Feketemosó: Termékbemutató

különbözik, kilóg, elüt a háttértől. mint aki tud valamit, amit most csak itt, csak most, csak nekem, elárul – Masszi Bálint írja a Feketemosót.

nem szeretem, ha valamit eladnak nekem. ezzel együtt az ember rászorul, hogy vásároljon, ebből következően meg kell békélnie azokkal a technikákkal, amik azért születtek, hogy rábírják: inkább ezt vegyen, mint amazt. fárasztó dolog ez.

az irodaház bejáratához széles lépcső vezetett fel. üveg és fém korlát, ami tervrajzokon és megnyitókon készült sajtófotókon mutat csak jól, mégis határozottan terel a koszos-kopott, műmárványpadlós előtérbe. mindenütt szürkeség. a berendezés a gyűlölt-vágyott nyugati kapitalizmus fénymásolata; halványbarna műbőr fotelek, porgyűjtő textil falipanelek, hidegfényű kockalámpák a plafonon. láttak már növényeket unatkozni?  

nem akartam idejönni. de úgy látszik, a mai nap nem a szabad akaraté: ha írni akarok róla, hogy egy visszakövethetetlen tulajdonosi hátterű cég által szervezett termékbemutatókat követően tucatjával tűnnek el a résztvevők, nos, akkor a szerkesztőm szerint ennek legjobb módja, hogy részt veszek egy ilyen emelkedett eseményen. higgyék el nekem, nem állt szándékomban sem libatoll dunyhát, sem titánpengéjű turmixgépet, sem üdülési jogot venni.

kényelmetlenül fészkelődöm az ülésre teljesen alkalmatlan csőszékek egyikén, a nagyelőadónak csúfolt térkihasználási horror kellős közepén. mellettem, előttem és minden bizonnyal mögöttem is demenciába hajló nyugdíjasok követik csillogó szemekkel a múlt héten még tévéprédikátorként igét osztó értékesítő minden mozdulatát. nyakkendő, körszakáll, mandzsetta. széles gesztusok, magas vérnyomás. ronda drog a kokain, Marika néni – mondjuk a multifunkcionális távirányítót úgy tűnik, segít eladni.

hátulról kocogtatja meg a vállamat. van ilyen néha: a főműsor farvizére kívánkozva megjelennek mindenféle ügynökök, szerencsevadászok, csalók. ugyanúgy elhiszik őket, ahogy az épület irodaháznak, a dohos terem előadónak, a székem ülőalkalmatosságnak, a közönség bölcsnek hiszi el magát. csak a levegő nehéz, a terep könnyű.

nem emlékszem, mivel nyitott. könnyű Katát táncba vinni – hiszen pontos valami ilyesmire vártam, és ez bizonyára lerítt az arcomról. el nem tudtam képzelni, hogyan vezethetne a némi MLM-mel kevert lengyelpiacozás emberek eltűnéséhez, kétségbeesett családtagokhoz, semmibe tartó nyomozásokhoz. azon gondolkodom, mialatt kisurrannunk a széksorok között, hogy mi is csigáz fel ebben az emberben – az előtérben unottan kókadozó jukkapálma mellett éles kontrasztot képez magasságával, széles vállaival, tarkopasz fejével, amin drága designszemüveg hirdeti a valódi ízlés fényes győzelmét a tömeggyártás felett. különbözik, kilóg, elüt a háttértől. mint aki tud valamit, amit most csak itt, csak most, csak nekem, elárul.

nem nyomul, nem adja elő magát, nem beszél mellé, hiszen mindketten tudjuk: ő eladni akar én meg venni. nem szólít meg közvetlenül bizalmaskodva, különösen nem mondja, hogy „drága uram”, vagy hogy „kivételes lehetőség”. ehelyett kérdez – szintén hatásos technika, mégsem érzem tolakodónak. mennyit töltünk felesleges dolgokkal az életben? mennyi időnk megy el a testünk működésére? viszketésre, vakarásra, orrfújásra, tüsszögésre? mennyit járunk wc-re? hát aludni? mennyit alszik – teszi fel suttogva a kérdést, de nem néz rám, elnéz a fejem felett, mintha maga is éppen a választ keresné a másodvonalbeli kubista falidíszek között.

érzem, ahogy működni kezd: az ember, az előadás, a helyszín, a kontraszt. értelem és elegancia a csaholó nyugdíjasok között. már nem tüsszent, mondja, nem viszket, nem fújja az orrát, nem ürít a szervezetéből semmit. sőt: az összes magömlését is letudta, egyben. nyolcezerszer ejakulált, gyors egymásutánban. majdnem belehalt. de megéri; képzeljem el a lopott perceket, órákat, napokat. új távlatok, versenyelőny. nevetve fér bele a család, a munka, a szórakozás. a valódi pihenés. kisimulnak a ráncok, felhígul az idő. a lehetőségek végtelenek, ő maga most készül a nagy ugrásra: húsz évig aludni fog. aztán soha többé. valódi szabadság. a labor itt van, az alagsorban. ha gondolom, körbevezet és megbeszéljük a részleteket. időnk, mint a tenger.