A faun birodalmában

Tárlat: Horváth Gideon – Faun realness, ISBN könyv+galéria, Budapest

Mintha esőerdő sűrűjében járnék, vagy botanikus kertekben időznék elmélázva, úgy üti meg a fülemet csicsergő madarak hangja. Pedig csupán egy kicsiny, pinceszerű helységben bolyongok a nyolcadik kerületben, és közben két hangszóróból fülembe árad a kellemes trópusi zsongás.

Láncokon lógó üveglapokra „felvitt” bizarr teremtmények, állatok, növények és maga a római mitológiából jól ismert lény, a faun fogad. Ennek a kecskelábú, félig emberalakú teremtménynek a kortárs megjelenítésére tesz kísérletet a fiatal képzőművész, Horváth Gideon, aki Budapesten legutóbb a Glassyard Galéria őszi csoportos tárlatán állított ki: az ott bemutatott sorozata, a Deviation finds a way anyaghasználata és érzékisége miatt a Faun realness előzményének is tekinthető.

Horváth Gideon olyan interdiszciplináris alkotó, aki médiumok széles skálájával, fotóval, videóval, installációval egyaránt foglalkozik. Művészetében ökológiai, új materialista, új realista elméleteket boncolgat, műveivel megkérdőjelezi az antropocentrizmust és a dualista világképet. Legújabb munkáit, ahogyan a Faun realnesst is, az úgynevezett queerökológia, vagyis az a kritikai elmélet ihlette, amely a normálist mint olyat teszi vizsgálata tárgyává. A szexualitás és a gender bevett kategóriáira rákérdezve arra próbál minket rávenni, hogy gondoljuk újra a természetről, a biológiáról és a testiségről tanult nézeteinket.

A Faun realness művei több szálon is kapcsolódnak a queer ökológiához. A művész a faun alakjával és a hozzá fűződő szimbólumokkal a természet és a kultúra, az emberi és nem emberi dichotómiák felülírására tesz kísérletet. Az alkotó ilyen irányú érdeklődése már az említett műegyüttest, a Deviation finds a wayt nézve is tetten érhető: a szakállas agáma, a nőstény koala és a meztelen csiga nemi szerveinek megformálásával Horváth Gideon arra ösztönöz minket, hogy hagyjuk magunk mögött a természetről alkotott antropocentrikus fantáziáinkat, és inkább egy furcsa, vad, kiszámíthatatlan rendszerként lássuk azt. A valószerűtlenség és a kiszámíthatatlanság benyomását erősíti az a testszínű anyag, a méhviasz, amely gyurmaszerűen, taktilisan alakítható, mégis szilárd, és amelyből Horváth a Deviation és a Faun realness együttesét is formázta.

A tárlat címe több értelmezési lehetőséget is megenged. Horváth Gideon egy elképzelt, mitológiai lényt elevenít meg, de a „realness” kifejezésnek – amit az angol–magyar szótárban hiába keresnénk – egy másik jelentésére is felhívja a figyelmet a kiállítás kurátora, Gadó Flóra: „A realness egy olyan szubkulturális közegre utal, amely Jennie Livingston amerikai rendezőnő Paris is Burning (Párizs lángjai) című dokumentumfilmjében nyer értelmet.” Livingston alkotása az 1980-as évek New Yorkjában játszódik, és olyan meleg férfiakról és transznemű nőkről szól, akik extravagáns kosztümökben lépnek fel szórakoztatás vagy versenyzés céljából. Az általuk tartott drag „bálok” kulcsszava a realness. Ezeken az estéken a résztvevők abban vetélkednek, hogy melyikük tudja a legvalóságosabban előadni a társadalmilag elfogadott heteronormatív női vagy férfi ideált.

A nyitótárgyként kiállított fauntorzó, A megcsonkított faun testén olvasható egy felszólítás, ami Livingston filmjében is elhangzik: „Touch this skin, honey!” De az üveglap mögött lévő test érinthetetlen, az egyik viaszlevélen pedig már az áll, hogy „You just can’t take it”. Ahogy az üveglapok közé zárt alkotás ugyan látható, de hozzáférhetetlen, úgy ennek a mitológia mélyéből ideidézett, üveglapok között életre támasztott faunnak is lehetetlen a világ részévé válnia. A mindenkori faun(ok) csak kívülállók lehetnek ebben a világban. Innen nézve pedig a tárlat címe ironikussá válik, a „realness” egy nem-létező lény jelenlévőségére utal, amely igazán legfeljebb csak a művész számára lehet valóságos. Mindezzel azonban összefér egy újabb értelmezés, amely szerint a faun a világ előtt titkolt, el nem fogadott dolgok képviselője. Ha megidézzük, hogy az álarca mögé bújhassunk, akkor megmutathatjuk mindazt, amit a világ normái között egyébként el kell rejtenünk.

Az üveglapokon, azok között, illetve a földön fekvő és falakra akasztott objektekből egy történetet lehet rekonstruálni. Először a nemi szervétől megfosztott torzót látjuk (A megcsonkított faun), majd a növények között álló kisméretű lény figuráját: Álló faszú faun tekint a megelőlegezett jövőbe. Végül egy eksztázisba esett alak (a Mámoros faun) bontakozik ki előttünk csúszó-mászó élőlényekből, vakgőtékből, fügékből, és fügefalevelekből kirajzolódva. A kiállítótérben megjelenő és cseppet sem bizalomgerjesztő élőlényekben, a növények és a groteszk testrészek mindegyikében a faun alakváltozatait látom. A történet – amely egy elfogadásig, illetve önelfogadásig tartó fejlődéstörténetként is interpretálható – azonban nem áll itt meg: a művész önarcképét ábrázoló fotókon teljesedik ki az alkotó és a mitológiai alak egybeolvadásával. A portréfotókon látható maszk (A faun maszkja) a kiállítás lezárása; a mészkőbarlangok jellegzetes cseppkőképződményeiből álló tükörbe (A faun tükrébe) pedig mi is belenézhetünk.

A tárlat meghatározó anyaga a hibriditást jelképező sárga méhviasz. A folyamatosan változó, hiperérzékeny matéria képes feltárni a legapróbb részleteket, ugyanakkor tud egészen vad és irányíthatatlan is lenni. A méhviasz olyan alakítható anyagként viselkedik, amely átjárja a teret, miközben sohasem marad ugyanolyan. Mint a kurátori fülszöveg rámutat, „[e]z a folyamatos változás, alakulás és önmagára ébredés válik a Faun realness fő témájává.”

Érdekes kísérlet Horváth Gideon kamarakiállítása. A faun alakját már sokféleképpen ábrázolták szobrászok, festőművészek, ám Horváth ezúttal egészen sajátos módon jeleníti meg installációiban ezt a hibrid lényt. A jól ismert faunábrázolásokkal szemben a testiség, a vágy itt vagy tárgy nélküli, vagy önmagára irányuló, de mindenképpen kilép a férfi–nő/hím–nőstény ellentét kereteiből.

Takáts Fábián

Horváth Gideon Faun realness című tárlata február 5-ig látogatható a budapesti ISBN könyv+galériában.