Magba szorult mag,
héjatlan, lélektelen,
mellkasbarlangban.
Bádogdobogás
a tejbe mártott piskóta-
szavakkal, ceruzatestre
szoruló drót.
Újraéli a tegnapi filmet,
ujjai között barna leveleket morzsol.
A hátán sirályok lépkednek.
Földre hullik a levéltörmelék,
amíg a kockák vörösre
retusálva leperegnek.
Igazság a mályvaszínű
könyvborítók közt, papírból
épített mindenmegoldás.
Csőr kutat a leszázalékolt
szavak között:,
mondandó után,
meztelenség előtt.
A hallgató hangudvar,
aminek a közepén álltál.
Megmondtad, hogy csak
farönkropogás-dal van,
majd kiléptél belőle,
magadból.
Odabent. Sem érintés,
sem alany. Fel-lelépkedés
a testetlenek között.
Fehér tollvillanás,
keretezett fanyelv.
Az elméleti keretek közül
most végre kiszakítva.
Gombnyomásgyakorlatban
körtánc. Veled, velem.
Vagyunk, egymásnak
nyomott rohadtszilvák.
Mert a fémkeret most
jobban simogat, mint a kéz.
Jelzőtlenül térünk ki
a szembejövő elől, akiről
tudjuk, már beszélt
betonnal, kővel.
Forog bennünk a kulcs.
Szó helyett, vér helyett.
Közelebb hajózunk vele,
a kép felé.
Festékvilágon át,
zebracsíkos kéz
nyúl kimondatlan
testek után
Apokrif Online 