Évjárat (4.) – A meglepetések éve

2010 végével úgy döntöttünk, nem körkérdésekkel, listákkal vagy villám-évértékelésekkel búcsúztatjuk az óévet/köszöntjük az újat, hanem ehelyett felkértük lapunk állandó szerzőit, hogy – teljes formai-tartalmi szabadsággal élve – a lehető legszubjektívabban írják meg, mit jelentett számukra 2010 és mit jelenthet majd 2011. A beérkezett írásokat folyamatosan közzétesszük az újonnan induló Évjárat rovat keretében, az Apokrif Online felületén.

Kántás Balázs írását közöljük.

(néhány szubjektív gondolat 2010-ről)

Nehéz a 2010-es évről objektív nézőpontból bármit is mondani, így csak szubjektív megjegyzésekre ragadtathatom magam. Mindenképpen a változások, a meglepetések évének nevezném 2010-et, és ez halmozottan igaz az irodalmi életre is. Ami a személyes pályámat illeti, már ha beszélhetünk ilyenről, mindenképpen produktív évet könyvelhetek el, legalábbis külső szemlélő számára. Év elején felvettek a patinás Írószövetségbe, majd a Fiatal Írók Szövetségébe is, rengeteget publikáltam, többek között a Parnasszus, a Kortárs, a Vigilia, a Nagyvilág, a Szépirodalmi Figyelő, az Irodalmi Jelen, az Új Forrás, az Apokrif, a Kláris, illetve az Erdélyi Helikon folyóiratokban. Tanulmány, esszé- és verseskötetem jelent meg, bár a Paul Celanról szóló esszék-tanulmányok talán kissé összecsapottra sikeredtek így utólag, hogy némi önkritikát is gyakoroljak. Perpillanat gőzerővel készülök a szakzárásra az irodalom- és kultúratudomány mesterszakon, illetve a doktori képzésre való esetleges felvételire. PhD-ambícióimat illetően persze igencsak megingott a hitem saját irodalomtudományi kvalitásaimban. Ennyit a dolgok személyes részéről.

Többek között az év egyik számomra meghatározó eseménye volt az Apokrif folyóirat szerzőinek antológiája, a Beszámított veszteség megjelenése. Örömmel láttam és voltam részese annak, hogy ez a fiatal költőkből-írókból álló kör elkezdte önmagát nemzedékké szervezni. S bár annak ellenére, hogy a megjelenés óta gyakorlatilag mindenki a maga útját járja, a széttartó irodalmi diskurzusok, társulások közepette kilenc fiatal költő képes volt legalább egy antológia erejéig közösen megnyilvánulni, egyúttal elkötelezve magukat bizonyosfajta értékőrzés mellett olyan időkben, amikor bizony-bizony megszaporodni látszanak a kétes értéket képviselő irodalmi művek, illetve fel-feltünedeznek olyan szerzők, akik nem feltétlenül csak tehetségük, rátermettségük által jutnak előbbre. Persze talán én látom rosszul a dolgokat, hiszen az irodalmi élet intézményeit emberek alakítják, mindig is számított a személyes kapcsolat, az ismeretség. Jó időben kellett jó helyen lenni ahhoz, hogy az embert felkapják, elismerjék. Ez még bizonyos szempontból a jelen sorok írójára is igaz, akár kimondja, akár nem – ti. jó időkben volt jó helyen.

Örömmel látom azt is, hogy az antológián túl az Apokrif folyóirat is dinamikusan fejlődik, nyer bebocsáttatást az irodalmi kánonba, kerül be a köztudatba, és a szerzők kisebb személyes-szakmai összezördülései ellenére egyik stabil, színvonalas, az értékőrzés mellett elkötelezett műhelye a fiatal kortárs magyar irodalomnak. Úgy vélem, a fiatalok most különösen nehéz helyzetben vannak, ennek több oka van, többek között az intézményrendszer bizonyos szempontú válsága. Meglehetősen telített az irodalmi élet, mindenki küzd a fennmaradásért, idősek és fiatalok egyaránt. Az idősebb, befutottabb íróknak perpillanat nem érdeke, hogy a számon tartott alkotók száma drasztikusan nőjön, hiszen stílszerűen sok az eszkimó és kevés a fóka, vagy Payer Imrével szólva „megtelt a pálya fullra”. Válságban a szépirodalmi könyvkiadás, a folyóiratok sok esetben a csőd szélén állnak, akik már úgymond „bent vannak”, örülnek, ha bent is tudnak maradni, nem marad idő és energia az újonnan érkezőkre. Persze be lehet kerülni, mint ahogyan mindig is be lehetett, de most talán halmozottan nehezebb a dolog, mint mondjuk a 90-es évek végén vagy a 2000-res évek elején volt. Egymagában egy fiatal alkotó nehezen csinál látványos karriert, inkább csoportos megnyilvánulásokra figyel fel a szakma. Egy ilyen csoportos megnyilvánulás az Apokrif antológiája, melyet, mint a lap és az antológia szerzője valamennyire belülről látok, s ismételten csak úgy gondolom, ez egyike a sikeres csoportos fellépéseknek. Felszínes ismereteim vannak még a hasonló csoportos platformként működő Körhinta-körről, melynek egyik tagját, Fehér Renátót, aki többek között nekünk is szerzőnk, Petri-díjra jelölték, ami mindenképpen ugyancsak dicséretes. Az Apokrif körül csoportosuló költőket többen a nemrég feloszlott Telep-csoport utódaiként is emlegetik, ami pedig már mindenképpen egy rang. Persze okvetlenül jobb esélyeket ad az egyéni alkotóknak, ha nem csupán egy alkotói kör, műhely, folyóirat körül mozognak, hanem megpróbálnak minél több helyen jelen lenni. Érhetik persze bírálatok az embert, hogy teszem azt egyszerre több irodalmi kör, írószervezet tagja, stb., de úgy érzem, ez valahol a túlélés egyik módozata napjaink zavaros irodalmi mocsarában. Aki több lábon áll az irodalom talaján, azt többen ismerik, benne marad a köztudatban. Nem kell itt feltétlenül elvtelen karrierizmusra, törtetésre gondolni, elég hozzá egy egészséges magabiztosság, ami azt hiszem, szinte minden fiatal és nem fiatal íróemberben gyárilag megvan, akár bevallja, akár nem.

A 2010-es év is azt mutatja, már amennyire látni volt alkalmam, hogy a velem együtt indult, fiatal pályatársak is egyre inkább megtalálják a saját fórumaikat, írószervezeteiket, folyóirataikat, ahol kibontakozhatnak. Ezzel párhuzamosan persze ott marad az Apokrif, mint közös pont, mint egyfajta íratlan bajtársi szerződés, de egyáltalán nem zárja ki, hogy valaki máshová is tartozzon. Sokkal inkább afféle dobbantóként funkcionál, s mivel egyre több szerzője publikál egyre több felé, ezt a feladatát remekül el is látja.

Illene 2010-ben megjelent könyvekről is beszélni. Nem akarok bevett, kanonizált nagy öregeket emlegetni, de ezt úgysem tudom elkerülni. Mivel magam is fiatal vagyok, kezdjük a fiatal költőkkel. Ismételten csak a személyes érintettség okán is meg kell említenem Palágyi László, barátom és fiatal költőtársam első, Határon innen című kötetét, mely mindenképpen egy egyéni élményvilágot hordoz, egy eredeti lírai hang ígéretével kecseget. Ugyancsak megemlítem Nyerges Gábor Ádám kollégám Helyi érzéstelenítés című kötetét, mely az alanyi-ironikus költészet jegyében szólal meg. S bár szakmailag meglehetősen távol áll az én hermetikus-szakrálizáló-esztétista lírámtól (?) az a hangnem, amit Gábor képvisel, ennek ellenére őszintén tisztelem és fontosnak tartom a megjelenését. Hegedűs János, valamivel idősebb, de azért még mindig fiatal költőtársam Csodavárás című első kötetét, amelynek a szerkesztéséhez is volt némi közöm, ugyancsak az év egyik fontos verseskönyvének tartom, mivel hiánypótló módon a képviseleti költészet hagyományát eleveníti fel és tartja életben egy olyan korban, mikor kevéssé divatos a képviseleti beszédmód.

Ellentmondásos figyelemmel kísértem továbbá Ayhan Gökhan kollégám első kötetét, melyet ugyan fontos és jó kötetnek tartok, ám hangsúlyozottan nem voltam teljesen elégedett vele, szerintem a szerző többet is kihozhatott volna magából a sokak által várva várt első kötetében. Hogy idősebb, nálunk jóval nagyobb lírikusokat is megemlítsek, mindenképpen meghatározó könyv volt számomra idén Györe Balázs Kölcsönlakás című kötete. S kövezzenek meg, hogy egy aktív politikust dicsérek, de bizony-bizony Szőcs Géza Nyestbeszéd című válogatáskötetét is a 2010-es év egyik meghatározó könyvének tekintem, ennek pedig semmi köze nincs a szerző aktuálpolitikában betöltött pozíciójához. Kortárs prózát sajnos keveset olvasok, így prózakötetet annyira nem emelnék ki 2010-ből, viszont mint afféle tudóspalánta, már ha hívhatom még magamat annak, okvetlenül megemlítenék egy-két szakkönyvet is. Akár hazabeszélek, mint ELTE-s hallgató, akár nem, akkor is jelentékeny irodalomtudományi szakkönyvnek kell tekintenem Szegedy-Maszák Mihály idén megjelent Kosztolányi-nagymonográfiáját. Ugyancsak hasonló volumenű kötet Kulcsár Szabó Ernő Megkülönböztetések című könyve, valamint Eisemann György A későromantikus magyar líra című monográfiája. S hogy ne csak az ELTE-n oktató irodalomtörténészek műveit említsem, mindenképpen ki kell emelnem Grendel Lajos modern magyar irodalomtörténetét, valamint mindenképpen fontos és érdekes kötetnek tartom Borbély András fiatal irodalomtörténész első, Versismeretlenek című tanulmánygyűjteményét. Ennyit hát a könyvekről, a lista korántsem teljes, de perpillanat ezeket érzem a számomra legfontosabb 2010-es köteteknek.

Ami az irodalom intézményes részét illeti, úgy gondolom, 2010 a nagy változások éve volt. Pozitív változásként ítélem meg egyelőre, hogy Szentmártoni János lett az Írószövetség elnöke, továbbá a választmányba is számos, viszonylag fiatal alkotó került be. Ez a drasztikus vérfrissítés talán mégis lehetőséget adhat a fiatalok számára, hogy képviseltessék magukat az irodalomban, nemcsak a JAK-on és a FISZ-en keresztül, de úgymond a „felnőttek” között is. Persze az esemény még annyira friss, hogy a jövő kiszámíthatatlan. Mint talán minden íróféle embernek, számomra is nagy trauma, de legalábbis megrendítő volt, hogy a kormányzat a válságra hivatkozva 2010-re egyszerűen befagyasztotta az amúgy is évről évre szűkülő kulturális támogatásokat, közöttük a könyvkiadásra fordított támogatási alapot is. Úgy vélem, államháztartási szinten az a néhány százmillió forint, amit az állam évente könyvkiadás-támogatásra költ, mondhatni aprópénz, ebből a válságot semmiképp nem fogják megoldani. Nagy érvágás ellenben a könyvkiadóknak, irodalmi folyóiratoknak, írószervezeteknek, s nem utolsósorban maguknak a szerzőknek. Eddig erre korábban nem volt példa, és úgy gondolom, mindenkit váratlan pofonként ért. Talán csak az én személyes pesszimizmusom, de a támogatások befagyasztásakor úgy éreztem, sötét fellegek gyülekeznek az amúgy sem túl rózsás helyzetben leledző kortárs magyar irodalom felett. A jó, nívós irodalom nem profitorientált, általában nem a piac szabályai irányítják, sajnos rétegolvasói közönségnek szól, éppen ezért a szépirodalmi művek megjelentetése sokszor veszteséges. Ennek kompenzálására létezett eddig az állami támogatások intézménye, és úgy érzem, az állam kissé felelőtlenül viselkedik a kultúrával, azon belül pedig az irodalommal, ha csak időlegesen is, de kihúzza alóla az utolsó mankót is. Kultúrára, irodalomra szükség van, még akkor is, ha az köztudottan egy szűk alkotói és befogadói értelmiségi réteg viszonylag zártkörű játéktere is. Nem rendelhetünk mindent alá a piac szabályainak, és dobhatjuk be a szépirodalmi könyvkiadást egyik pillanatról a másikra a mélyvízbe, hiszen az bizonyos szempontból az irodalom, de legalábbis a színvonal hanyatlását eredményezi. Már most meglehetősen elterjedt tendencia, hogy egyébként tehetséges írók-költők kezdenek lektűrhöz hasonló szintű, könnyen emészthető könyvek megírásába, mert ez az a műfaj, amelyet el lehet adni, mely adott esetben állami támogatás hiányában is nyereséges lehet mind a kiadó, mind a szerző számára.

Csak remélni tudom, hogy a negatív meglepetésekben is gazdag 2010-es év után a 2011-es évet optimizmussal, derűlátással kezdhetjük el, reménykedve, hogy az intézményi háttér és az állami támogatások rendszere valamennyire helyreáll, s legalább azon a szerény, de stabil szinten működni fog, mint korábban. Az örök pesszimizmus persze most is azt mondatja velem, hogy a 2011-es évben a kortárs magyar irodalom további próbatételek elé néz, írónak, irodalmárnak lenni pedig továbbra is valamiféle önkéntes, egyszerre büszkén és öniróniával vállalt szellemi szélmalomharcot jelent majd…

Kántás Balázs

(kapcsolódó szövegek:

Évjárat (1.) – Mi van a flaskámban?

Évjárat (2.) – Code is poetry

Évjárat (3.) – Január kilencedike)

7 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s