hátsókerti jelenet
(megjelent az Apokrif 2016/3 számában)
a kutyaugatás a nyári szellő
zöld slagból a vízsugár
a fű a murva és a ledöfött
zöldségkarók – mindez
lucskos lepedőként
kirántható-e ez alvó
test alól?
egy hátsókerti jelenet
felskiccelt még javításra
váró változata –
egy kamasz fiú keresgéli
magában azt az énjét
amelyik még tud nem
nőként nézni az izzadtan
kertészkedő anyjára
alkalmi esetleges
(megjelent az Apokrif 2016/3 számában)
innen ugyanolyan minden
a lányok a vízben a hajuk amit
a tó kimos a partra a stégekig
a nyári fiúk a férfiúi barátság
az egynyári hormonok a szálló
por és a lemenő nap a piros
arcok és a szemekben a nemlét
szégyene
a parancsszó ahogyan a fiúk
lóversenyrajtra emlékeztető
módon kiugranak a lövészárkokból
az elkenődő táj valaki elkapja a tekintetét
a rőthajú öregként pipázó reggeli mező
a szálló füst a felkelő nap a hullák
szemében a lét szégyene
az élők már sehol
a becsapódó és kinyíló ajtók mögötti
ürességek különbségét talán
egyszer egy filmplakáton látom viszont
az ajtók mögötti otthonok különbségét
talán egyszer megmutatják a fiúk
az ürességek alkalmi esetleges
különbségét egyszer megértem talán
nem itt
(megjelent az Apokrif 2016/3 számában)
gyufásdobozt felejtenek így a
presszóasztalon ahogyan
a táj szélén állsz most
mint a nádsziget a tó mint a megfagyó
Paulus-hadtest a hóvihar közepén
úgy sóhajtasz fel nem itt kéne lennem
rossz helyen vagyok
a bakák bakancsainak mélye
a nádszálak közti sötétség van most
veled és nézel mintha még fontos
lenne nézésed iránya
rohanó vonatkocsik takarják
el egy pillanatra előled a tájat
Apokrif Online 