit kívánom kommentálni, mégpedig Renátó egy mondatára reagálva a szerkesztőség részéről. “Ha N. I. figyeli, követi az ApokrifOnline és az Apokrif folyóirat munkáját, akkor tapasztalhatja, hogy (irodalmi kérdésekben) itt a nem-tetszés megnyilvánulásait is a szakmai érvek határozzák meg.” Egyrészt örömmel tölt el, hogy Renátó is így látja, valóban erre törekszünk minden közölt kritikai szöveg esetében. Azonban e sorok megjelentetése a nyilvánvalóan nemcsak a szerző, hanem a szerkesztő(k) felelőssége is (jelen esetben az enyém), így szeretném jelezni, hogy Nagypál István szövege személyes, szubjektív megjegyzésként, egészen pontosan felkérésre írt naplóbejegyzésként jelent meg, emiatt nem fordult elő, hogy nem az Apokrif, illetve az Apokrif Online felületein megjelenő kritikai írások esetén alkalmazott kritériumrendszernek vetettem alá, mikor elfogadtam és közöltem. A szöveget ettől még lehet természetesen szakmai szempontok alapján is olvasni/megítélni, de (elsősorban az új, esetleg e felületen még kevésbé járatos olvasók kedvéért) fontosnak tartottam felhívni a figyelmet a fent közölt írás elsődleges kontextusára, melyben a közzétettük, azaz -tem.

    Üdvözlettel:
    a szerk. (Nyerges Gábor Ádám)

  4. Az a baj, István, hogy nem érvelsz (illetve amiket mégiscsak felhasználsz érv gyanánt, elhibázott kijelentéseknek tűnnek), mert az nem érv, hogy neked két versen kívül nem tetszik semmi az adott szerzőtől (az általad (és általam is) nagyra tartott Krusovszky Dénesről pl. egy másik fórumon éles vita megy épp, sajnos ott is gyakori ez a lebutított tetszés-nemtetszés tengely mentén való álérvelés; pedig gyengíthető volna bizonyára az a líra is, nade mégis, meddig lehet jutni tényleges szempontok felállítása nélkül?). Az meg pláne nem érv (még a “szerintem” mentőszó sűrű használatával sem), hogy adott szerzők nem tettek le semmit az asztalra, mert mihez képest? Vagy akkor tisztázni kéne, mik számítanak egy szerző >valamit az asztalra letevésében< sarkalatos pontoknak (adott szerzők ugyanis szépirodalmi és publicisztikai téren is aktívan és színvonalasan alakítgatják bontakozó pályafutásukat, noha való igaz, nem jelennek meg száz helyen egyszerre, de talán ez nem is baj, mert három-négy állandó közlési felület "szerintem" bőven elégnek bizonyulhat (ennek ellenpéldájával sincs az égegyadtavilágon semmi bajom, ki így-ki úgy intézi; hangsúly tehát azon, hogy sosem a számszerűség, sosem a mennyiség a mérvadó). Arról már nem is beszélve, hogy a díj odaítéléséről jóval megfontoltabban kellene nyilatkoznod, hiszen te is tudod, milyen "sűrű a mezőny", és talán a kuratórium tagjai sem láthatnak-hallhatnak mindenkit, ámbár én bízom felkészültségükben (Forgách András, Karádi Éva, Radnóti Sándor, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs – tényleg kis nevek, mondhatni a "noname" kategória… hát nekem tényleg nem áll jól az irónia meg a hárompontos megoldások.)
    Egyébként kritizálni szabad, félre ne érts, szívesen el is olvasom, kocsmazaj mellett el is hallgatom, Kemény Lili vagy épp Fehér Renátó vajon miért nem tehetséges költő, miért van túlreklámozva, milyen kapcsolatban áll az alvilággal stb., viszont ebben a szűk, írott, dialogicitást kizáró évértékelő formában -akármilyen szubjektívnak lett is nyilvánítva a szerkesztőség által – mindez vagdalkozássá válik. Egyszerűen nem tudod kibontani, mit, miért, hogyan, ítélsz meg/el, noha retorikáját tekintve baromi élesen teszed.
    És itt némiképp önző módon vonatkoztatnék saját filozófiámra is röviden (vissza is kapcsolódom a főáramhoz mindjárt vele): kaptam már meg kritikaként, hogy nem vagyok képes túltenni magam témákon, és ebből kifolyólag futom a (fölösleges?) köröket. Nos, ez pontosan azért van így, mert félek revelatív módon megnyilvánulni olyan tárgyban, amelyet nem érzek elég közel (vagy épp távol) magamhoz, ilyenkor inkább hallgatok (de beszélhetnékem van, tehát arról szólok, amit mániává nyomorítottam az évek során; akkor viszont gyakran könyörtelenül teszem, mert hitelesnek (!) érzem a kimondhatóságot).
    És én azt is elhiszem neked, hogy 24 év az már rendkívül élemedett kor, meg tapasztalat, meg csalánnal törölsz feneket reggel, délben, este (basszus, én is már huszonhárom vagyok, és az öregedés jelei itt-ott kiütköznek, tikkel a szemem, zsibbad a lábam, ezt most azért mégis inkább hagyjuk..), de a megfigyelés mindig legyen több, lassabb, valójában ez legyen az a cselekvés, ami sosem ér véget. És akkor minden leírt szónak súlya lesz (kell, hogy legyen). Az összkép mindenképp szimpatikusabb volna, mert akkor szerényebb is.
    Petri nevét meg, fölöslegesen, kérlek ne. Olyan idétlen volt leírva az a szóösszetételszörny, mert nem ideillett, mert azt meg nem a kortárs költők és ítészek teszik, hanem. (Sorolhatnánk – ne tegyük).

    Tisztelettel
    Tinkó Máté

  5. Kedves Mate,
    miert tennem – marmint az ervelest ? Ez nem evertekelo tanulmany, nem kritika, ez pusztan irodalom, vedd ezt a szoveget glosszanak vagy jegyzetnek, esetleg prozanak, ahogy Radnoti Sandor vagy Gyorgy Peter esszei, amelyek sokszor (szep)irodalmi alkotasok, s nem naplok, jegyzetek. Es ha itt tartunk, nem kell betartanom azokat a szabalyokat, amelyek egy recenziora es stb ervenyesek. Mert senki nem kerheti szamon rajta, mert alkotas. Ha szeretnel hosszan beszelgetni errol, megtennem, de mivel szerintem nem erdemes Lilire szanni idot, ezert tartozkodom barmifele kritikai esttol.
    A 24 evemhez meg annyit tennek hozza: lenne mit irnom, nekem a szuleim nem penzt adtak az elethez, mint sok egyetemistanak, hanem gondolkodas modot. Mellesleg, egyik fiatal se tudott elfogulatlanul irni Lilivel kapcsolatban. Nem tudom, eddig nekem mindig ment, ha ZBZrol, Izso Zitarol, Baranyirol kellett nyilatkoznom. Mert le tudom irni a baratomrol, hogy szart irt, vagy gyenge teljesitmeny. A te szemedbe is tudtam mondani, hogy amit eloszor hallottam a Zold macskaban toled, az katyvasz volt es erthetetlen, de kesobb a verseid kifejezetten tetszettek, sot megemlitettem a kulteres szovegeidet is, hogy igen jok lettek. De ettol meg nem erdemelsz Petri dijat. Varady, Radnoti es mindenki tevedhet. Meg ha jok is. Most ugy erzem tevedtek. Nekem ket eros vers nem teljesitmeny. Ilyen fiatalon Petofi, Ady, Radnoti tobb jot irt. Nem kunszt. Raadasul Lili kolteszetere jellemzo, ahogy a legtobb fiatalnal az egymas masolasa, nincs egyeni hangja, nem fedezek fel benne semmi egyedi beszedtechnikat, erzelmi kifejezest, amitol az nekem katarzist adna. Potozky Laszlo novellai tobbet ernek Lilinel, de ha verset szeretnel hallani, akkor ott van Horvath Elod Benjamin, aki a hagyomanyos verstechnikat alkalmazza posztmodern temakkal vigyitve, es nem hagyja ki belole magat, benne erezheto a stilusa. Lilinek nincs stilusa, vagy a dilattans kolteszet eszkozeit, esetleg a divatos retorikat alkalmazva er el valamit. Annyi elonye van, hogy amator modon tud gitarozni es van egy garazsprojekt zenekara. Bocs, de ez nekem keves egy dijhoz. Errol tobbet nem szeretnek irni, az en dolgom az iras, es nem a kritika, de velemenyem az van, es ha nem tetszik valami, le is irom, aki meg kivancsi, miert nem tetszik, olvassa el az adott szovegeket maskepp, mas lelkiallapotban, kb. husz ev mulva.

    Udvozlettel,
    N.I.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s