Stolcz Ádám korábbi művei

Consommatum est
hálózati megjelenés – 2008. december 26.

(mondjuk)

Üres folyosón állok.

De nemsokára érzem azt
hogy tart felém
és a nyakamba ugrik

a huzat.

Ha ki nem is nézek
de már be se látok,
ne nyissátok ki az ablakokat!

Ha belezöldülök majd
a gyűlöletbe
tévedésből talán,
miközben én csak
elvörösödni akartam,
majd akkor Ők sietnek felém
és végre felszabadultan, lazán,

a kresz szablyai szerint
át is kelnek rajtam.

A hátravetett pillantás
hálózati megjelenés – 2008. december 26.

Lehet, hogy azért nem válaszolnak,
mert nem érdekes az amit mondok,
de lehet, hogy azért, mert itt már
csak én keresem azt, akit szeretek.

Már elfelejtettem,
azt, hogy hova tették
a mondatok között a pontot.
Hova rejtették el
a bunkóságomból a szelepeket.

Én, mint művész
szerzek barátokat.
Mi több hozzájuk rendelem
az ellenségeket.
Akármilyen korú, nemű
egyéneket, d mollban
és cisz dúrban, papírra
exportálok egész családokat
és mellékelem a tragédiákat.
Megalkuvás nélkül komponálok
sorozatos agyvérzéseket.

Magam csinálom
a környéken
a legkiválóbb
szürke és ferences
és csak fele és teljes
kiőrlésű barátokat.
Szigorúan másfeles
sorköz őrizetében.

Én úgy felejtek, hogy
a bánatomat is átcímkézem.
És ha mégis rátalálok,
akkor legalább valamilyen
édesítőszer képében
legyen az életem fűszere.

Mivel itt lenn talán csak élni érdemes,
akár az emberek emlékezetében
ha már jól megágyatál ott.
Ha beléptél, nehéz kijutni
erről a gyönyörtanyáról,
ahogy nehéz otthagyni
minden rendes -merő
gyűlöletből maffiának
címkézett- , korszerű
strukturával bíró családot.

De miért is tennék ilyet, ha
ruhátlan voltam és megruháztatok.
Szomjas voltam
és inni adtatok( és úgy fél nap múlva
fel is ébresztettetek ).
Börtönben voltam
és helyettem is megvacsoráztatok.
Magányos voltam,
és puszta jelenlétetekkel
mizanróppá tettetek.

Azonban rá kellett jönnöm,
hogy ami rosszabb természetű
az embereknél, az csak az emberek hiánya.
Nincsenek emlék, ami tartást adjon
ezentúl az időmértékeim gerendázatába.

Lehet, hogy azért nem feleltek
mivel ti vagytok,
akik a fényben tenyésztek
és este a nemlétből
partra vont testtel
a világosságra ráfeszítve álltok.
Látom, hogy úgy váltok le rólam,
akár a lelkemről a kérgek,
árnyékok vagytok már,
árnyékok vagytok már
és fénytelen óriások.

Szabadulási kísérlet
hálózati megjelenés – 2008. december 26.

most és mindörökké

Közvetlenül melletted nőalakban
fekszik a fájdalom,
a kezét rádteszi, nehogy szétess,
amíg a kudarcok
lassan leemelik rólad a formát,
nehogy az üvegek édes
szennyvízhálózatában

szívódj fel!

Kioperál a szeretetből,
akár egy testidegen anyagot
a te legjobb barátod, és leköp,
pusztán csak fertőtlenítés végett a

nyugalom!

és az arcizmaidnak dől,
azok remegnek,
akár egy régi korlát,
kizárólag az egészséged érdekében

a rohadt életbe!

utal be egy darabig,
egész közel a városodhoz,
ahol húsz éve ülsz és nézed
az otthonok világos ablakait,
s azokból akár
a vallatólámpákból
gyakorlottan rúg arcba
az általad betanítottnak hitt valóság.

Tavasz

A tavasz előáll, és én visszanézek.
Mi volt az, amit ott hagyott?
Egy rosszul hangszerelt hiányérzet,
valami, amit én hagytam ott.
Akár egy heget,
egy ujjlenyomatot,
egy tárgyi bizonyítékot,
amit valaki eltüntetett a nyomozás elejére

Ezért most nyom nélkül vagyok,
Nincsen bizonyítékom a télre.

De, ha még lenne is
a halottról jót vagy semmit,
szóval nem múlt el a tél,
ebből egyértelmű,
hogy jég sem olvadt
és így világosan beláthatjuk,
hogy sárnak nem állhatott a –saját jól felfogott
-érdekében képződni,de persze így a jó idő sem jött meg
mert hiszen ő mindig itt volt,ugyanis ide van bejelenve,
és jobb ha tudomásul veszed , hogy a meghitt csend is.
A magány meg
a feltételesmód legfelső fiókjában hasal,
az én rozsdamentes humorérzékem pedig a szelektív hulladékgyűjtés jegyében.
A szél pedig jobb lesz ,ha moderálja magát és eltűnődik,
hogy miért kellett közbepofázni
és a hideg nagyon gyorsan abbahagyja azt az ótvar viselkedést,
hogy csípkedi az embereket
a rossz idő meg vagy leül,
vagy pedig azonnal
kimegy a teremből…

Azonban itt is járt a fagy egyszer,
elment

de nemsokára visszatér
Ha az öröm nem jár soha magában,
A gondok társaságában visszajön a tél
És a kezükben mosolyognak a kések

Akár egy rosszul hangszerelt hiányérzet
A tavasz előáll,és én visszanézek,
túl messze az időben állva.
Visszanézünk a ketrecében járó,
hályogos szemű fehér oroszlánra.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s