csak aznap áttanulmányozott harminc facebook oldalt és tizenpár wikipedia cikket, hogy aztán három sörrel, egy spanglival és egy fél xanaxszal megtámogatva végleg megnyugodjon a világvége abszolút elkerülhetetlenségében – Masszi Bálint írja a Feketemosót.
a klímaszorongás igazából halálfélelem – mondja Kata, és úgy teszi keresztbe a lábait, mint aki valami nagy, végső igazságot osztott meg a világgal, amire a világ, mint olyan, nem volt felkészülve. a csoportfoglalkozás – anyagi okokból – esténként zajlik a megyei művelődési központ harmadik emeletének legkisebb irodájában, ahol két műbőr kanapé és pár műanyag szék körbeállítása hivatott intim légkört teremteni. dohányozni már régóta tilos, de a linóleum lusta kipárolgása ugyanúgy elnehezíti a levegőt, mint mikor még szabadott. Gábor bólogat, és tekintélyt igyekszik sugározni, ami nem egyszerű feladat egy kopott irodai széken feszengve, különösen, ha az ember öt perccel előtte vallotta be a csoportnak, hogy képtelen ellátni menedzseri munkáját, képtelen koncentrálni, és egyáltalán, szíve szerint csak összekuporodna otthon a hálószoba dél felé eső sarkában, ahol mindig kicsit hidegebb van, és megvárná, amíg magától mumifikálódik. Gábor mindig ilyen melodramatikus. öltözködése nevetségesen katalógusszerű, emellett intenzív autóillatosító szagot is áraszt magából, ami így együtt azt az érzetet kelti, hogy Gábor nem ember: Gábor egy termék. és ma már a termékek is klímaszoronganak. elmésen megjegyzem, hogy Gábornak csak lelkiismeret-furdalása van, mert a cég, ahol dolgozik, nagy tételben greenwashingol, miközben szarrá szennyezi a bolygót. Kata, aki valami rejtélyes nonprofit foglalkoztatásában, egy pszichológia BA és egy háromhetes coach képzés elvégzését követően csoportvezet itt minket, rám szegezi mélybarna, vágott szemeit, és pontosan azzal a hangsúllyal válaszol, amit cigarettahamu hanyag lepöckölésével kísérne, ha tehetné. bárcsak úgy greenwashingolna mindenki, ahogy Gábor greenwashingol – búgja, és ezzel egyszerre dorgál meg engem és menti fel Gábort, aki innentől úgy néz rá, mint egy hálás labrador, éppen csak csaholni nem kezd. válasz helyett hátradőlök a kanapén, és tüntetőleg Ágira meredek, aki huszonkét éves, és olyan alakja is van, mint amilyet az ember elvár egy huszonkét évestől. arról beszél, hogy hogyan csúszott rá a nyugtatókra, a fűre és az alkoholra, mert ennek a háromnak a kombinációja az egyetlen dolog, ami le tudja hozni, úgy-ahogy, a kényszeres doomscrollingról. csontos hüvelykujjával idegesen vakargatja a kézfejét. Kata nem engedi a mobilozást a meetingeken, egy kis fonott kosárkába kell dobálnunk a telefonjainkat az elején. elképzelem Ágit, ahogy törökülésbe fagyva, üveges tekintettel bámul otthon a semmibe, barna rasztájával és abban az idióta buggyos nadrágjában, miután csak aznap áttanulmányozott harminc facebook oldalt és tizenpár wikipedia cikket, hogy aztán három sörrel, egy spanglival és egy fél xanaxszal megtámogatva végleg megnyugodjon a világvége abszolút elkerülhetetlenségében. Kata szerint cinikus vagyok, és tisztelnem kellene mások történeteit, sőt, tanulnom kellene belőlük. és hogy ismerjem fel a nagyobb igazságokat, meg az egyéni felelősség erejét – akkor megelőzhetőek lennének a dühkitöréseim. ebben feltehetően igaza van, de nem adom meg neki ezt az örömöt. baromság, mondom, és pislogás nélkül nézek a szemébe. azzal, hogy ilyeneket mondogattok magatoknak, hogy a klímaszorongás tulajdonképpen halálfélelem – megnyomom az utolsó szót, és Gábor felé biccentek, aki elkapja a tekintetét és egészen visszahúzódik wunderbaum-illatfelhőjébe – semmi mást nem csináltok, mint felesleges halmazműveleteket. kisebből a nagyobba, és vissza, a magatok megnyugtatása érdekében. hogy csináltok valamit. átcímkéztek, az eddigi piros matrica helyett basztok rá egy zöldet, és máris minden meg van oldva: ez már nem klímaszorongás, ez halálfélelem! sokkal jobb, tényleg. bravó. máris jobban érzem magam. problem solved.
talán ezt nem kellett volna. Ági sírva fakad. Kata aznap nem jön át, egyedül alszom. biztos Gáborral greenwashingol valahol.
Masszi Bálint Szombathelyen született, Budapesten élő ügyvéd. Rendszeresen jelennek meg novellái irodalmi folyóiratokban, antológiákban. Jelenleg első önálló kötetén dolgozik.
Apokrif Online 