Feketemosó: Örvény

zavarban van – ilyesmiről nem volt szó az OKJ képzésen. ez a lány nem drogos. ez a lány nem hányt. ez a lány nem csöves. ez a lány csak… fekszik és szenved. László szívverése egyre szaporább, az egyenruha szellőzésre képtelensége mindinkább kiütközik, különböző testhajlataiban felgyülemlő izzadtságcseppek formájában. – Masszi Bálint írja a Feketemosót.

már megint egy olyan drogos, Laci… – a kasszáslány hangjában nem volt meglepettség vagy felháborodás. tárgyilagosan állapította meg és mondta rá László fülére, a csavart zsinóros fülhallgatóra, hogy látszólag ugyanaz történik, ami eddig is jó párszor: egy függő, amilyenekből itt rengeteg mászkál, rosszul lett és összehányta magát a kettes soron, a vitaminok előtt. általában vitaminokért jönnek, mert azt gondolják, azoktól jobban lesznek; amelyiknek van még valami pénze, megveszi őket, amelyiknek nincs, ellopja. egyiknek-másiknak meg végül feladja a teste és egyszerűen kidobják a taccsot, összeesnek, görcsben fetrengenek, ilyesmi. olyan is volt, amelyiknek a szája habzott. még jó, hogy itt a Laci, abban megvan az erő és a határozottság, hogy kihajítsa innen ezeket.

biztonsági őrnek lenni felelős munkakör. László reggel elsőként érkezik az üzletbe, és utolsónak távozott onnan minden este, záráskor. minden reggel megnézi magát az üzlet kirakatában, persze csak suttyomban, hogy ne tűnjön férfiatlannak – alapvetően elégedett a látvánnyal, tekintély, erő, akarat, a fellépés maga az ember, szokta is mondogatni. ha szigorú akar lenni magával, az egyenruha derékban talán már kissé szűk, na de az összkép! az összkép céltudatos, magabiztos férfit mutat, és ez a lényeg.

megyek, Katika… – és már dobog is a munkavédelmi bakancs, hasítja a levegőt a búzakék műszál, Laci végtagjai lendületben, izmai megfeszülnek, figyelme koncentrálódik, jobbra a mosogatószerek mellett és balra el a dezodoroknál, ott fekszik ez a szerencsétlen, akaratgyenge selejt, hogy a franc essen beléjük, miért nem lehet a kórházba besétálni, ha már egyszer…

a földön fekvő alaknak mintha csak körvonalai lennének. fiatal lány, annyira sápadt, hogy már-már átlátszó. ha nem nyögdécselne fájdalmában, az ember alig venné észre, úgy magasodnak fölé a polcok. László megáll. ezek nem így szoktak kinézni. durva, érdes, büdös, nyomorult emberek, akik bőven megérdemlik a sorsukat – ez a kislány itt, előtte meg szinte légnemű, finom, mint a vert csipke, mint a legdrágább parfümjeik a hatos soron. László megtántorodik, határozottsága, talán életében először, megbicsaklik. oldalra lép egyet, hogy egyensúlyát megőrizze, és szemügyre veszi a lányt. nincs benne semmi undorító, vagy gusztustalan, nem bűzlik rossz döntéseinek orrfacsaró következményeitől – egyszerűen csak a földön fekszik és a hasát szorítja. kisasszony… – kezd neki a megszólításnak László, mert a szokásos na, takarodj kifelé-t nem érzi helyénvalónak, és semmi esetleg helyénvalóbb nem jut eszébe. már azt is nehezére esik eldönteni, van-e értelme a helyénvalóság kérdésében kutakodni ilyen helyzetben. lehet tényleg vitaminért jött. esetleg menstruációs görcsök. elsősegélyt is nyújthatna, de mégis, pontosan hogyan? olyan törékeny… ha gondolja, hívhatok mentőt – teszi még hozzá halkan, mintha csak csevegni kívánna a különböző opciókról, mérlegelné a lehetőségeket azzal kapcsolatban, mivel töltsék el a ma délutánjukat. zavarban van – ilyesmiről nem volt szó az OKJ képzésen. ez a lány nem drogos. ez a lány nem hányt. ez a lány nem csöves. ez a lány csak… fekszik és szenved. László szívverése egyre szaporább, az egyenruha szellőzésre képtelensége mindinkább kiütközik, különböző testhajlataiban felgyülemlő izzadtságcseppek formájában. talán visszamehetne dezodorért, fut át az agyán, de képtelen megmozdulni. és mégis mi értelme volna annak. mi értelme volna bárminek.

Laci, kidobtad már, halló, Laci… – szólal meg egy türelmetlen hang a fülesében.

a lány egyszerre felül, feltápászkodik. egy pillanatig megkapaszkodik a polcban, lever pár tablettásdobozt, aztán tágra nyílt szemeivel az előtte álló biztonsági őrre mered. Laci mozdulatlan, mint aki szellemet lát. túl sokáig bámultam az örvénybe – mondja az átlátszó alak egészen szenvtelen hangon, majd egy félmosollyal kísérve ellép László mellett, és befordul a müzliszeletek mögött.

másnap reggel Laci felveszi az egyenruhát, jó szorosra meghúzza az övét és bemegy dolgozni. nem nézi meg a tükörképét. jelenti a főnöknek, hogy bűncselekmény nem történt, a boltot kár nem érte, a helyzet magától rendeződött, még takarításra sem volt szükség. a kamerafelvételeket megtekintés nélkül törlik.