„a kijárt csapás tisztásra vezet, / ott szaladnak ígéreteink.”
– Bödecs László írja a Feketemosót.
Kategória: Feketemosó
Feketemosó: Születésnapló
„Már várom azt a / rosszul időzített pillanatot / a még nem és a már nem között”
– Weisz Dorka írja a Feketemosót.
Feketemosó: Az első év után
„Pontosan fogalmazok, hogy én is értsem, amit mondok.”
– G. Szabó Sarolta írja a Feketemosót.
Feketemosó: Zólyomi
„Nem hiszem, hogy magamtól meghívtam volna Zólyomit vacsorára, de a minisztériumban nem így működnek a dolgok. Bizonyos embereket időnként meg kell hívni egy kávéra, két kávéra, esetleg ebédre; megint másokat – ha úgy tetszik, az erre érdemes keveseket – lakásra, vacsorázni. Zólyomi ez utóbbiak közé tartozik.”
– Masszi Bálint írja a Feketemosót.
Feketemosó: Emberszerű
„Érkezésed, mint a királyoké, / terített asztal és végtelen ünnep”
– Bödecs László írja a Feketemosót.
Feketemosó: Születésnapló
„hogy aztán lediplomázhassak, / hogy aztán legyen munkám, / hogy aztán bőségben éljek, / hogy aztán bőségben meghaljak.”
– Weisz Dorka írja a Feketemosót.
Feketemosó: Első nap
„Törődjünk bele végre, hogy mi így vagyunk boldogok, ilyen kis bénán, kicsit mindig szomorúan.”
– G. Szabó Sarolta írja a Feketemosót.
Feketemosó: Maradék
„felemeli a tányért, közel tartja a csap feletti fénycsőhöz, a szennyeződés körül csillogva mállik szét a mosogatószer, de ott ül a rohadék középen, elnyeli a hűvös LED-fényt, mint a CT-n feltűnő gyanús, fekete árnyék.”
– Masszi Bálint írja a Feketemosót.
Feketemosó: Haldoklik és újraéled
„Olyan nagyon tele van veletek a fejem, aztán alig bírok mondani valamit nektek.”
– Bödecs László írja a Feketemosót.
Feketemosó: ¯\_( ❛ ͜ʖ ❛ )_/¯
„Tavaszi felvágott. Miért létezel? Semmi tavasz nincs benned. Csak szomorúság. Mert valaki el fogja hinni neked, hogy ilyen a tavasz. Hogy ennyi: sertésszürke felvágottba erőszakolt kocsonyás zöldségaprólék.”
– Nagy Dániel írja a Feketemosót.