Szerényi Szabolcs versei (online)

Esték

A fény lassan
elszivárog ezekben
a hónapokban, merev
csönd formálódik a test
belsejében, ülünk kávézók
ablakában és egymást figyeljük,
mintha szólni akarnánk, végül egy
szem- vagy fejmozdulat, oldalra nézünk,
meghitt és komoly társalgásainkra gondolunk,
egymásra újra, az ablak mellett ülünk, kint
nyirkos, hideg levegő tölti be a városi
éjszakát, egyvalami köztünk a
látható kapocs, a kezeink,
ahogy végig összekul-
csolva az asztalon
pihennek.

Megtartott tárgyak

Hiába hordtad el a dolgaidat,
fél év alatt újra összegyűlt
nálam egy csomagtartónyi múlt.
Hajgumik, sálak, tacskós fél zoknik,
gasztromagazinok, könyvek.

Könyvekről beszélgettünk
azon az első balatoni estén is,
amikor beléd szerettem.

Most padlón sorjáznak az árva kötetek:
A nyugalom, Rablóhalak, Amerikai Istenek.
Tőled kapott, közös kedvenceink.
Egyetlen darab lóg ki csupán,
a második évfordulónkra vetted,
ám az elhagyott férfiakról szóló
Haruki-novellákat azóta sem
volt erőm elolvasni.

Üres szívekkel teli ágy

Jó volt benned lenni.
Kosárlabdázni a stadion tövében,
a Sóstó vizébe csobbanni,
Borsodit kortyolni a Yesben,
nyírségi kiflis gyrost enni a Széna téren,
a Vay Ádám körúton sétálni hajnalonta.

Húsz év múltán is szoktam
gondolni rád, Nyíregyháza.

Olyan vagy, mint az elhagyott kedves,
aki nem csalt meg soha, mindig szeretett,
ám te folyton új kalandokat kergettél,
és hiába hiányzott,
mégsem mentél vissza,
mindig teli volt az ágyad,
csak a szíved maradt üres,
és ha rákérdeztek, miért nem hozzájuk
írsz szerelmes verseket, zavartan hebegted:
– Veled boldog vagyok,
ám a vershez fájdalom kell.

Az igazat mégsem mondhattad,
hogyha fájdalom nem is,
de elengedhetetlen
valamiféle érzés.