Évzáró körkérdés (2023): Balajthy Boglárka válaszol

A 2023-as év végéhez közeledve költőket, prózaírókat és kritikusokat kérdeztünk az év legfontosabb műveiről és eseményeiről.

Mely magyar szépirodalmi műveket tartod 2023 legjobb könyveinek?

A kérdést kicsit megkerülve válaszolok, számomra az idei év legmeghatározóbb magyar szerzője Szvoren Edina. Húszévesen vettem először a kezembe az egyik kötetét, akkor gyorsan ledobott magáról, éretlen voltam hozzá, túlságosan fenyegetőnek és sötétnek éreztem a novellákban kibontakozó világot, azonnal kibillentem tőlük az egyensúlyomból. Most már nemcsak a sötét tónus érdekel, hanem az ezzel együtt járó mondatalkotási stratégia is.

Mely világirodalmi műveket szeretted a legjobban 2023-ban?

Nagy Rachel Cusk-rajongóként iszonyatosan vártam a Vendégház megjelenését, és szerencsére nem csalódtam. Lenyűgözött, hogy a szerző milyen finoman és szövevényesen dolgozza bele saját regényének kortárs világába Mabel Dodge Luhan 1932-es memoárját, a Lorenzo in Taost, amelyben az elbeszélő D. H. Lawrence nála, új-mexikói otthonában és művészeknek fenntartott rezidenciájában tett látogatását örökíti meg. Szerettem Cusk elbeszélőjének kíméletlen önreflexivitását és bölcsességét, és a szerző témán keresztül gyakorolt visszafogott öniróniáját. Cuskot bátor szerzőnek (is) tartom, mert ebben a kötetében többek között olyan nagy, nehezen megközelíthető kategóriákról és témákról ír viszonylag röviden, mint a (férfi) művész, egy középkorú nő vágyai, hiúság, megcsalás és megbocsátás.

Nagyon szerettem Elizabeth Strout Lucy-trilógiáját, Strout prózája nem különösen kísérletező, de valami olyasmit tud, amit a magyar prózából gyakran hiányolni lehet: úgy ír szülő-gyermek kapcsolatokról, házastársi viszonyokról, életfájdalmakról, szegénységről, halálról, vagyis az élet nagy dolgairól, hogy az említett témákhoz valóban egészen közel megy, mer és képes a szó pozitív értelmében érzelmes lenni, és mégsem lesz az egész egy felhabosított, terjengős valami.

És nagyon szerettem még Annie Ernaux könyörtelenségét (Lánytörténet, A hely, Egy asszony), Julien Barnes érzékenységét (The Sense of an Ending, Flaubert’s Parrot), és W. G. Sebald melankóliáját (Szédület. Érzés.)

Voltak-e olyan irodalomtudományos vagy kritikai kötetek, melyeket szívesen olvastál idén?

Egy rövid, több mint ötvenéve megjelent, de hazánkban máig, azaz egyre inkább aktuálisabb esszékötetet említenék, Linda Nochlintól a Why Have There Been No Great Women Artists?-t. Ha jól tudom, magyarul még nem jelent meg. Többek között Nochlin rakta le a feminista művészettörténet és művészetelmélet alapjait. Nemcsak a női sikeresség intézményi akadályait vizsgálja, hanem a művészettörténet diszciplínájáról is komoly kritikát fogalmaz meg.

Volt olyan képzőművészeti munka vagy tárlat, amely megragadta a figyelmed 2023-ban?

Elena del Rivero spanyol származású, New Yorkban élő képzőművész két monumentális installációja, a Letters to the Mother (1995–2021) és az Unfinished letters. Nyáron, a Barcelonai Kortárs Művészeti Múzeumban láttam őket. Mindkét munka falra függesztett, dátumozott „levelek” tucatjaiból áll, de csak a műhöz közeledve válik nyilvánvalóvá, hogy nem valóban megírt leveleket látunk kiállítva. Az egyik alkotáson szöveg helyett kizárólag a mother szó szerepel, cérnával sokszorosan áthúzva-varrva, a másik munkán már ez az egy szó sem olvasható, írás helyett gyöngyök, varrott mintázatok, ceruzával rajzolt apró ékek teszik ki a sorokat. Rivero a munkáiban szubtilisen dolgozza fel a felnőtt gyermek és az anya kapcsolatának terheltségét. A cérnaszálak és gyöngyök ki- és elmondhatatlan élményeket, kafkai szembesítéseket fednek el, az értelmetlenségig, zavarig ismétlődő „mondatok” pedig természetes reakciók a hangoltságtól és válaszkészségtől mentes anyai odafordulásra.

Volt-e olyan irodalmi alkotás, klasszikus, amit újra felfedeztél ebben az évben?

Nádas Emlékiratok könyve hónapokon keresztül kísért, ősszel fejeztem be, de azonnal újra is kezdtem. Lassan, kis kortyokban fogyasztom. Kizárólag este, elalvás előtt olvasom. Időnként megnyugtat és jól alszom utána, máskor annyira felkavar, hogy az olvasást végtelennek tűnő forgolódás, egyfajta „dark night of the soul” élmény követi.

Mi az idei éved meghatározó zenei és/vagy filmes élménye?

Az idei egyik legerősebb mozgóképes élményem a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál keretén belül ért. Az Egy halk és szelíd hang című filmben egy fiatal nő, Mati mindennapjait követhetjük végig. Mati hospice szolgáltatást végző kórházi lelkigondozónak készül, a képzése gyakorlati részét egy New York-i kórházban tölti a covid idején. A legtapasztaltabb pszichológus hozzáértésével kíséri a haldoklókat, vigasztalja a hozzátartozókat, elhunyt csecsemőket keresztel, imádkozik, megtart másokat és amíg dolgozik, képes magát is tartani. A kórházban a legkarizmatikusabb lény, akivel csak találkozni lehet, de a magánéletében nem találja a helyét és szenved a kiégéstől. Mindezek mellett művész és harmadikgenerációs holokauszt túlélő.

Mely irodalmi rendezvényeket szeretted a legjobban 2023-ban?

A PesText Nordic nagyon üdítő volt, pedig akkor még nem is olvastam a meghívott szerzőktől. Többek között a Sissel-Jo Gazannal, Lilja Sigurðardóttirral, Helga Flatlanddal készült beszélgetéseket nagyon motiválónak és inspirálónak tartottam. Szerettem még a szintén a PesText keretén belül megrendezett, Mathias Énard-ral folytatott beszélgetést. Énard meglepően joviális személyiségnek tűnt, valamiféle természetes életszeretet áradt belőle, és 2023-ban kevés ilyesmit tapasztaltam.

Milyen folyóiratokat olvastál szívesen idén?

A doktori képzés mellett besegítek az ISBN könyv+galéria működésében, és emiatt szerencsésnek érzem magam, mivel hétről-hétre újabb és újabb, egészen lenyűgöző és elképesztő, a városban máshol nem kapható, főképp angol nyelvű, képzőművészettel, fotográfiával, designnal és kritikai elmélettel foglalkozó folyóiratokat ismerhetek meg. A teljesség igénye nélkül csak néhányat említek: NO NIIN, Pleasant Place, The Posthumanist, Log.

Mely 2024-re tervezett könyveknek várod a megjelenését?

Várom Knausgård Hajnalcsillag-sorozatának második kötetét, és Ernaux Egyszeű szenvedély. Egy fiú c. könyvét. És hálás olvasója lennék Rachel Cusk korábbi könyveinek is, ha azok is megjelennének magyarul. 

Van-e bármi más, ami megragadta a figyelmed idén, amire a fenti kérdések nem térnek ki?

A Trash of Köztér Instagram-oldal működésének leállásáról a napokban értesültem. Az oldalt egy Berlinben élő művészettörténész, Benedek Kata működtette. Kata már évek óta írt és posztolt a magyar köztéri művészetet érintő döntések pusztító szakmaiatlanságáról, dokumentálta a fővárosban és vidéken gombamódra szaporodó, giccsesebbnél giccsesebb szobrokat, és magyarázta folyamatosan birkatürelemmel, hogy mi a baj az utóbbiakkal. Egy végtelenül szórakoztató, szellemes, kritikus és bátor projekttel lett megint kevesebb.