Feketemosó: Önnönszegény

Feketemosó logó

Felháborító és megmosolyogtató jóhiszeműség, hogy sokkal magasabb szintűnek gondoltam mindig az én mentális állapotomat, felsőbbrendűbbnek, szofisztikáltabbnak annál, mint hogy egy ócska és csip-csup karanténozgatás megöljön, megdermesszen minden gondolatot – Nagy Éva írja a Feketemosót.

Nagy Éva
Nagy Éva

Végül is én egész életemben erre készültem, hogy szépen egymagamban teszek-veszek, erre treníroztam magam, erre trenírozott minden elhagyás, minden, amikor nem mertem beismerni, hogy béna vagyok, és nem megy egyedül, csak amikor már reám szakadt az ég. 

Felháborító és megmosolyogtató jóhiszeműség, hogy sokkal magasabb szintűnek gondoltam mindig az én mentális állapotomat, felsőbbrendűbbnek, szofisztikáltabbnak annál, mint hogy egy ócska és csip-csup karanténozgatás megöljön, megdermesszen minden gondolatot. Hogy már az is egy érdekes morfondíroznivalónak tűnik, vajon ki vásárol a Lidlben 150 000 forintért lapvibrátort, amiről szerencsére már ránézésre is meg tudom állapítani könnyedén, nem valami huncutság, hanem verejtékes munkaeszköz. Vajon ez a lapvibrátor piacon jó ár? Milyen lehet az ár–érték aránya? Várnak erre emberek? Remegő térddel mennek le a postaládához, függöny mögül kandikálva lesik a szóralapterjesztő fiút, izzadó tenyérrel lapozgatnak a barkács-fejezethez minden héten a Lidl-katalógusban, hátha most? Meddig hagyják vajon vibrálatlanul a lapot, vagy laptalanul a vibrátort (természetesen tudom, hogy tömörítetlenül a betont) erre az akcióra várva, mindig csak várakozva, egyre fogyó hittel, reménnyel?

Mert ezerszer inkább képzelem el Zoltánt, aki a 750 grammos félzsíros trappista, a fél kiló import paradicsom, sóletkonzerv és két kindertojás mellé bedob a kosárba a különleges ajánlat keretében egy lapvibrátort, kicsit fújtatva, térdből emelve, óvatosan, egyedül mert a 13 éves Áron nyakig vörösödve elkullog, hogy ő hozzá nem nyúl semmihez, aminek ez a neve, ha százszor betont tömörít is. 

Mert inkább csak arra szabad gondolni, mint beszűkülten arra, hogy nem tudom, mi a valóság, nem tudni mik a számok, és mikor lesznek megint ölelések, és kiráz a hideg annak az aljasságától, milyen szomorú, hogy kb. 70 napja csak egy emberhez érek hozzá, és nem éreztem más ember szagát sem, nem hallottam élőben lélegezni senki mást. Ugyanazt a félelemgörcsöt élem meg, szép ruha és ordánáré szórakozás nélkül, amit férjhezmenés előtt szoktak: mi van, ha nem is fogok hozzáérni soha többé máshoz, ha nem látok ebben az istenverte apokalipszisfilmes életben embereket soha többé.

Menekülés erre koncentrálni, ahogy Zoltán kopott műbőr irattárcájába hajtogatja gondosan a garanciajegyet, Ábel rázogatja a kindertojásokat, fülel, melyikben lehet az összerakós és melyikben a sima műanyag víziló, erre gondolni megnyugtatóbb, mint sugárban hányni tehetetlenül, hogy nem igaz, hogy itt megvédik a családokat, sem nőket, sem gyerekeket, sem férfiakat, nem út, hanem 8 sávos kibaszott autópálya szélén hagyták a betegeket és elesetteket, nem létezhet, hogy minden háborús retorika, nem lehet igaz ez a sunyiság, nem lehet igaz, hogy a fontos dolgokra nem jut pénz, nem igaz, hogy itt minden rendben, nem lehet igaz a kulturális támogatások elosztása, ez nem lehet a valóság, és ordíthatok és hihetetlenkedhetek, amennyit bírok, János attól még alá fogja írni a 33-ast is. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s