Ismét új rovatot ajánlunk Kedves Olvasóink figyelmébe, bár – amint az irodalmi tárgyú/jellegű netnapló sem – nem teljesen új az ötlet, nem is egészen eredeti. Hasonló vállalkozást indítunk ezúttal, mint a tíz részes, nagy sikerű, kiugró olvasottságot produkáló Évjárat rovatnál tettük: ezúttal azonban egy hétig naplózzuk élményeinket napi rendszerességgel, méghozzá a magyar irodalom talán legkellemesebb apropójából: az Ünnepi Könyvhét kapcsán.
A Könyvhét nyitónapján Szarvas Melinda írását olvashatjuk.
Tart a Könyvhét! Hogy mikor kezdődött pontosan, nem tudnám megmondani, holott ott voltam, figyeltem, de kis idő múltán csak azt konstatálhattam megnyugvó örömmel, hogy tart. Egyre több lett az író, a látogató és a könyvekről is lekerült a… előresiettem.
A hivatalos megnyitó idején dörgött az ég és meglehetősen esett az eső, mit szépítsem: szakadt – de eddigi tapasztalatok alapján ez az időjárás nem idegen ettől a rendezvénytől. A színpad üresen állt, a hivatalos megnyitással megbízott Tóth Krisztina is (akkor még) tanácstalanul állt mellette, de ott volt! Az idei Könyvhéten ő az első íróember, akit láttam! A sorrendet az eső miatt jegyezhettem meg… Mert én minden akkor jelenlévő emberben hőst véltem felfedezni, nem mártírt, hanem hőst! Sajátmagunkat is annak éreztem, mikor első köreinket tettük esernyő alatt a standok körül.
Az Ünnepi Könyvhetet illetően két hagyományom látszik kialakulni: egyik, hogy nemzetközi gazdálkodás szakos barátommal látogatok ki, másik pedig a jegeskávé, melyet, ha esik, ha fúj, de jó hangulatban sétálgatva a helyszínen fogyasztok el. Ritkán hangoztatott fontosság, hogy a Könyvhét nemcsak az irodalmi szakma számára jelentős; hőstársamnak például komoly eredményekkel járó tanulási (számomra tanítási) esemény. Míg sok volt az eső és kevés az ember, arra gondoltam, majd erről mesélek. Hogy például a nemzetközi gazdálkodás szakosok miatt fontosak az olyan reklámfogások, mint a két évvel ezelőtti sörcsapolás a Magvető standjánál. Mert a valamit csináló (értsd: épp nem író) írókat lehet könnyen megjegyez(tet)ni. E folyamat révén válhat kevesebb, mint egy év alatt (!) a 2009-ben még íróként sört csapoló „Sörös Csávóból” „Grecsó Krisztián”, akiről már pár hónapja említett barátom küldött nekem nagy lelkesen üzenetet, hogy látta „a Grecsót” (ő írta névvel) egy lapban. Merthogy a név megjegyzése után már olvasni is olvas (az ember) az adott íróról-írótól.
Idei szereplése alapján, aki jó eséllyel lehet jövőre barátom kánonjában nevesített szerző: Závada Pál, jelenleg még „Biciklis”, aki fehér-kék esőkabátjában, kapucniban tolta velünk szembe a biciklijét, vagy Kukorelly Endre, „Akit követtünk” (rövid szakaszon, épp csak a megjegyeztetés érdekében).
Tegnap azt a szerkesztői utasítást (?) kaptam, hogy könyvhetes netnapló írónevek nélkül olyan, mint a vajas kenyér kenyér nélkül, így álljon itt pár további név az első napon jelenlévők közül, természetesen a teljesség igénye nélkül: a fehér esernyő alatt először dedikálni kezdő Tóth Krisztina, ugye, a második, sorként felismerhető embercsoportot kiérdemlő Rakovszky Zsuzsa, a harmadikat (szigorúan időrendi a sorrend) Parti Nagy Lajos. És a látogató-beszélgető írók: Dunajcsik Mátyás, Kőrösi P. József, Reményi József Tamás, Balázs Attila, Böndör Pál, Pléh Csaba, Nagy Bandó András és rajtuk kívül még nem is csak írók, hanem színészek, szerkesztők, profik és kezdők egyaránt. Sokan. Illetve eleinte csak egyre többen.
Merthogy az eső 16:59-kor elállt (a rám váró naplóírás tudatában pontosan feljegyezve). Ekkor én már a Vajdasági standnál megvettem a két, pár napja neten kinézett kötetet (Gerold László kritikagyűjteményét, illetve Tolnai Ottó kisregényét), így magamra még büszkébben tettem meg az immár sokadik kört a Vörösmarty téren. S az eső elmúltával tényleg egyre több lett az író, a látogató és a könyvekről is lekerült a védőfólia. Ekkor éreztem biztosan, hogy bár nem tudom, mikor kezdődött, de a 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok hivatalosan is tart.
Szarvas Melinda
Kapcsolódó írások:
Apokrif Online 
25 Comments