Tarcsay Zoltán művei a 2. számban (folyt.)

Melyben lekési a villamost
19. fejezet

– Ordított a szél – szólt Esti Kornél.

– A sárga csilingelés fintorogva húzott el előttem. Fogcsikorgat-va. Unottan rugdostam még egy darabig a salak közül kiálló csikkeket, aztán magam is csikorogva odébbálltam. Nem mintha lett volna hova, csupán elkezdtem kószálni a belváros unalmas, sáros macskakövein. Minden lépésnél éreztem, hogy sértődötten nyávognak az úttest elkínzott építőkockái. Kiégett fényreklámok és kopott cégérek mellett baktattam. Üres tekintettel bámultam a port kavargató szél nyikorgatta kocsmaajtók tükörképeit a pocsolyákban. Majd felnéztem a megsárgult égboltra. A felhők, mint megfakult barnás tintafoltok fodrozódtak rajta, és ragadós, fekete eső pacázott a háztetőkre. Minden ablak zárva volt. És egyre zárvább. Némelyik mögött sejteni lehetett egy-egy rosszalló arcot, amint a félig húzott függöny mögül méreget mogorván, de lassanként ezek is elenyésztek a mindenre kiülő porban.

Ekkor remény csillant, a süvöltő semmiből kibontakozott egy kecses sziluett. Finom vászonkabátban, terebélyes kalapban, meztelen bokák… áh, egy kirakatbábu. Kopasz. Nincs szeme.

Mintha egy távoli városrészből csilingelést lehetett volna hallani…

Elindultam a végállomás felé. Igaz, fogalmam sem volt, merre van. De mindegy. Villamossal már annyiszor utaztam arra. Gyalog még lehet benne talán izgalom. De nincs.

Mellettem, a kávéházban üveges tekintetek meredtek a folyóiratok címlapjairól a plafonra. Jéghideg feketék aszalódtak az érintetlen csészékben. Cigarettacsikkek.

Lekéstem a villamost. Nem baj, úgysem volt jegyem. Meg már annyiszor utaztam. Ugyan, mi is van ott? Mire odaér az ember, már el is felejti. Vissza ugyan kevesen jönnek… Ilyenkor, este.

Bolyongtam egy jó ideig. Sok érdekeset, mondhatom, nem láttam néhány hervadt virágon és döglött lovon kívül. De amikor egy ízben felemeltem fejemet egy hosszabb önemésztő gondolatmenetet megszakítva, szörnyülködve vettem észre, hogy elérkeztem a végállomáshoz! Mondanom sem kell, mennyire meglepődtem. Hogy jutottam ide? Egyszerre rengetegen tolongtak körülöttem. Főleg nők. A férfiak a kijáratot keresték. Lökdöstek. Kiabáltam. Persze elnyomta a zsibongás. Zihálva, kidülledt szemekkel forgolódtam, és csak egyet akartam, görcsös félelemmel: visszamenni. Nem tudtam, hogy hova. De vissza. El. Már egészen fekete volt az ég. Rohantam. Akármerre. Egy elhaló kiáltás hullámzott mögöttem: „Esti úr!” Női hang. Meg sem álltam. Azaz nem tudom, mikor álltam meg.

Másnap reggel egy pocsolya volt a párnám, a sápadt sárga ég a takaróm, macskakő a lepedőm. Az ósdi ólombetűk pedig már szinte teljesen lekoptak a foltos, hullámos papírról. Elhaló csilingelés.

Elege lett

Esti Kornélnak elege lett a huszadik századelőből egy reggel, úgy tíz óra tájt, ezért gondolt egyet, és átugrott a huszonegyedikbe. Vonattal, aztán gyalog.

Egyik század eleje olyan, mint a másiké, gondolta, mikor körbenézett a nagykörúton. Csak a külsőségek változnak. Az emberek nem. Ebben az évezredben éppúgy fogannak, születnek és pusztulnak el, mint az összes eddigiben. Háborúznak, verseket írnak, ideológiákat hajszolnak és szerelmeskednek. Minek is jöttem.

Unatkozva körbejárta a belvárost. Budapest csak Budapest marad, világégések ide vagy oda. Egy kocsmában soká vizsgálta az öntudatlan arcokat, és elégedetten tapasztalta, hogy a Földgolyó cseppet sem jutott előrébb a hidrogénbombával és a világhálóval. Amikor kitalált a borozóból, hosszan kóválygott az üvegfalú épületek között, olvasgatta a fényreklámokat, tudta, hogy felirataik néhány héten belül már nem jelentenek semmit, majd akaratlanul is egy kávéházba vitte a lába. Így talált rám. Papír volt előttem, pacákkal és sorokkal, leült elém.

– Szóval itt unatkoztatok évtizedekig. Nagyszerű – és egy köny-nyed cigarettapöccintéssel búcsút intett a nagy koroknak. – A divat sosem volt az erősségem. Tudod, barátom – nézett a szemembe néhány sör után –, minden alaknak megvan a maga kora. A novellák hősei mind-mind unatkozó, elvágyódó olvasók narkotikumai. A múlt században Esti Kornélok tespedtek a kávéházakban, utaztak a telehányt vonatfülkékben és az életükért küzdő villamosokon. Esti Kornélok verseit közölték az újságok, és az ő halálhíreiket kiáltozták a képzeletbeli rikkancsok. Azóta rájuk telepedett egy évszázad akadémikus bólogatása, az ódon, bőrkötéses, érintetlen könyvek polcára kerültek a szétolvasott, friss és gyorsan romló áruk polcáról.

– És eddig hol voltál? – kérdeztem álmosan.

– Hol lettem volna? Hát Esti Kornélok ülnek a vörös műbőrfote-lokban? Ők írják a termelési regényeket? Ők árulják el az emberiséget? Természetesen külföldön csavarogtam. Vártam a sorom. A korom.

– Mit beszélsz, nem vagy te idevaló. Nézd meg a számítógépeket, a reklámszatyorba csomagolt kultúrát, a világszövetségeket.

– Nézem. És te látod az embereket?

– Nézem. De minél mélyebbre nézek beléjük, annál biztosabban tudom, hogy nincs odabenn semmi.

– Nem csodálkozom. Magadat sem látod. Kábák vagytok, rövidlá-tóak, ezért nem is néztek az orrotoknál távolabbra. Eljött az én időm. A keltegető ideje.

Mélyet szívott a cigarettájába, egy utolsó „zöld pettyes Médiába”, megbontotta nyakkendőjét, kitűrte az ingét. A szomszéd asztalnál négy részeg fiú püfölte egymást. A tévében két szellemi fogyatékos ordítozott a közönség vastapsa közepette, a csapos azt nézte. A füsttől nem láttunk.

– Sok a dolgom – csapott az asztalra. – Írnom kell. Tudsz kiadót? Mit szólnál, ha összefognánk?

– Nem, nem, elröpült feletted az idő. Nincs többé létjogod ezen a polcon.

– De talán neked van, majd te jegyzed a történeteket, és én leszek a cím, mint a régi szép időkben. A stilizálást is rád bízom. Te fogod erre a századra faragni a szöveget. Tíz hasonlatból egy.

– És száz jelzőből öt.

– Hazaugrom papírért és töltőtollakért, segítesz?

– Fizetünk – rúgtam ki a széket magam alól. – És kérünk két re-túrt a huszadik századba. Első osztály.
Szélsebesen robogtunk a korszakok közötti vasúti pályán oda és vissza.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s