Vízió
csak születésem pillanatában
voltam egyetlen villanásra
szemtől szemben a halállalcsak halálom pillanatában
látom meg egyetlen villanásra
az élet valódi arcát.Balla D. Károly: Vízió
– Ma este játszani fogok. Tűzmáglyát építek halott álmaimból.
– Tegnap lezuhant egy súlyos kőszikla, láttad?
– Van mit eltüzelnem. Minden hazug ígéret összegyűrt papírga-lacsinként kerül majd a rakás aljára gyújtósnak.
– Észre se vettem, mikor kezdett el lefelé görögni lomha töme-gével. Vagy egyszerűen nem érdekelt.
– A felparázsló, majd átmenet nélkül halott ürességbe bukó te-kinteteket összepréselem, és száraz faágakká avanzsálom.
– Először csak hömpölygött, nehézkesen fordult át egyik oldalról a másikra, aztán megindult…
– Előhúzom aszalódó lélekgyűjteményemet a kamrából. Lelkek, akiket valamikor régen a magaméhoz kötöztem, mérgeskígyók sziszegő testével. Tűzre velük.
– … megindult…
– Vannak karok is. Nyúltak értem, és én aljasul levágtam őket. Emlékbe.
– … letarolt mindent, ami csak az útjába került. Világok, virágok. Mit számít. Fensőbbséggel gurult tovább.
– Üvegekbe szorítottam az örök szabadságot. Az időt. A halált. Ráöntöm ezt is.
– A végén már csak zuhant, vak szabadeséssel vetette magát a gravitáció karjaiba. Összeölelkeztek.
– Végül a legnagyobb fahasábok ők lesznek, az én rémálmodott testvéreim. Véreim.
– A szörnyeteg testű kő irtózatos tollpihe-robajjal ért földet.
– Sosem léteztek. Én voltam ők. Testet öltött gondolataim, akiket sosem érhettem el. Ők lángolnak majd a legszebben mind közül…
– Körülötte elporladt a valóság…
– … a Hold is megég majd a borzasztó hőségben…
– … csend…
– … koromvörös lesz és bíborfekete…
– … visszhangtalan béke…
– … tiszta, fénylő füst…
– … kifakult élet…
– … színkavalkád-halál.
.
.
.
– Ma este játszani fogok. Tűzmáglyát építek újszülött álmaim-ból.
– Tegnap lezuhant egy súlyos kőszikla a szívemről, láttad
Apokrif Online 