Variációk ingyombingyomra (az Apokrif Online húsvéti melléklete)

Nyerges Gábor Ádám:

avagy: Így írnának locsolóverset

Az Apokrif Online különleges, 2010 húsvéti mellékletében szerzőink (Nyerges Gábor Ádám tolmácsolásában) tesznek kísérletet locsolóversek írására. A Nyerges Gábor Ádám széles körében meghirdetett pályázatunkra beérkezett műveket alább közöljük. Boldog húsvétot kíván:

A szerk.

*

Tartalom:

Györe Bori: Zölderdő

Kántás Balázs: a szemed sarkában

Ismeretlen szerző: I was walking in a green forest (Kántás Balázs fordítása)

Torma Mária: Intenció

Török Sándor Mátyás: Szabad-e

Sós Dóra: Árva mező

Tarcsay Zoltán: Arnold megtalálja önmagát

Smid Róbert: Veled, Artemisz…

Nyerges Gábor Ádám: Nyúlcipő

Evellei Kata: Időn túl

Fehér Renátó: Verset nem

Hlavacska Tamás: Kiflirég

Szabolcsi Gergely: Locsolóvers posztmodern darabkákra

Zólyomi Kristóf: III. perc értelmetlen

Braun Barna: Hímes

Radnóty Zoltán: V. úr meglocsolja a feleségét húsvét alkalmából

Stolcz Ádám: Nyuszi ül a fűben

Palágyi László: idegbaj

*

Györe Bori:

Zölderdő

Egészen nyolcéves koromig
mindig a Zölderdőbe jártunk nyaralni
kempingeztünk és anya halászlét főzött
apa meg a kurvaistent emlegette
hogy minek van itt ennyi hülye virág
különösképpen ibolya
de én szerettem őket
tőlük tanultam nő lenni
és most, hogy érettségiznem kéne belőle
nem tudom, hogyan
de valahogy távolról is megérzem,
ők már hervadnak.

*

Kántás Balázs:

a szemed sarkában zöldek a rétek
ahogy tükröződnek
és keresztbe nyílnak az ibolyák
ahogy a vizet szomjúhozzák
én is úgy a tükröt
míg könnyekkel locsolod
haldokló virágaidat

a szerző fordítása angolra:

in the corner of your eyes green are the fields
as they mirror back
and cross bloom the violets
as they thirst some water
like I that way the mirror
while you dash with tears
your dying flowers

a szerző fordítása angolról németre, megjelent a Der Didas c. magyar irodalommal foglalkozó folyóirat 2007/4. számában:

in der Ecke von Ihren grünen Augen sind die Felder
weil sie zurück
und böse Blüte der violets
als sie Durst etwas Wasser
wie ich dieser Weg der Spiegel
während Sie mit Tränen
Ihre sterbenden Blumen

a szerző fordítása német-angol-magyarról filippínóra, megjelent a Gaggin maggin pikk pukk – filippinó remekművek antológiában, 2008-ban:

iyong pagiging mainggitin glances sa isang napudpod ang mga patlang
sapagkat ang mga ito na bumalik
at masamang bulaklak violets
sila uhaw ilang Waters
kung paano ako ang kalyeng ito ng mga salamin
sa iyo ng luha
iyong mga nag-aagaw-buhay blooms

Dick Tionary angol műfordító filippínó változatból készült angol műfordítását újrafordítva, a szerző angol fordításában, a Tévút 2008/6. számában megjelent változat:

your envious glances being in a heel the fields
because they come back
and bad flower violets
they thirst some waters
how i this road of the mirrors
you with tears
your dying blooms

következik a szerző (saját bevallása szerint helyenként dialektólogiailag valamelyest következetlen) arab fordítása a fenti változatból:

الخاص بك حسود التبصير يجري في ميادين كعب
لأنها تعود
وسوء زهرة البنفسج
انهم بعض العطش المياه
كيف لي أن هذا الطريق من المرايا
لك الدموع
الخاص بك الموت يزهر

végezetül pedig a szerző 2009-es fordítása az arab változatból, megjelent a Posztmodern arab fordítások című antológiában, 2009-ben:

Az irigy pillantásaid a sarok mezőiben
Mert ez van
És beteg-ibolyaszínű virág
A víz egy része szomjaznak
Hogyan nekem az ez a tükrök útja
Te száguld
A halálod virágzik

*

Ismeretlen szerző:

I was walking in a green forest…

(Kántás Balázs fordítása)

I was walking in a green forest
I saw a blue violet
It wanted to dry out
Can I water now?

Refordítás:

Sétáltam egy zöld vadonban
Kék erőszak csillant tekintetemben
Kiszáradt benne az akarás
Megvizelhetlek már?

*

Torma Mária:

Intenció

– Azt mondtam, hát legyen úgy, no. Mert nem azt, hogy még nem is kérdezte, nem azt, hogy nem is semmi bevezetés, vagy, most úgy mondom, előjátszás előtte, de hát úgy semmi no, ahogy az a jóisten meg van írva. Tudom, most mire gondol, biztos úr, én aztán egészen, kérem, én kétségbe se vonom. Egyáltalánképp, a legkevésbé. Csak hát most maga, már ne haragudjon, hogy így per maga, maga mégis mit tenne, ha ezek úgy. Naugye. Az ember, vagy hát helyesebbképp virágszál, ahogy engem neveztek még jobb korokban az udvarlók, így mondták, virágszáál, hosszant á-val, no elég az hozzá, az ember, mert hát most már mégis inkább így fogalmaznék a nagyobb közérthetőség okán, az ember, az csak ül és békést néz ki magából a világra. Ugye. Mi egyebet se mást gondolna ilyetén helyzetében elmerülve, hogy aztán ezek a. Már megbocsássa felindultságomért. Hogy ezek a huligánok, azt mondom, pernahajderek, sehonnai gazfickók, mert azok, olyanfélék, akik iránt a hervadt vén kórók bedőlnek a csőbe, na olyanok, fiatal, vad, hangos hordák feljönnek oda, arra a tisztásra és ott erőszakos szándékkal megfontolt testi garázdaság körébe tartozó sértést foganatosítanak. Mert hát így volt, kérem, ha hiszi, ha nem, mert mondják úgy is, hogy a virágnak megtiltani nem lehet, hát én nem tudom azt, de kérem. Hogy mi történt, ennél világosabbmód nehezen lehetnék elmond, elvégre is így vagyok megírva.  In-ten-ci-o-nál-va, a szerző által, ha így inkább. Én kérem, így vagyok tervezve, néha úgy képzelem, hát elárulom, terveznek, ül az asztal fölött egy nő, esetleg férfi, de akkor is inkább nő, mondjuk Mária, nem tudom, miért, most legyen ez egy Mária, és engem intencionál. Én meg néha őt visszamód. Na hát egy szó mint száz jön az a magasabbik, amúgy szép fiú lenne, csak olyan durva, kellemetlen alak, meg hát csúnya is mint kelésben a genny. Na az jön tehát és elővezeti az azirányú opciót, hogy akkor én most el tervezem-e, így mondta, tervezem-e hervadni. Hogy én. Én, akit soha, senki sem feltételezne így. De azért persze megerősítettem benne, hogy akár, de én csak tetszik tudni, hogy megy ez, kacérkodásképp szántam. Hát ilyenkor szokták a kölnivel. Én ez ügyben voltam, kérem felkészülve, na, úgymond, erre a kimenetelre számítottam.

– És ekkor tépték le, Ibolya?

– Ekkor, biztos úr, ekkor. Ez is benne lesz még a jegyzőkönyvben? Mert, ha igen, stilizálnám még egy keveset.

*

Török Sándor Mátyás:

Szabad-e

Szabad-e locsolnom?
És, ha igen, kit?
Mikor és hányszor?
De főleg: minek?

Sétálok, köröttem zöld erdő.
És kék ibolyák.
Mindenfelé hervadás.

*

Sós Dóra:

Árva mező

most a bőrömön ragad
ez a pár csepp otthagyott
kölnid amiről egyszer mikor
még nem tudtad hogy lesznek
ilyen jeleneteink elárultad
hogy már 96 óta lejárt és
azóta kissé ilyen zöldesen
kocsonyás és az alján a zaccban
már fakulni kezdtek az aromák így
spriccelted már rám is
de a sikamlós érzés
már lesikálhatatlanul

most meg átjössz hozol virágot
ez ibolya, mondod, nem, ez te vagy
javítlak ki, csak ami a kezedben van
na az az ibolya
(nem kötözködés csak költészet)
és ez a néhány szál most valahol
messze innen nagyon hiányzik
egy árván maradt mezőnek ahogy
a vázámba költözik és nézi ahogy
reggeltől estig veszekszünk
és veszekszünk és veszekszünk
röpködő jambikus félsorokban és
bruttó negyvenoldalas
szabadversekben, rímek nélkül

*

Tarcsay Zoltán:

Arnold megtalálja önmagát

(locsolónovella)

Arnold – mert hogy így hívták már egészen születése óta, legalábbis bizonyos források szerint – nem szerette a húsvétot. Templomba nem járt, a nyulak nem érdekelték, a tojásfestéstől pedig mindig pecsétesek lettek a kedvenc mellényei. Arnold ugyanis imádta a mellényeket. Még huszonkét éves korában vett egy egész szekrénnyit és azóta is minden hó elején a legfrissebb fizetéséből vett még párat, hogy lehetőleg sosem kelljen ötnél többször ugyanazt a mellényt hordania. A barátai és a családja eleinte rossz szemmel nézték ugyan ezt a ritka hóbortját, de később megszokták. Így volt ez magával Arnolddal is – már ha valóban így hívták –, nem tudott beilleszkedni semmilyen társaságba, amíg meg nem szokták, hogy ő ilyen. Na de milyen? Milyen az az ilyen valójában, tűnődött Arnold, míg szokásos reggeli sétáját élvezte a lakásához közeli parkban. A nap hétágra sütött, az ibolyák pedig kéken illatoztak a korahajnali friss, enyhe szmoggal átitatott levegőben. Van nekem személyiségem egyáltalán, kérdezte magától, majd így folytatta gondolatmenetét: mindenképp kell, hogy legyen, hisz a tény, hogy van valaki, aki fel tudja tenni a kérdést, hogy van-e személyisége, személyiséget feltételez. De milyen is lehet ez a személyiség, tűnődött.
Szereti vajon a virágokat? Vagy allergiás rájuk? Gyönyörködjön az ibolyákban, vagy szidja az idióta városrendezőket, akik pont az egyik legforgalmasabb utcát vágták ketté teljesen értelmetlen és felesleges gesztussal pusztán azért, hogy ezeket a hülye kis kék virágokat ide ültethessék. Egy személyiséggel rendelkező entitásnak kell, hogy legyen álláspontja. Már, ha olyan a személyisége, hogy van álláspontja. Arnold kezdett belezavarodni. A személyiség tehát személyiséget feltételez, de a személyiség hiánya is egy személyiség jellemzője volna? Annyira kimerült ebben a végtelen gondolatfolyamban, hogy inkább leheveredett a legközelebbi padra. Erősen koncentrálni kezdett az ibolyákra. Na, itt az idő, most vagy soha, igen, vagy nem? Nem volt mit tenni, döntésképtelen volt. Márpedig addig nem kelek fel innen, amíg el nem döntöm, hogy tetszenek-e ezek a nyamvadt virágok. Így nem érdemes élni, gondolta. A járókelőknek mindez fel se tűnt, mind siettek valahová, volt, aki egy csekkel rohant a posta irányába, más az előtte rohanókat lökdöste, hogy felférjen a buszra, megint más pedig két vaskos bevásárlószatyorral furakodott a metrólejáró felé. Hetek teltek így. Majd hónapok és évek.
Arnold – ha egyáltalán ez volt az igazi neve; ha egyáltalán volt neki – így hervadt el a Zölderdő utcai park egyik padján. A holttestét azonosító távoli nagynéni az érdeklődésre, miszerint hogyan hervadhat el tizenkét év alatt egy felnőtt férfi egy köztéri padon anélkül, hogy bármely rokona vagy szerette bejelentette volna az eltünését, csak annyit felelt: azt hiszem, ez az egész hervadás dolog a személyiségéből fakadt.

*

Smid Róbert:

Veled, Artemisz

Veled, túlkontúrozott Artemiszem, a Styx vizein is túlnyaltuk egymást
át a kontraproduktíve manifesztálódó Enseken ahol a kurta farkak se
túrtak már semmilyen földeket, egyenest egy zöld erdőig, hol az értékindexekek
vertikális horizontja az ég sötétjét metszi és a transzcendentatív posztmanierizmus
ibolyakékje pulzál a füvekről.
Nem hitted volna, hogy még itt is képes leszek meglocsolni.

*

Nyerges Gábor Ádám:

Nyúlcipő

Összes szerelmeimnek öt évre visszamenőleg
L-Z -ig, negyedéves felosztásokban

Akkoriban még hittem a nyúlban
bár nem értettem, hogy jött ki belőle
(méghozzá higiénikus végállapotban, nagy szó!)
az Egri Várrom komplett makettje huszárostul
ágyústul de kijött aranyér nélkül így én

én hittem benne.

Most meg benned hinnék csak feleennyire
és még várakat se kéne szarnod hogy lássam
van még értelme
a szarból várat építeni
próbálni
erőlködni.

De egyedül vagyok zölderdőjárom az A épület
automatáit kékibolyalátnivélem a szemeid
(pedig nem is kékek)
és szabadnatánlocsolnom mert
nagyon úgy tűnik hogy
te tényleg el akarsz hervadni

de már fölhúztam a nyúlcipőt.

*

Evellei Kata:

Időn túl

végigkutatja utánuk az egész erdőmélyet
cikcakkos barázdát fésül a földbe
a kezében lóbált vizeskanna
itt vagyok itt vagyok ti hová lettetek
kérdezi elcsukló hangon
de az ibolyák már sehol sincsenek.

*

Fehér Renátó:

Verset nem

jártam egyet kint
még mielőtt szólt volna a vekker, a zöldben
találkoztam Ibivel
mondta, haldoklik
egészen elkékült
kérdezte mi van veled
én meg hozzádvágtam a poharat álmomban
hogy ne száradj éjjeliszekrénnyé
nesze boldog húsvétot, mondtam
ja nem, verset végül nem írtam

*

Hlavacska Tamás:

Kiflirég

Zölderdőben kis virág,
kolbászbokrok, virslifák,
kék ibolya, nyitni kék,
zsömle bele, kiflivég!

Kéne sör és borocska,
feltámadt a Jézuska!
El ne hervadj, angyalom,
mielőtt még jóllakom!

Hervadj, jó, de ne folyton,
éhem versekbe fojtom,
vagy jobbhíján a torkom
szabadjon meglocsolnom!

(Az Ihi-vihi ihenhalok ciklusból)

*

Szabolcsi Gergely:

Locsolóvers posztmodern darabkákra

*

Zólyomi Kristóf:

III. perc értelmetlen

„és most és mindörökké és azután majd elölről megint
kétszer átfordítjuk enyhén megsózva tálaljuk és lőn”

– széthagyott játékok mementoja –

zöld erdőket jártunk
kúsztunk-másztunk iszkoltunk remegő végtagokkal
az Isten színe alatt
na és a váltott lovakat mégis ki szedi össze?
csattant egy hang a hátunk mögött
csípős fájdalmak liánjai közt
mélykék ibolyák bódítottak míg
futottunk amerre csak vittek a kancsal ösztönök
na és ezt a kis elhulltat ki veszi a nyakába
sószsákot vegyenek máig hallom a hangot
és láttam ahogy elhervadt az a kis kék virág
de itt már nem lehet locsolni
ki teszi meg mégegyszer az utat értük, visszafelé, hiába?
csattant újra az ostorhang majd hozzátette
és a szemetet is igazán levihetné már valaki…

*

Braun Barna:

Hímes

szárad rajtam a kölni
a sarokban tuti röhög rajtam a nyúl
egyél még hagytam sonkát
a szomszédban hánynak és azon is túl

adják-veszik a hímest
a csajost nézzük ma inkább mert megjött
a lakk ugyanaz a körmön
amivel féléve még tizenöt bárányfelhőt

rajzoltam a falakra
amíg te ibolyákat gyűjtöttél meg
más virágszálakat a kezed
mintha katéterrel simogatnál, tényleg

*

Radnóty Zoltán:

V. úr meglocsolja a feleségét húsvét alkalmából

(rövidített változat, egyetemisták és irodalomtudósok számára)

V. úr úgy tervezte, hogy meglocsolja a feleségét húsvét alkalmából. Bizonyára erre szolgálhatott a kis kölnisüveg, melyet az asztal túlsó végére állított és most meredten nézett. Illetve az is ezt a feltevést látszott erősíteni, hogy ezt mormolta maga elé: “én, V. úr szeretném meglocsolni a feleségemet húsvét alkalmából”. Kissé megijedve egész napi terveinek ilyen nyílt, megdöbbentő és rémisztő erejű beismerésétől, lejjebb emelte a tekintetét a kis kölnisüvegről,
amivel a feleségét tervezte meglocsolni húsvét alkalmából és inkább az asztalterítőt kezdte nézni. V. úr türelmes ember volt, nem szerette ok nélkül megzavarni a történések természetes sebességét, vagy bármit is siettetni. Apró mozdulattal megigazította derékszögben megkötött csokornyakkendőjét, megköszörülte a torkát és türelmesen várt tovább. V. úr felesége is így tett az asztal másik végén.

*

Stolcz Ádám:

Nyuszi ül a fűben

„a te anyádat!”

Jártam én már zöld erdőkben –
nem most jöttem le a falvédőről
hanem még csak most készülök oda

neked viszont már úgy kéne kéklened
fojtó ölelésemtől
mint a hervadó ibolyáknak

én meg pofán váglak
összekaristollak éles tárgyakkal
pempőssé verem a képed

eltöröm a hajad
felgyújtalak lejárt szavatosságú szenvedélyemmel
meglocsollak háztartási sósavval

és adok két puszit
elvégre is ez egy szerelmesvers

(részlet a NYEKKEN c. ötvenöt felvonásos absztrakt ritmikus gasztronom alfar-poézis hangjátékból)

*

Palágyi László:

idegbaj

most gyomlálom innen a rímeket

hogy kapjon egy kis levegőt a vers
ma megint nyers tojás vacsorára szotyival
ha legalább eszembe jutna valami

(…)

de nem.

na locsollak tessék neked hoztam kölni
erre kimegy rágyújt nem szeret érzelgősködni

mondja nekem hogy én versben
mindig csak vonatokon üldögélek
ahelyett hogy rímelnék

meg már nem látom az erdőt
a hervadó ibolyáktól
de talp alatt én tudom

majd bizonyára arra lesz az ördög
meg a menny is de csak nyelvet öltök
ma lehúztam a vécében a sapkám
de visszajött igaz kicsit satnyán

megnéztem a tévében egy filmet
de háttal ültem
mire megfordítottak már vége

ő meg csak sikálja szótlanul a sapkát

míg locsolom csak azért is de megráng
a kölnis bőr, az idegbaj ha felláng                      (+ol)