Magadat emésztő (könyvkritika)

Inkább egyen meg a méreg, minthogy a mérget megegyem. E 412, ízfokozók, guargumi, zselésítő, savanyúságot szabályzó anyag, mind-mind beépül a korpuszba, savanyodunk. Fogunkban szaporodik az idegen anyag, napnál is világosabb: méregteleníteni szükségszerűség. Kézenfekvő, hogy egy ember a méregtelenítés csodaszerét kínálja, de ami különleges, miközben ezt teszi, maga is vég nélkül mérgelődik. Tulajdonképpen a méregzsák keresi a foltját százötven oldalon át. Ez a méregzsák maga Fibinger úr, megélhetési fitness-guru, a kötet pedig az ő elégedetlenkedő, zsémbelő, szitkozódó monológja, amely kifogyhatatlanul hömpölyög, kiszorítva minden szót a tömpemizséri kultúrotthonból. Ostoroz mindent és mindenkit, ő a modern fitness-Ady. Nyelvének gazdagságában ott csillog a klasszikus latin kopottas, alkonyi fénye, és az olvasmányélmények irodalmi felületessége. Ahogy pedig a termékbemutatók mesteréhez illik, mondandóját nyakig beássa a fogyókúra és szépségbiznisz terminus-áradatába. Ha Horst Fuchs magyar volna, Fibingerré válni lenne kedve.

A cím Csehov-parafrázis. A dohányzás ártalmasságáról írt novellában a beszélő egy színpadon, a nyilvánosságot és felesége ideiglenes távollétét felhasználva kiönti lelkét a hallgatóságnak. A dohányzásról semmit nem mond, ellenben felesége viselt dolgairól annál többet. Az előadás csupán ürügy, eszköz: elmondani, ami a szívét nyomja. Esetünkben sem leszünk okosabbak a táplálkozást illetően, és az előadó elhagyatottsága, egyedülléte az állandó reflektáltság következtében jelzésértékű. A termékbemutató csupán ürügy. A beszéd az írott szöveg próbálkozásaként is értékelhető, amint interaktív viszonyt szeretne létesíteni az őt éppen olvasóval. Nem csoda hát, ha a kísérlet eleve kudarcra ítéltetett. Mind a szöveg, mind az olvasó helyzete determinált. Érthető, ha a mozdulatlanságra kárhoztatott korpusz végzete az egyedüllét. Az írott szó magányossága, valódi dialógusra képtelen tehetetlensége reprezentálódik, amennyiben senki sem tud párbeszédbe bonyolódni vele, bármekkora is a kísértés, bármennyire is nógatja közönségét/olvasóját az előadó/a szöveg. Amikor a dialógusnak és a fénynek vége, jön a sötétség, és a monológ. „A sötét az itt van”. Ez a „van” az egyetlen kurzívval szedett szó az egész kötetben. A befogadó/nézőközönség egy befejezett, leírt szöveghez már nem tud mit hozzátenni. A beszélő is így reflektál önmagára: „Az egész életem egy ragacsos bámulódási tapasztalat”, „Amíg gondolkodni méltóztatnak, zárójelben, noha magam se vagyok más, mint zárójel…”. A feleség, Ilike tüntető némasága jelezni hivatott a korábban aktívan működő önkritika visszatartó erejének hiányát. „Egyenesen csapongok itt az élőszavamban, ami fölött még neked sincs hatalmad…”, „a vox humánámat nem bírod megnyirbálni, mint a cikkeimet.”, „Mert azt borzasztóan tudod, a nekiesést a papírnak”, kiáltja feleségének a szónok.  Az imitált élőbeszéd és a szerkesztői kontroll alól szabadulni vágyó írott szó furcsa keveréke ölt itt alakot. A szöveg dagad, hízik, egyre hullámzik, „nagyobb belül, mint kívül”, „a határ bennünk a csillagos ég.” Nincs is megállás. Vég nélküli provokáció zajlik. A hígra írt irodalom provokációja az olvasó türelmének végső határán. Aki marad, marad, akinek elég, az távozhat: „Parancsoljanak, türelemmel várok, amíg kitávoznak. Jól ismerem ezt, naná, hogy indulni tetszik a buszuknak. Ha indul, indul. A világért le ne késsék. Viszontlátásra. Egyszersmind kedves egészségükre a tisztelt ittmaradóknak.”

Fibinger úr lehetne akár Sárbogárdi Jolán termékbemutatózó testvérbátyja is. Az irodalom mindkettejüket körüllengi, mint finom por, ami beeszi magát a szavak közé, súrlódik, tovább kopik, változik és nem tud soha ugyanaz lenni, mint ami volt. Egyik szöveg felülírja a másikat, némi patinát kölcsönöz a régi az újnak, vagy épp felpolírozza, kifényesíti, szinte felújítja az új a régit. A megidézett irodalmi klasszikusokra rátelepszik a Parti Nagy-féle nyelvhasználat. Termékké válnak egy terápiás termékbemutatón, ahol mit ad Isten, épp egy GyógyÍRÓ jelentheti a megoldást minden terjedelmi problémára. Hemzsegnek a kiskapuk, átjárók másik univerzumokba: József Attila, Vörösmarty (th-val), Illyés, Petőfi, Vajda János, Ady, Kölcsey, sőt még Homérosz is megtalálható, és a sor bővíthető.

A magyarkodás a szövegben leginkább blöff. Álmagyarkodás. Apropó. Lift, ami levisz a mélygarázsba, vagy igény szerint fel a tetőtérbe. Az anekdota szerint Karinthy Frigyesék előszeretettel forgattak ki tiszteletben megőszült irodalmi címeket oly módon, hogy utánuk illesztették a „paplan alatt” kifejezést, amivel nevezett irodalmi remekmű nyomban önmaga paródiájába fordult át (tessék kipróbálni). Parti Nagy Lajos körülbelül ugyanezt teszi, csak épp ellenkező előjellel: egy komolytalan témához, mint az emésztés, rágás, az egész magyarságot rendeli hozzá, amitől mindjárt súlyosabbnak, tartalmasabbnak látszik az adott kifejezés. Ettől a szöveg látszatmélységet nyer, de igazából ez álfilozófia álnyelven. Komolynak blöff, blöffnek komoly.

Fibinger Ilike neve és a hivatásos zabagépeknél a versenyek utáni „nullázás” terminusa elvezet bennünket A hullámzó Balaton című novellához, ahol a hízás, a testkultusz, a belső végtelenné tágításának missziója a szocializmus nyelvébe ágyazva alkotott tömör masszát.  Akkor több fért tizenöt oldalra, mint itt százötvenre. Parti Nagy újfent fogott egy nyelvet, amivel elmondat egy történetet, süti a nyelvhúst (enyhítse étvágyad), és újra a zsír bűvöletében írja meg témáját. A zsírból szabadulni vágyó értelem pedig keresi a kiutat. Leszámolni szeretne ezzel a múlttal, ezért jön kapóra egy gyógyíró: Emese Acapulco Gyógyíró. Nevében a kezdet és a vég. Emese, Árpád fejedelem anyja, teherbeesése a turulmadártól a kezdetek kezdetét jeleníti meg. A zsírművészet és a hozzá kötődő belső végtelenség kezdete A hullámzó Balaton Balatony Kálmánjához kapcsolódik: „A Balaton, az valamilyen formában végigkíséri az életemet, pucéran is, meg a pici, fodros göngyölegjében is, ülök a penzumom előtt, […] csak hallgatom, hogyan ropog a nád a fogam alatt, zizeg a tükre, egyik a másik után, majdnem mint a végtelenség.” Beépül a nád, növekszik a test. Acapulco viszont már a végállomás. A név jelentése: a kiirtott nádas helye. A szöveg maga akar szabadulni a hízás-tematikától. Ma már nem épül tovább.

Szeretünk úgy tekinteni a testünket borító puha zsírrétegre, hogy igazából az már nem mi vagyunk. Mi ott húzódunk valahol alatta, más-más mélységekben. Az izom jóval sűrűbb, nehezebb fajsúlyú, mint a zsír. A zsír valahogy hígabb. Parti Nagy Lajos ezzel a témával kissé hígra írta magát. Lehetne sűrűbb. Elkelne némi sűrűséget szabályozó E 401 vagy E 341. Az vagy, amit megeszel. A bevitt tápanyagból, miután megemésztjük, zsírt vagy akár izmot is gyárthat a test. Csak munka kérdése. Parti Nagy épp régi önmagát fogyasztja. Él belőle. Jó tápanyag.

Balogh Ákos

(Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2011, 156 oldal, 2490 Ft)

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s