Visszatérő
Hajnalodott. A vonat belsejében is csak gyér fényt adtak az izzók. Bárczi álmosan várta az indulást. Egy idősödő asszony botorkált el az ülése mellett, s mély gödrökben ülő szemeivel körbe-körbe tekintgetett. Helyet keresett magának. Bárczi örült, hogy van még máshol is ülőhely, s nem kell átengednie a szemköztit.
Utálatos a kérdezősködés, s az erőszakos próbálkozás a kapcsolatteremtésre. Mindig így kezdődik. Aztán jönnek a régi sztorik, a gyerekek, a tegnapi ebéd, a sok probléma, meg minden a legjelentéktelenebb dolgokig. Mintha évezredeken át enne az idő. Bukephalosz kelletlenül nyerített, amikor megérezte a Hüdaszpész vizével keveredő vérszagot. Napóleon sem bírta Ilonát.
– Jegyeket, bérleteket! – harsant a mély férfihang.
Bárczi elővette a jegyét, majd odaadta a kalauznak. Oda sem pillantott, mikor visszakapta, épp csak morgott egyet válaszképp.
Olyan idegesítő volt az a nő. Ott állt, és feltartotta a sort a pénztárnál. Bárczi idegesen mocorgott, a vonat indulásáig alig volt hátra pár perc. A jobb oldali, majd a bal oldali sorra pillantott. Mindkettő tömve, de azért haladt. Előtte csak a nő, aki először információt kért, majd gondolkodott, aztán húszezressel fizetett. Persze hajnalban még nem tudott visszaadni a pénztáros.
Talán ismeri Andrej Bodort. Együtt teázgattak annakidején. Görögországról alig, vagy egyáltalán nem mesélt neki. Fölösleges lett volna, csak lefektette, aztán húszezressel fizetett.
A szürkeségben magasba törő kémények, graffitik, törött üvegek s buta vonalak futottak el. A város peremén a pirkadat sem jobb, mint az alkony. Egy hajléktalan végezte a dolgát az egyik fal tövében. Csak a guanó egészen más.
– Jakab, eljössz velem holnap? – kérdezte Nóra, amikor a másodikon ültek.
– Hová? – kérdezte Bárczi, bár tudta, nem fog elmenni.
– Nem tudom, csak úgy beszélgetni, sétálgatni. Holnap nincsenek óráink.
A szirének éneke hiába csábította el Odüsszeuszt, az akhájok süketen eveztek tovább.
– Nem lehet.
– Pedig azt hittem…
– Dolgom lesz, osztálytalálkozót szerveznek a többiek a régi iskolámban.
– Áh, értem – mondta Nóra, de érződött, nem érti, miért nem vele tölti a holnapot.
Aznap nem fürödtek a Balatonban, mert nagyon hideg volt. Az elmúlt héten mind nagyon kellemes volt a víz, de most viharos szél korbácsolta a hullámokat. A partra ennek ellenére kimentek. Bárczi magához ölelte Nórát.
Cthulhu nyugszik a mélyben. Elragadja az óvatlant.
– Menjünk be, megfázol még a végén – mondta Bárczi.
– Jaj, te! Jól felöltöztem. Ráadásul olyan remekül érzem most magam. Maradjunk még!
– Jó, de nem sokat. Mindjárt elered az eső.
– Ma is olvashatnál fel a könyvből. Szeretem azokat a novellákat.
A nád susogása vért csöppent a fülbe. Ia! Ia! Cthulhu Fhtagn!
Hirtelen dudaszó harsant. A Nap már egészen a horizont felett járt. Sehol egy épület. Szántók rohantak el katonás rendben egymás után. A távolban erdő sziluettjét rajzolták ki a korai napsugarak.
A Királyerdőben katonásan hullottak a honvédek. Vér bugyborékolt a halódó baka szájából. Senki se látta. Párduc suhant el, oroszlán üvöltött, s farkas harapta át a torkát. Pokoli a meleg.
Bárczi felállt, s lehúzta az ablakot. Kintről hideg levegő áramlott be, amely kimosta az álmosságot a szeméből.
Régen volt már. Csak álltunk ott és nem tudtuk, szomorúak legyünk, vagy boldogok. Nándi felhős tekintettel a felhőket nézte. Attila csak mosolygott. Sanyi sztoikus arckifejezése mindennél többet elárult. Véget ért egy kor. Most tényleg búcsúzni kellett. Adieu, adieu! my native shore, Fades o’er the waters blue; The Night- winds sigh, the breakers roar, And shrieks the wild sea-mew.
– Kérem, csukja be az ablakot! – halotta maga mögül az ismerős hangot. – Meg fogok fázni.
Bodor nője. A legrosszabb kísértet ébredés után ül a lélekre. Josefet is ébredéskor lepte meg. Az állomás kapujában vajon már őr áll? Hajnalban még nem volt.
– Fiatalember, nem hallotta? – mérgelődött az asszony, miután Bárczi ült tovább, a szél pedig csak süvített befelé. – Nincs magában semmi tisztelet?
Yon Sun that sets upon the sea We follow in his flight; Farewell awhile to him and thee, My native Land – Good Night!
Nagyot nyelt. Hátra sem pillantva felállt, és lassan feltolta az ablakot, majd visszaült. A nő mérgesen s egyben elégedetten horkantott.
Villámlás, égzengés, kövér esőcseppek. A vihar lecsapott a partra. Bősz koronává tornyosulnak a hullámok.
– Gyorsan! – kiáltotta Bárczi. – Gyere, fussunk!
Nedves, hideg érintés száguld a sötétben.
– Ó végre! – lelkendezett Nóra, amikor elérték a teraszt. – Bent majd felmelegszünk.
Pajkos csillanás a szemekben. Forró lehelet, puha ajkak játéka. Cseppek a Léthé boldog vizéből.
– Biztos nem maradsz holnap? – kérdezte Nóra, amikor kiléptek az egyetem kapuján.
Bárczi a fejét rázta.
– Miért olyan fontos, hogy ott légy?
– Mert találkozhatok a barátaimmal – a válasz kicsit élesebb lett, mint szerette volna.
Nóra durcásan fordította el a fejét. Csöndben lépkedett tovább.
Ogügié úrnője rabságba vetette szerelmét, csak hogy vele maradjon mindörökre.
A vonat nem késett. Az ilyen utazások mindig oly soká nyúlnak, s most mintha csoda történt volna. A némber sincs többé. Mégsem lesz olyan rossz ez a nap. A hűvös reggeli szellő a régi szeptember végi hétköznapokat idézi. A buszmegálló is olyan, mint egykor, a busz is kicsit késve jön, csak a várakozás íze enyhült. Ugyanaz a három megálló. Ugyanaz a kis nevesincs utca, mely álmatagon kanyarog a Tiszához. Füst és víz illatát hozza a szél.
Amikor a vonat megérkezett a nő is kiment az ajtóhoz. Mérges pillantással mérte végig Bárczit, majd egy másik leszállóhoz fordult, akit megkért, segítse le a csomagjait. A bajszos férfi örömmel segédkezett, még szóba is elegyedtek.
Bizonyára Andrej kényszeredetten kacagott. Unta már az asszonyt. Futó kis kapcsolatnak indult, mindössze néhány alkalom. A nő vértelen ajkára pillantott, majd a hideg szemeire. Most is egy húszezrest nyomott a kezébe, majd kitessékelte az ajtón. Menjen, ahová akar.
– Szervusz! – köszönt rá Bárczi mosolyogva egy régi ismerősre.
Nem véletlen, hogy pont ma. Iskolanap van. Kész forgatag a sétány, mint ahogy az ártér is. A Tisza hűvösen bámul a tömegre, de mit sem zavarja ez a diákságot. Tüzeket gyújtanak, bográcsokat készítenek elő. Gimnazisták. Majdnem, mint rég…
1 Comment