Pertics Gergő versei (online megjelenés)

A barbárok

A megcsonkított fák látványa,
– érzem, ahogy süllyedni kezdek.
A hulló, lombos ágak, a zúgás,
a barbárság önkényuralma ez.

Szentek, leguánok és víziszipirtyók dúlták fel a városunkat, Gizi!

Elfoglalták a tereinket,
most szállják meg a hivatalainkat,
elárverezik a bútorokat,
és átvesznek minden hatalmat, ó, Gizim,
a hártyás talpú leguánok, a szentek,
meg e csúf vízi féllények, e
megnevezhetetlenül rút banyák, kik
nagy számban lepték el városunkat napnyugtakor.
Hát nem látod?
Hogy háramlik a magunk okozta bűn fejünkre,
hát nem látod az ostorozó ég
mohó csapásait hazánkon?
Látod a fát ott? Elszórja mostan
veszni tért gyümölcsit, hidd el,
ha a leguánok rázzák, és a vágtát,
a nyerget nem szokott fiatalság, mely
körmit lakkozva folárkod, szentekkel
s vízinémberekkel szembeszállni nem mer!
De én,
ha nem múlt volna felettem annyi tél,
kiásnám elásott bárdomat,
magamra csatolnám ragacsos kardomat,
mi tizedek óta likőrben ázik,
s felkelnék városunkat megsegíteni,
mit ezernyi baj tép.
Ó, csak ne lennék ennyire öreg,
lennék kevély tölgy, melyet az éjszaki
szél le nem dönt, s nem a vidrák!
Róma ledűlt, le Karthágó, Trója,
s most, ha így folytatják a rútak,
ledűl Székesfehérvár.

Bizony mondom néked,
a barbárok lázadása ez.

Bátorak legyetek

Bátorak legyetek, mikor a sziklán
felmászva az ispán
gerlebőrcsizmájával rátok
rúgva a magyar valóságot
visszalök titeket odalentre,     
ahonnan indulni már az első perctől esélytelennek
és értelmetlennek tűnhetett.
Az élelmesebbje
vagy meg sem kísérelte a mászást,
vagy csak nem a magasba,
vagy vette a hamubasült pogácsát,
és útnak indult más tájak felé.
Bátorak legyetek,
mert ez itt nem az Ígéret Földje,
nem a Tejjel-Mézzel Folyó Kánaán,
de kumiszba áztatott kenyérke,
ebédre egy szelet uborkával az ország
kórházi ágyán.
Mert nem társadalom, nem közösség,
csak fogyasztók és elfogyasztók,
felélők és túlélők országa ez,
a kultúra meg,
mint ruha másról a boldog szerelemben,
úgy hullt le róla, és most pőrén, vacogva,
de büszkén áll a semmiben dobogva
a Kárpátok dicső szíve,
és az utolsó erejével megcserdített ostor
hangjára tovaszáll az utolsó túzok.