Összecsomagollak
Az utolsó pohár kávét a lefolyónak tálalom fel.
Csak hat cseppnyi, csöppnyi néma bugyogás.
Talán szőnyeg feszeng kínosan a mosogató alatt,
amire rásöpörhetjük a kimaradt szívveréseket.
Ne kerülgess tovább, mint a kínos válaszokat szokás.
Ráfestelek az ágyra, hogy lássam, jól mutatsz-e még ott.
De rájövök, a nevedet sem tudom már, a személyidet
kérem, hogy igazold magad.
Hangszalagjaid csattognak, mint az őrült néni szája a buszon,
Amikor diszlexiásként olvasod a kedvenc versemet.
Kilyukadt a selyemkendőm is, amit télen
a nyakamba tekertem ellened.
A kulcsod mindenki ajtajába beleillett, csak épp az enyémbe
törted bele. Sokszor nyomogattam az entereket, hogy a vég
tiszta lapra írhassa meg rendeletét, de mindig
sarokba gyűrte a piszkozatokat.
(Kiráztam az ablakon az esélyt…
…most ment át rajta egy kamion.)
