Tóth Anikó versei

Csöndzárlat

Soha nincsen csend.
Figyelted már?
Mindent kikapcsolsz,
mindent lehalkítasz.
Semmi neszezést,
külső zajt nem hallasz.
S mikor már azt hiszed,
most már tényleg magad vagy,
a hangok odébbálltak,
kis zúgások jönnek.
A vérkeringést hallod az ereidben
és a csontok neszét:
ez biológiai csöndzárlat.

Séta

Alólam már kirepült a családi fészek,
most a Bem-rakparton kódorgok.
Dunahideg arcom fölött
hajba fagyott, jeges csimbókok.
A Víziváros fagyos fénykép:
tükrén csúszok és mégsem.
Hová megyek? Miért jöttem?
Nem számít. És nem emlékszem.

Végül fekete madár vezet a Corvin térre,
mint királyokat a csillag.
De itt hiába nézek fel az égre:
az gyanús-rózsaszínen porzik.

Szegény madár, siess nagyon,
ha egyszer le találnál esni,
repülj a Duna fölé! Szárnyaidon
ne essen vérfolt, fulladj békében!
Másképp csőröd az aszfalt kövén koppan,
és nem fogad senki se földben, se vízben, se égben.

De aztán nem lesz változás:
a budapesti, poros égről madarak hullnak.
És minden megy tovább:
se Betlehem, se csillag.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s