Viharsarok: Széllel szemben

Braun Barna Code is poetry című szövegére Tarcsay Zoltán reagált. Az alábbiakban ezt az írást közöljük.

Braun Barna írását remek vitaindítónak találtam, ez is ihletett a következő kevéssé újévi hangulatú sorokra.

A képernyőről való olvasás és a szövegek számítógépen való tárolása két különálló dolog, mégis valamiképpen egymást feltételezi. Érdekes technológiai újításnak tűnnek, ám valójában inkább egyértelmű következményei a nagyközönség szövegkultúráját érintő átalakulásnak.

Ezzel azt akarom mondani: a legtöbb ember sejtésem szerint nem bibliofil. Akik pedig azok, mindig is fognak találni maguknak könyveket, hogy szagolgathassák, tapogathassák, nézegethessék, ízlelgethessék és hallgathassák őket.

Azt azonban elkerülhetetlennek látom, hogy a tömegek a papírról az elektronikus olvasóeszközökre szokjanak át. Egyrészt azért, mert a könyvnyomtatás drága, és az elektronikus kiadóknak sokkal kisebb befektetéssel rövid távon sokkal nagyobb haszna lesz, amint megfelelő méretűre nő a felvevőpiac, másrészt, mert a fogyasztói elektronikával foglalkozó vállalatok szinte egészen szűz területre tettek szert, és mindent meg fognak tenni azért, hogy eladják az olvasógépeiket: tavaly robbant a táblagépek piaca, lassan mindenkinek, akinek mobiltelefonja is van, lesz könyv méretű számítógépe, amelyről kényelmesen tud olvasni. Harmadrészt pedig végre összeér a szövegkultúra két kontinense, az internetes szöveg és az offline szöveg, az ember egyféleképpen tud végre olvasni. (Hogy ez jó-e az emberiségnek vagy a kultúrának, most nem firtatom.)

Szerintem már túl vagyunk egy ideje a digitális kultúra fordulópontján, ha minden így megy tovább, nem kerülhető el a teljes számítógépesítés, minden olyan tünet, ami ez ellen szól, csupán maradvány, amit az áradat úgyis el fog sodorni.

Ilyesmi páldául a jelenlegi szerzői jogi rendszer, amely minden országban más. Magyarországon kifejezetten mulatságos a helyzet: míg mondjuk Nyugat-Európában, de főleg az USA-ban egyre jobban hódít az ingyenes (ill. megfizethető) legális tartalomszolgáltatás (Netflix, iTunes, Google Books stb.) és egyre jobban üldözik a kalózkodó fájlmegosztást, idehaza éppen fordítva van: a tartalomszolgáltatók nem tudnak vagy nem akarnak betörni hozzánk ingyenes és olcsó termékeikkel (sőt, legtöbbször még a drágákkal sem), ehelyett virágzik a torrentezés nemzeti hagyománya, amely ellen a legszigorúbb fellépést a mobilinternet-szolgáltatók tanúsították, amikor korlátlan adatforgalmat csak a nem torrentezőknek kínáltak fel. Ha valaki Magyarországon jogvédett tartalomra végyik az internetről, a legegyszerűbb és leghatékonyabb módon illegális letöltéssel tud hozzájutni. A költői kérdés mindezek tudatában: vajon jobban megéri, ha nem nyúlunk a jelenlegi kusza és ingoványos jogi és gazdasági rendszerhez, hanem hagyjuk a népet, hadd jusson hozzá a kultúrához a fekete piacon? Talán az államnak igen, elvégre nem ő jár rosszul a tartalomlopással, a modernizáció viszont neki kerülne pénzbe.

Ezért is örültem meg, hogy Csordás László barátunk “különféle warez oldalakról beszerezhető hangoskönyvekről és egyéb szkennelt dolgokról” írt hozzászólásában, nem pedig különféle lemezkiadók honlapjáról letölthető hangoskönyvekről és iBooks kiadványokról.

Ha valami riasztó számomra ebben a digitalizálásban, az az, hogy már megint széllel szembe hugyozunk.

Ezzel az újévi bölcsességgel búcsúzom.

Tarcsay Zoltán

(kapcsolódó szövegek: Évjárat (1.) – Code is poetry )