Tarcsay Zoltán versei (online megjelenés – első születésnapunk tiszteletére)

Paranoia

attól félek, ami nem lehet
mert elvileg minden lehet
üldöz az elképzelhetetlen
az önmagamon kívüli lét
(az önkívület?)
ragacsos csápokkal és nagy szőrös fülekkel
csattog utánam
(de már létre is jött)
és a semmi is üldöz
(de ezt már annyian megírták,
hogy mégis csak van semmi)
nyomomban vannak az idegen szavak
az ismeretlen jelentés
kísértenek a névmások a bizonytalanságukkal
köztük is
én

Merülés

száraz, csipás szemekkel lépkedek
egy ösztönöktől sújtott képzavarban
ingerküszöbjeimet megvakartam
és a sorok bután fehérlenek
most vízbe mártom tollhegyem, kiold
a híg tudat sok tintás semmiséget
szétbomlik, elfolyik, mi nyelvivé lett
a víz kiszopja mind a vitriolt
fakó levében áll a gondolat
nem akarok mást, csak hogy elmerüljek
a festék eltelíti torkomat
papírba ázott izmaim feszülnek
az érdes, friss levegő fojtogat
és fénytelen tekintetem lesüllyed

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s