Pina
Lyuk, odú, nyiladék, buksza, puna,
rés, barlang, muff, punci, lék, lik, bula…
Csupasz, rózsaszín, hamvas, harmatos,
csak nyalható, bimbó; lesz illatos
buja rózsa, szirmos, fodros, kinyílt;
korallzátony, mit a tenger kinyalt;
alul csupasz, felül csíkos pamacs;
beleharapsz és csordul a barack;
buzgó, gyöngyös forrás, feküdj neki,
az óceánt, ki ezt lefetyeli,
életvíz, örökélet-elixir,
nem lehet megkóstolni elégszer;
borostás; szőrös; nyomsz egy kis gombot,
szőrösödő állat csikland combok
között; gyapjas, selymes, centis pázsit;
barlangját féltő vadszem parázslik;
nyugodtan menj beljebb, el nem szalad,
találj a pontra, bíbor duzzanat;
tűzfészkében verdeső tűzmadár,
oltja fecskendőkből fehér sugár;
körbeborotvált, hogy megtaláljad,
a tisztáson a barlangbejárat;
borzas, bozótos, ezer veszély les,
míg földön kúszva találsz a résre;
csapdás, áthatolhatatlan dzsungel,
magad, a világ elől itt bújsz el;
óvóhely, boldog vagy, mikor élve
kijössz belőle, felmész a fényre;
tekergő kígyókkal teli fészek,
surranj be, lesz hely neked is, nézed,
s hallod, kígyótársaid sziszegnek;
nyald és kóstold és fald, de ne edd meg,
elpusztíthatatlan, minél többen
falják, annál bőségesebb, jönnek
még, s ő, a falánk, dagad, kisgömböc,
gurul és mindent felfal a földön,
nincs más, csak ő, s a föld ő lesz maga;
a föld kietlen és puszta vala.
Mint egy elhagyatott, szikkadt pina.
Forrás: www.abebooks.co.uk
Mell
Didkó, didi, cickó, cici, duda,
csúr, tömlő… megannyi kebel(csoda).
Még csak mellkezdemény, mellduzzanat,
bimbó, ágaskodó; nyal, szop, harap
mohó száj – kis halom, kerekedő,
jelzi top alatt, nem gyerek e nő;
almák, körték, sárga-, görögdinnyék,
a piacról mindent hazavinnék;
a legszebb, hogy kettő van belőle,
nem tudod, hol kezdd, melyikre dőlj le,
az egyiket felnyomod, alája
nyúlsz, szopod, másikat markolássza
másik kezed, azért van két kezed,
aztán cserélsz, micsoda élvezet;
szépek, feszesek, ők is élvezik,
rengő dudák, egy száj kevés nekik,
cipót a pék, hajnalig dagasztod,
csöcsörészed, csak azután basztok,
és mikor érzed, jön a pillanat,
közéjük gyorsan berakod a faszt;
ó, didkó, csúr, didi, cickó, kebel,
dudák közül szájába élvezel.
Labda, leereszt; csüggeteg, fonnyadt;
örök gyerek, addig markold, szopjad!
… és a többiek
Pina, picsa, mell, dics (pöcs) tiétek,
de a részletek, a kicsiségek!
Elhanyagolt, kevéssé méltatott
szerelemtartozékok; nem ragyog
a haj fénye, a hosszú, a rövid,
számba veszem és bekapom tövig;
csók völgye, a félrebillenő nyak
és a váll között; a vállba harap
éhes száj; persze a száj a csókban
megénekelve; a csók, ahonnan
nehezen szabadúl a nyelv, a száj;
s a szem, arc, orca is megírva már;
de a fülek pörcei, rágcsálni
való, s nyalni! és suttoghatsz bármi
szerelmest, disznót; haladjunk lejjebb,
köldök! méltó vagy, hogy énekeljek
rólad! hol vagytok, szerelmes költők,
mikor itt a nyalnivaló köldök,
has strandján gecigyűjtő medence,
sűrűn frissítik s újak remegnek;
a végtagok, a lábak és kezek
is megkapták a méltó éneket
az ölelésben, két karodban, és
a döntő perc, a lábat széttevés;
de te is, izzadságfészek, hónalj,
csupasz, dús – nyalni, dalba való vagy;
és miről nem dalolnak a költők,
foggal reszelni a gyöngyházkörmöt!
(ha hosszú, karmos, kurvásan vörös,
csak akkor való versbe a köröm;)
könyök! melyik költő töpreng dalon?
én se, inkább rágcsálom, harapom;
s te, alulértékelt térd, csak akkor
vagy, ha fölötted szoknya harangol;
láthatatlan megbújó térdhajlat,
ide térdelek hozzád, hogy nyaljak;
s a belső combokon pinainak!
mindenki megcélozza a likat,
mikor itt vannak előételnek;
haladjunk, lassan, szép lassan lejjebb;
a boka! ha villant szoknya alól,
régi költő elélvezett s dalolt;
a talp! s rajta a bőrkeményedés,
egyszer írok, csak róla, költeményt.
És milyen vége legyen e versnek?
Hajadtól a talpadig szeretlek.
(és vissza)
(A szövegben Pilinszky- és Radnóti-idézet.)
A fentebbi versek az alábbi, hamarosan megjelenő kötetből származnak:
Sajó László: Kujjon éneke szeretőjéhez, Budapest, L’Harmattan, 2020 (megjelenés alatt).
