Fehér Zoltán József: Narancsos kacsa Pensierben (tanulmány)

Dénes Tibor Takáts Gyulának írott dedikációi és levelei nyomán

Több évtizednyi szünet után, 1980. június 22-én találkozott ismét egymással két régi barát és szellemi társ, Takáts Gyula és Dénes Tibor.[1] Pécsi egyetemi éveik alatt, 1930-32 között ismerkedett meg és barátkozott össze a két, akkor még ifjú tollforgató. Dénes Tibor is egyike volt a Várkonyi Nándor köré csoportosuló fiataloknak. Takáts Gyula visszaemlékezése szerint:

Ennek a pécsi körnek a két Sándor és a két Tibor volt a sarokoszlopa. Kardos Tibor és Dénes Tibor, akiről napjaink irodalomtörténete alig ejt szót, pedig az új magyar esszében Cs. Szabó László mellett a helye, s aligha tudom eldönteni, melyik a nagyobb. És a két Sándor: Tatay és Weöres.[2]

A „pécsi kör” a Korzó kávéházban rendszeresen összejövő, egyébként pedig Várkonyi Nándor szellemi aurájában mozgó, egyetemista fiatalok baráti körét jelenti, melynek természetesen Takáts Gyula is tagja volt. 

Az egyetemi évek után életútjuk eltávolodott egymástól Takáts Gyula visszatért Kaposvárra, s az egy éves (1939-40) munkácsi tanári működését leszámítva végig ott élt, dolgozott, alkotott. Dénes Tibor Budapestre került, ahol előbb több folyóirat munkatársa, rovatvezetője volt, majd 1945-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, mellette színházi dramaturgként tevékenykedett. S közben rendre jelentek meg regényei, esszékötetei 1949-ig. Ezt a szépen felépített karriert törte derékba 1951-ben koholt vádak alapján történt letartóztatása, majd börtönbüntetése. Szabadulása után Kaposváron (később Békéscsabán) volt színházi rendező. Takáts Gyulával az 1980 előtt történt utolsó személyes találkozásaik erre az időre tehetők, de dokumentálható nyomai ennek nem maradtak. Dénes 1956-ban emigrált – ez a tény, ismerve az akkori viszonyokat, a személyes találkozást, de még a levélváltást is, hosszú időre gyakorlatilag lehetetlenné tette. Itt jegyzem meg, hogy 1980 előtt, némiképp meglepő módon, egyáltalán nem leveleztek egymással. Meglehet, az évtizedek utáni találkozás ébresztette fel az egymás személye és munkássága iránti elmélyült érdeklődést és kötődést, méghozzá elemi erővel, mint látni fogjuk.

Az 1980-ban létrejött találkozó Major-Zala Lajos érdeme. Házában, mely a Fribourg közvetlen közelében fekvő Pensierben található, s látogatói írott és szóbeli beszámolói alapján már akkor is valódi múzeum volt, gyakran és szívesen látta vendégül magyarországi barátait, pályatársait. Takáts Gyulát és második feleségét, Horváth Stefániát, 1980 nyarán hívta meg hosszabb látogatásra, amit ők örömmel elfogadtak. [3] A svájci út mintegy 3-4 hétig tartott és már június legelején elkezdődött. Erről – e helyt talán meglepő módon – Takáts Gyula Lipták Pálnak 1980. április 10-én írott leveléből értesülünk, melyben a költő a békéscsabai könyvheti rendezvényeken való szereplésre történt meghívást mondja le:

Most pedig kettős svájci meghívást kaptam. Június első napjaiban kell indulnom. Báselben és Fribourgban leszek, előadásokat is kértek.

A meghívásról és az utazás előkészületeiről Major-Zala Lajos leveleiben olvashatunk. Az 1980. március 15-én kelt üzenetében ezt írja Takáts Gyulának:

Egy szó annyi mint száz: Gyertek! Örülünk, hogy első hosszabb utatok hozzánk vezet, ebbe a szép, egyelőre még mindig – meddig? – békés, svájci hazánkba.

[…]

Hogy meddig maradtok, arról majd akkor beszélünk, ha itt lesztek, mi mindenesetre a június hónapot rezerváljuk számotokra. Persze nekem dolgoznom kell, de Ti Lindával és külön ketten is rengeteg felfedezésre való dolgot találtok itt.

Meglepő, hogy Major-Zala levelei nem szólnak se bázeli útról, se semmilyen előadás-felkérésről. Az ezt megelőző levél is csak legalább 3-4 hetes fribourgi tartózkodásra hívja a költőt és feleségét. Így tehát az előadásoknak, a bázeli útnak eddig semmilyen nyomára sem sikerült rátalálni.

Annál több dokumentum segít megismerni annak az egy napnak, 1980. június 22-ének a történéseit, amelyen Major-Zala vasárnapi ebédre hívta Dénes Tibort, ezzel lehetővé téve Takáts Gyula és egykori egyetemi barátja évtizedek utáni első (egyben sajnos életük utolsó) személyes találkozóját. Elsőként Dénes két dedikációja, melyek elindították azt a kutatást, melynek eredményeként született meg ez a dolgozat. 

Az egyiket az író Barátunk Bunyák (Nemzetőr, München, 1977) c. regényének példányában találjuk:

„Jó Gyulának viszontlá- / tásunk örömére, a kéréssel – / szeresse ő is barátunkat, Bunyá- / kot / Tibor / Pensier, 22.6.80”

Dénes_80_06_22_Bunyák

A másik Az ember milyen volt? (Újváry „Griff” Verlag, 1980) c. esszékötetében olvasható:

„Jó Gyuszim! / Gondoltuk-e volna valaha / Pécsett: milyen is lesz / az EMBER? – Hiszen a Tör- / ténelem „beleszólt”. Azzal az / örömmel, meghatottsággal / melyet a viszontlátás vált ki most belőlem – ad multos annos / szeretettel / Tibor / Pensier, 22.6.80” [4]

Dénes_80_06_22_ember

Felemelő és megható sorok ezek a mai olvasó számára is.

Takáts Gyula könyvtárában Dénes Tibornak még két dedikált kötete található. Az Agónia (Nemzetőr, München, 1971) c. regénye az alábbi szöveggel:

„Márai írja – édes jó Gyuszim – / két ellensége van az emberi lény- / nek: 1. ….. ; 2. az öregség / és az utóbbi rettenetesebb az elsőnél. / Ölellek / Tibor” [5]

Az Arcok és harcok (Griff-Nemzetőr, München, 1979) c. esszékötet pedig a következő szavakkal:

„A Batsányi Társaság / emlékezetére – / Gyulának szeretettel / Tibor” [6]

A két datálatlan ajánlás szövege azt sejteti, hogy ezek is a találkozás alkalmával és érzelmeivel íródtak. S Dénes Tibor első levelének részlete – főként az Agónia cím szerinti említésével – igazolja is e sejtést: 

Bizony elárasztottalak „irodalmammal”. Restellem is, megvallom. S ha nem esik szó közöttünk a telefonban Grandpierre Emilről, talán nem is teszem. […] Elképzelem, hogy regényeimért (gondolok elsősorban az Agóniára, melynek idegen nyelven tűrhető sikere volt) kevésbé lelkesedel. Kezdetben legalábbis.

A dedikációk nyomán elindulva itt érkeztünk el a nevezetes nap leggazdagabb adatforrásához: Dénes Tibor leveleihez, melyek közül az első pontosan három héttel a találkozás után íródott, s bővelkedik az olyan meghatott örömöt sugárzó sorokban, mint amilyeneket a dedikációkban olvashatunk:

Nekem is ünnep volt e vasárnap Pensierben. Jóllehet a narancsos kacsa nem volt narancsos kacsa. De a viszontlátás, a Te jóindulatú derűd (et vice-verza) – roppant magányomban – a kellemes(!) utazás volt a múltba. Ismert tapintatoddal elkerülted mindazt, amiről sejthetted – fáj. Ezért különösen hálás vagyok neked. Csak azt sajnálom, hogy nem ruccantatok át Genfbe.

Az itt először felbukkanó narancsos kacsa nem csupán apró szeplő a derűs vasárnap fénylő emlékén. A kitűnő fogás, mely hivatva lett volna az ünnepi ebéd és a találkozó fényét emelni, ám nem úgy sikerült, hogy ennek a várakozásnak megfelelhetett volna, visszatérő téma lesz a két régi barát levelezésében. Dénes második levelében már kiemelt témaként tűnik fel, tárgyalása során pedig a találkozó létrejöttének előzményeiről is pontos és fontos információt kapunk:

Ad vocem: kacsa! – Igazad van: borzalmas volt. Nem értek a szakácsművészethez. Illetőleg csak teoretikusa vagyok. Ennélfogva el tudom mesélni HITELESEN, hogyan készítendő a narancsos kacsa. Midőn Lajos – jelenlétedben – felhívott s meghívott, kérdezvén, mit kívánnék az asztalra és tányéromba, meg akartam magyarázni, hogyan készítendő e nemes eledel? – „Jaj, azt nem lehet. Linda, a konyhák gyöngye, megsértődnék. [7] Senki nála jobban kacsát sütni, pláne naranccsal, nem tud, stb.” – Nohát ez lett belőle.

Harmadik, jóval később kelt levelében pedig már egyenesen a történet megírására buzdítja Takáts Gyulát – és önmagát is.

…kedves feleséged? Remélem, minden rendben. – Kézcsókjaim a szeretetre méltónak. Gondolom, ő másfajta narancsos kacsa művésze. – Ezt a „narancsos” szárnyashistóriát meg kellene írnunk egyszer, Te szárnyas versben kicsit Csokonai Vitéz módján, én – lapos-prózában.

Nem írta meg egyikük sem. Dénes Tibornak – amennyiben tervét egyáltalán komolyan gondolta, s nem tréfált itt is, mint leveleiben annyi más helyen – nem adatott rá ideje. Takáts Gyula pedig már csak a Dénes által is nagyra méltatott tapintatos volta folytán se tette volna meg. Nem is említi sehol másutt, mint barátjának írott levelében, melyről csupán az ő utalásából („Igazad van: borzalmas volt”) tudunk. 

Ahogy ők megírhatták volna ezt a „szárnyashistóriát”, úgy már soha, senki… 

A svájci utazás és a találkozás, valamint az első két levélváltás idején Takáts Gyula még nem vezetett naplót. Így azok a jegyzetei, melyekben Dénes Tibor neve felbukkan, már nem a találkozás örömét (és részleteit), hanem az újjáéledt és megerősödött barátság fontos és értékes dokumentumait tárják az olvasó elé. Az első, 1982. március 4-én született jegyzet a Helyettük szóljál c. kötet küldését rögzíti:

A Helyettük szóljálról Keresztury Dezső verses prózával köszöntött meg. Tandori Vakok nem ők című versem kéziratát kérte érdekes levélben. Könyvemet elküldtem Határ Győzőnek Londonba, Dénes Tibornak Genfbe és Anna Marija Raittilának Helsinkibe. [8]

A küldeményre Dénes napokon belül válaszolt, üzenete egy fontos részletére Takáts 1982. március 23-ai bejegyzésében reflektált:

Kaposváron várt Dénes Tibor levele Genfből. Kisült, hogy könyvét, amit küldött, a magyar hatóságok nem engedték megérkezni címemre. Becsületükre legyen mondva, visszaküldték a feladónak. Helsinki szelleme lidércként bolyong a határon.[9]

A naplójegyzetben említett levél volt Dénes Tibor utolsó üzenete Takáts Gyulához. Akkoriban készült Genfből Lugánóba költözni – az még megadatott neki. Azonban a későn jött nyugdíjas évek élvezete már nem; 1983. március 17-én Lugánóban elhunyt. Halálának hírét hallva Takáts Gyula 1983. március 18-ai naplójegyzetében megrendülten emlékezik utolsó találkozásukra:

Pécsi–svájci hír a rádióból: meghalt Dénes Tibor irodalomtörténész Svájcban. Vele együtt róttuk a pécsi bölcsészkar folyosóit. Okos tudós, és szép esszéket írt… Fribourgba, Zala-Major Lajosékhoz el is jött hozzám Genfből, ahol élt… Akkor, amikor ott voltunk Stefikével Zaláéknál. Boldogan és igen mélyen elemeztük ifjúságunkat, a megtett pályát, és a pályatársak életéről beszélgettünk.

Tibor életművész volt. Írásainak nívója sok alkalommal magasabb, mint a mi esszéistáink írásai. Hívott többször Genfbe is… Igen rosszul aludtam ez után az irodalmi est és a hírek után… [10]

Egy 1983. augusztus 14-én történt találkozást és beszélgetést rögzítő naplóbejegyzés vége ismét Dénes Tibor emlékét idézi fel:

Tatayéknál, Badacsonyban voltam. […] Itt volt Kovách Bandi is, aki Kovách Aladár öccse. Kodály-tanítvány, a brüsszeli zeneakadémia tanára. Most kint él Svájcban. Lausanne főiskoláján tanár. […] Itt tudtam meg tőlük, hogy szegény Dénes Tibor azért hordott sötét parókát, mert születési évét tíz évvel megváltoztatta, hogy tovább dolgozhasson, és nehogy nyugdíjba tegyék Genfben. Óriás akarat és óriás tudás pusztult el Dénes Tiborban. Különös és szomorú az is, hogy az emigrációban például még a fia sem tudja, mekkora ember volt az apja. Persze, irodalomtörténészeink se nagyon – itthon. [11]

Több mint két évtized elteltével Tüskés Tibor törte meg ezt az irodalomtörténészi csendet Dénes Tibor körül, amikor megírta róla monografikus nagytanulmányát. [12] Ennek első mondatában elárulja, hogy Takáts Gyulától hallott először Dénes Tiborról, s később csaknem mindent maga is idéz mindabból, ami e munkában Takáts-idézetként olvasható. Másik forrása – információs és inspiratív egyaránt – az volt, hogy Major-Zala Lajostól, aki neki egykori kanizsai gimnáziumi osztálytársa volt, megkapta Dénes Tibor tucatnyi könyvét. Annak vizsgálata, hogy Tüskés tanulmányának mekkora hatása volt Dénes utóéletére, e dolgozatnak nem tárgya. Fontos azonban megállapítani, hogy  mindhárom szereplő, Dénes Tibor mellett Major-Zala Lajos és Tüskés Tibor is, Takáts Gyula „belső köréhez” tartozott, mindhármukkal évtizedeken át tartó (Dénes Tiborral évtizedeken átívelő) aktív, szoros és gyümölcsöző kapcsolatot tartott. Így jutunk el a dedikációk nyomán elindulva a kapcsolatháló egyes részeihez. S hogy a benne szereplő személyek egymással is kapcsolatban álltak, illetve egyik a másikra inspiráló hatással volt, azt bizonyítja, hogy ez a kapcsolatháló egy működő, élő szervezet.

Dénes Tibor tehát mindössze három levelet írt (írhatott) Takáts Gyulának, kettőt közvetlenül a svájci találkozás után, mindkettő elején kiderül, hogy válaszként íródtak a költő üzenetére. Egyet pedig 1982-ben, s mint fentebb már említettem, ez is válasz Takáts küldeményére. A kiváló tanulmányíró hosszú levelei is irodalmi esszé-értékűek, tele kesernyés humorral, mély gondolatokkal és felbecsülhetetlen értékű információkkal. Iróniája, melyet helyenként szó- ill. betűjátékok kísérnek, néhol igen kemény kritikát hordoz, magát Major-Zala Lajost sem kíméli tőle. A szövegekből a Takáts Gyulával újjáéledt ragaszkodó barátság mellett kirajzolódnak Dénes írói tervei, utolsó éveinek életrajzi eseményei, s bár csak halvány utalásokkal, de egészségi állapotának romlása is. Úgy vélem, a levelek puszta tartalmi ismertetése még magyarázatokkal is kevés, írójukhoz pedig méltatlan lenne. S a tartalmi gazdagságuk mellett élvezetes stílusú szövegek az érdeklődő olvasó számára felemelő olvasmányélményt nyújthatnak. A három levelet ezért teljes terjedelmében közlöm. 

Dénes kézírása néhol nehezen olvasható, de végül mindenütt sikerült megfejteni, kétes vagy téves olvasat nem maradt, ez vonatkozik a szokványostól eltérő szóképzésekre, szóalakokra, betűjátékokra és a központozásra is. A közlés természetesen betű-híven történik, ezt a szerző betűjátékos szóviccei meg is követelik. Fontos megemlíteni, hogy Dénes Tibor szövegeiben gyakran használt mind kerek, mind szögletes zárójelbe illesztett beszúrásokat, ezek tehát kivétel nélkül tőle származnak. 

*

T. Dénes (NB.: Július 26-án újra „otthon”, őrhelyemen. Rövidke a nyári vakációm!)

17, avenue Weber

1208 Genève  (Suisse)

Genève, 13.7.80

Jó Gyuszim!

Mire e sorok „helybe” döcögnek, Ti bizonyára procul negociis [sic!] (= távol kereskedésedtől –> in extenso: üzleteidtől), kedves hitvesednek (kézcsókok a szeretettnek!), szőllőd (van-e?) termésének, nem utolsó sorban Múzsádnak (hódolatom!) adhatod Magad! – Salve!Kitűnő-biztató leveled úgyszólván ante portas, lábamnál (nem fegyverem) utazótáskám, féllábbal a taxiban, másikkal a repgépben – talált. Így e szigetecskéről, fülemben viaszgaluskával (xenoiok-indigénák csivitelése, gyermekek harsogó rohangálása miatt) köszönöm meg jóságod. [13] Nekem is ünnep volt e vasárnap Pensierben. Jóllehet a narancsos kacsa nem volt narancsos kacsa. De a viszontlátás, a Te jóindulatú derűd (et vice-verza) – roppant magányomban – a kellemes(!) utazás volt a múltba. Ismert tapintatoddal elkerülted mindazt, amiről sejthetted – fáj. Ezért különösen hálás vagyok neked. Csak azt sajnálom, hogy nem ruccantatok át Genfbe. Ez ott nem a zöld tétlenség. Bár erkélyemről sok-sok vén fa látszik (valószínűleg kiirtják hamarosan, hogy üvegkasztnikat ragasszanak helyükbe), de vannak múzeumaink, van öregvárunk, van a tavon százvalahány méterre szökő kutunk (már amikor működik; takarékos „háztartásunk” vezetősége; csak az adózó nép pénzét herdálja) és van… szóval talán nem unatkoztatok volna. Hacsak Major Zala költő hőbölygéseit nem reklamáljátok. Mivel azt hiába kurrentálnátok nálam. Ha olykor-olykor rámcsenget jóllehet megjegyzi, hogy kedvemértkitűnő vacsoráról mondott le, de általában (!) elég normálisan viselkedik. Nem rossz egyén ő csak … Istenem! S én tudom, mennyire várt már Benneteket esztendeje is![14]

Bizony elárasztottalak „irodalmammal”. Restellem is, megvallom. S ha nem esik szó közöttünk a telefonban Grandpierre Emilről, talán nem is teszem. Valószínűleg a „bizonyítványomat” szerettem volna „magyarázni”. Igenis ismerem képességeim határait, de – azt hiszem – ismerem szerény képességeimet is. Elképzelem, hogy regényeimért (gondolok elsősorban az Agóniára, melynek idegen nyelven tűrhető sikere volt) kevésbé lelkesedel. Kezdetben legalábbis. Valamelyik kritikusom (nem ismerem az illetőt!) ezt írta: „idő kell hozzá, be kell érnie”. Valószínűleg igaza van. Hiába, én nem tudok a XIX. sz. nagyjai nyomában járni és úgy sem írok mint Gr. Emil. Majd az a bizonyos filosz (amennyiben akad ilyen!) – majd az ad igazat nekem. Vagy tán még az sem. Ezesetben kétfajta reménysugár kecsegtet: 1. valamely új alexandriai pasa felégettet mindenfajta írásművet; csak kettő csúszik ki gyilkos keze alól: a Te verseid és az én prózám, koncául ez is-az is a „boldog”(?) utókornak; 2. az atombomba – kb. azonos eredménnyel. – Wait and see! Mondja a „kínai” – Megjegyzem: a Münchenben, a Griffnél nyűglődő „Dokumentroman”-om valamivel mentesebb bakugrásaimtól. [15] Erre az anyag természete és a tematika késztetett.

A sziget (Hippokráteszé!) kb. olyan, mint volt kétesztendeje. [16] A tenger vize kristálytiszta (semmiféle ipart nem művel – a turizmuson kívül – a helybéli had). A szálloda éppoly drága, színvonala éppoly közepes (hogy egyebet ne mondjak), mint volt kétesztendeje. Air conditioned-nek továbbon se híre – se hamva; bár éjszaka egybőrömön kívül semmi nem borít, féléjszaka – hajnalig – úszom keserű levemben. De rá se rántsunk! Kos-ban csak tisztálkodásra-alvásra (stb.) szükséges a szoba a halandónak. Az élet a tengerparton – a szabadban folyik. Budapesti szállodám mindenesetre jobb volt (kivéve a reggelit; a zsemlye például Mátyás – az igazságos király! – korát hirdette. Régi dicsőséged rőtes-szőke-ropogós zsemlye, hol késel az éji homályban?)

Ad vocem: Budapest. [17] Nagy örömmel tapasztaltam: életedben halhatatlan (sic!) lettél. Láttam az egyik kirakatban a Rólad szóló monográfiát. [18] Nagy kedvem lett volna bemenni és megvenni, az érzés (részben: tudat), hogy állandóan nyomomban koslatnak, nem csekély mértékben korlátozott cselekedeteimben. Innen, hogy – ha nem jöttek értem – jóformán csak taxin közlekedtem. Még a metrót sem próbáltam ki, amit őszintén sajnálok. Vonat- és kocsiablakból más a látóhatár s a látószög, mint ha gyalogosan baktatsz. – Íróval nem találkoztam. Kozocsa Sanyi bibliográfus. Örömük azonban jódfürdő volt nekem. Klári híres szépségét éppoly könnyű volt felfedeznem, mint K. Sanyi szívességét. Csak ne hangzott volna így második mondata: „Te (mármint csekélységem) mentettél meg, etc.” A hálálkodás – még igaz ember szájából is – mindkettőre lealacsonyító. Arról nem is szólva, hogy K. S. annyi-de annyi (ál) barátjával tett nagy jót s rúgásnál egyebet nem kapott tőlük, hogy soha meg nem bocsátom magamnak, ha meg nem teszem az akkor nekem nem túlzott erőfeszítést igénylő – valamit. Tehát ezért nem jár hálálkodás. Kazimir K. eléggé előrehaladott próbáján vettem részt a Körszínházban. Ez jó volt: 1. kollégák, tanítványok, színészeim emlékeztek rám, őszinte szívességgel fogadtak: „Itthon vagy!” mondták; 2. kb. azt láttam, amit elképzeltem s amit a Mérleg I.-ben lévő ikafirkámban papírra vetettem; [19] 3. soha nem hittem volna, hogy ennyien olvasnak engem – és „nem ítélnek el” (így Hont F. utóda) Budapesten. – Második estém az Operában telt. Záróelőadás. Kitűnő zenekar, pontos dirigálás, szabatos tánctudás (Hacsaturian Spartacusa). De – ! Bocsáss meg, én sok mindent másképp oldottam volna meg. Nem nagyképűsködöm!!! Amíg a nyolc (=8) ösztöndíjas évem rám nem sújtott (sic!) és utazások levéltárból levéltárba – akár a vadméh – és egyetem, etc., társulatom volt (ma is megvan, csak nem velem), rendeztem zenés és nem zenés műveket, nem egy és nem két magyarból fordítottat is: Heltai, Karinthy s mit tudom én? Mindig vágytam új-újabb kifejezési formákra. Nem mindig sikerült megtalálnom, ezt felesleges hangsúlyoznom. Hol innen – hol túl. Akár a teniszezésnél, ha nagyon ügyeskedik a jámbor.  – A mise (=Te Deum, nem requiem!) s utána az agape!? Mit mondjak? – Nem könnyű elrejteni a könnyeket és mosolyogni – nevetgélni – összevissza fecsegni akkor, midőn sírni, üvölteni kellene. – Természetesen örömmel sommáztam mindazt, ami újjá épült s ami újonnan épült. Az Egyetemre azonban fájt volna bekukkantanom, a Rádióba dettó. S fájt, hogy tanuló színházamnak még a nyomát se találtam. A Múzeumkertbe is csak (ifjú hitvesével s tőlem teljesen függetlenül szülővárosát vizitáló) fiam unszolására mentem. Irodám (Hóman B.-é volt valamikor; tőle „örököltem” íróasztalát s azzal ekcémáját melytől nehezen szabadultam) ablakait akarta viszontlátni a fiú. [20] Vasárnaponként ott várt egykor rám: „Eleget dolgoztál apu.” (én hülye! mire vittem, Teremtőm, mire?!) Kért akkor a kicsi, hagyjam abba s menjek sétálni vele. – Ezt akarta újraélni a fiatalember. Neki boldog volt az emlékezés, nekem annál kevésbé. – Könyved megküldését előre hálásan köszönöm. Máris örülök neki. – Biztos nincs abban a könyvhalmazban (+ hanglemezözönben), amit egy színházi (volt) kollégám hoz ki nekem hamarosan. Csak arra emlékszem, hogy szépirodalom nincs közöttük. Jobbára szakmunkák. Mik, ezt nem tudnám megmondani. Ripsz-ropsz ment a válogatás. Négy éjszaka és három nap, kötött marsrutával, bizony kevés idő. [21] Most pedig arra kérlek szépen, valahogy el ne felejts. Ezekután biztosan sokat gondolok Rád. Isten áldjon mindkettőtöket, nagy szeretettel: Tibor

(Egy levél, két beírt oldal. Boríték megvan. Címzés: Mr Gyula Takáts / Bece-hegy / 8313 Balatongyörök / Hungary. Boríték hátoldalán: Exp.: T. Dénes. Hotel Alexandra. Kos / Greece. Postabélyegző a bélyeggel együtt a borítékból kivágva.)

Tibor Dénes CH 1208 Genève 30.9. 1980.

17, avenue Weber

Tel. 358457

Jó Gyuszim, kitűnő Barátom!

Most aztán igazán nem halasztom tovább válaszom nagyon jó leveledre, mely mulatságomra és örömömre szolgált.

Írod, hogy október 15-én költöztök vissza a városba. Szeretném, ha még e dátum előtt kezedben lenne köszönetem és barátságom e szerény jele.

Köteted elolvastam. [22] Szép, sőt igen szép! Méltó Hozzád. Érdekes, vannak közös témáid s motívumaid egy bizonyos Kanadában (?) hőbölygő „költővel”, akinek most kedvező (csak szóbeli) sajtója van. Ugyanis ő szerkeszti a nyugati lírai antológiát (a bűnök bűne ennek még a gondolata is!), így illetékesek úgy vélik, hogy „jóban kell vele lenni”; legalábbis addig, míg a kötet meg nem jelenik. [23] Aztán – – HAJRÁ! – Nos, a közös téma s egyéb anyag?! MICSODA ÓRIÁSI KÜLÖNBSÉG!!! Ami a manusznál undokság, az a Te költészetedben SZÉP és LÍRA. Minderről írni kellene. De hová?  – Meséltem talán, hogy a kanadai (?) manuszról szóló szillabusomat illetékes szerkesztő kihagyatta, mondván: „munkatársa, ennélfogva stb.” – Viszont nem később tegnapnál kért, írjak Lajos barátunk kötetéről.[24] Heu me miserum! [25] Midőn visszatért vidéketekről a bravo, felhívott, átadta szíves üdvözleted (köszönetek utólag!) és kérdezte, felszólított-e a kérdéses szerkesztő a kritikára? – Mondtam: nem tette. – (Valószínűleg nem is akarta!) – De amilyen ügyes ember a MI EMBERÜNK, addig-addig ügyeskedett, míg be nem nyújtotta – közvetítővel – a számlát ama bizonyos kacsáért.

Ad vocem:kacsa! – Igazad van: borzalmas volt. Nem értek a szakácsművészethez. Illetőleg csak teoretikusa vagyok. Ennélfogva el tudom mesélni HITELESEN, hogyan készítendő a narancsos kacsa. Midőn Lajos – jelenlétedben – felhívott s meghívott, kérdezvén, mit kívánnék az asztalra és tányéromba, meg akartam magyarázni, hogyan készítendő e nemes eledel? – „Jaj, azt nem lehet. Linda, a konyhák gyöngye, megsértődnék. Senki nála jobban kacsát sütni, pláne naranccsal, nem tud, stb.” – Nohát ez lett belőle. (Nota bene: azóta ettem jobb kacsát – kedvencem –, éspedig Münchenben. Szept. 11-én, csütörtökön, genfi ünnep volt, pénteket maradék vakációszámlámra vettem + szombat + vasárnap. Így lehetett, hogy Münchenbe repüljek. – Az a helybeli Olimpiai Játékok idején rendezett irodalmi est óta nem jártam ott, akkor is pár órára csak. – Most meghívott annak a lapnak a szerkesztője, akinek kerek 10 esztendő óta melózok bagóért [a francia számot „ültetem át” az angol számból, ad maiorem Dei gloriam!] [26] S kalauzolt is a derék. Így lehetett, hogy végre-végre megnézhettem II. Bajor Lajos híres kastélyait, egyéb ezt-azt s két gyönyörű kiállítást [a háromból] annak örömére, hogy 700 éves múltra tekinthet vissza a Wittelsbach-család. A magyarsággal való többszörös kapcsolatát e kiállítások nem tüntetik fel. Nem is voltak olyan rosszak ezek a kapcsolatok. Nem kell csak(!) kamarillás Zsófiára, tökkelütött Ferenc Jóska gonoszkodó édesmamájára gondolnunk. [27] Voltak jó Wittelsbachok is. Az oxfordi College-ban egyikükkel nekem is volt dolgom. Butácska egyén volt, de igen derék „kumpán”. [28] Mi lett vele, chi lo sa? [29] – Nohát a müncheni kacsa egy jugoszláv vendéglőben, ammám elviselhetőbb volt, bíró uram! Lindáé, Uram bocsá! – S most fizetek érte! A főbaj, hogy nem tudom elhárítani. Egynél több okból. Midőn először írtam róla, akkor az imátlan ima-formula tetszetős volt. Lehetett valamit mondani – – a formuláról! Most? – – Bacchusra!

Elképzelem, milyen szép lesz jubileumi köteted. [30] Valamelyik éjszaka erről álmodtam (IGAZSÁG!). Kiadóm (aki most éppen nem volt otthon) időnként felcsenget Münchenből, hogy MOST AZTÁN igazán szedik boldogtalan regénykém (= „Dokumentroman”, ahogy Germániában mondanák). Ezt tette vasárnap korareggel is, kicibálva engem – aki hét közben 6 órakor kelek, nem passzióból! – ágyamból, közölvén: végre megjavították  mindkét szedőgépet és legkésőbb két héten belül nagy csomó korrektúrát kapok. Vedremo! [31] mondá a vak katona. Nekem nem sürgős. Úgyis 1981-es impresszummal jelenik meg (ha megjelenik). A figura csak esetleges (nagyon ESETLEGES!) idegen kiadásokkal lenne. [32]

Bizony nagyon sajnáltam, hogy nem jöttetek át Genfbe – – éspedig hitveseddel egyetemben (kézcsókjaim a KEDVESnek!!!) Ha szép az idő, idegennek-futóvendégnek kedvező a benyomása. Mindenesetre kedvezőbb, mint bezárva (hetekre) Pensierban. S milyen öröm lett volna Benneteket nálam látni! Különösen az egyik hétvégén. Szombat délelőtt még nyitva egyik-másik „kultúrintézmény”. (Ámbár sok, pláne mély kultúrát Kálvin városától ne várj!) De az egyetem, ahol magyar szép számmal diákoskodott. Különösen a teológiai fakultáson. Természetesen Kálvin s közvetlen utódai idején ez még nem volt egyetem. S múltja nem hasonlítható össze a magyar egyetemi múlttal, amely lényegesen korábbi időpontra vezethető vissza. No és vannak múzeumaink. Nem arról beszélek, amelynek falai közt keresgélem kenyérkém (még két esztendeig, JAJ!) De például a Művészeti s Történeti Múzeumról, melyben van némi látnivaló. De sem mennyiségileg és minőségileg is csak alig-alig hasonlítható össze ez a látnivaló azzal, ami például Budapesten van. Az antik gyűjtemény például (jóllehet ezen a télen „tálalták újra”) messze a budapesti Szépművészeti ez irányú anyagától. Talán csak az etruszk vázaanyag, de ennek java raktárban szorong – – helyhiány miatt. Viszont van porcelánmúzeumunk, állítólag az egyetlen e nemben Európában. (Nem beszélek az épületről, amely holnap-holnapután végleg bemondja az unalmast. Összedűlőben. Direkt demokrácia lévén, lehet, hogy szavazni megyünk hitelkeret tárgyában. „Megszavazzuk-e”? Csak az Olümpusziak tudják előre.) – S van óramúzeumunk, régi hangszermúzeumunk, meg még magángyűjtemények is Ezekhez a bejárás nem ingyenes. Biztosan van még egyéb látnivaló. De mi? – Például az Opera. De jegyet kapni?! Kötve hiszem. Esetleg, ha éjszaka sorbaállsz, hogy másnap 11-re bejuthass a kasszához. Állítólag léteznek ilyen kultúréhes manuszok. (Még eggyel sem találkoztam.)

Van még egy fotográfiánk. Attól nem szeretnék megválni. Együtt vagyunk rajta. De legközelebb – ha lesz végre pár felesleges garasom – másolatot készíttetek róla, s azt címedre – már a városira – menesztem.

Befejezem, drága Gyuszim! Látod, csalogatlak; ezért kultúrintézményeink listája. Most pedig arra kérlek szépen, valahogy el ne felejtsd

igaz híved-tisztelőd-barátod,

aki vagyok-maradok in aeternum

Tibor

Ismételt üdvözlet nagyon kedves feleségednek!

REMÉLEM, SZÜRETED IGAZI SZÜRET!

(Egy levél, Dénes Tibor fejléces írólapja, két géppel beírt oldal, kézzel aláírva. Boríték megvan. Címzés: Monsieur Gyula TAKÁTS / Bece-hegy 8313 / Balatongyörök / Hongrie. Postabélyegző a bélyeggel együtt a borítékból kivágva.)

Latin nyelvű távirat, 1981. február 1.

exegisti monumentum aere perennius vivas crescas floreas

tiburtius transylvanico genavencis

Dénes Tibor távirata 810201

Valószínűleg éppen a táviratokban a leggyakoribb az elírás, a gépelési- és egyéb hiba. Ebben is találkozunk eggyel: a „genavencis” szó nem létezik sem a latinban, sem más nyelvben. A távirat feladási helye: „geneve” (vagyis Genf) segít javítani, a szó helyesen: „genevensis”. Ez egyben azonosítja is a feladót, a Nagyváradon született és akkor még Genfben élt Dénes Tibort. A távirattal a hetvenedik születésnapját ünneplő Takáts Gyulát köszöntötte barátja Svájcból. Értelme magyarul:

Ércnél maradandóbb művet alkottál, élj, növekedj, virágozz [tovább]

transylvániai-genfi Tibor [33]

Táviratlap borítékban. Címzés: takats gyula / kovacs su 4 / kaposvar. A boríték hátoldalán az olvasható, hogy „címzett ismeretlen”, de fölötte ott a javított cím is, így a távirat végül célba ért.

Tibor Dénes CH 1208 Genève 13.3. 82.

17, avenue Weber

Tel. 358457

Ez igen, kitűnő Gyuszim! A kötött beszéd, mely kötetlen szárnyal! A festő-lírikus, ki érzi-tudja a színeket. [34] Micsoda színek! Rhódoszé például, mely olyan-olyan messze és mégis… Kétszer jártam arra. Lindoszban, szamárháton az Akropoliszra kutyagolva s ülve sok-sok át egy időverte lépcsőfokon, értettem meg (ha igaz!) az antikvitás szellemét. S Petaludis, a völgy. [35] Hübla mézének illatával és a repülő-cseresznyékkel (=pillangók). [36] Csoda e csodavilág! Mehettem volna vissza a szigetre. Nem mentem. A csalódástól féltem. Attól, hogy a viszontlátás széttapossa az illúzió emlékét, mely arra a novellára „ihletett”, melyet párvalahány nyelvre fordítottak s én nem tagadnék meg ma sem.

Köszönöm Neked, jeles Barátom, hogy gondolsz rám szeretettel. Köszönöm az élvezetet, hogy újra-újra olvashattam ajzott lírád darabjait. S köszönöm, hogy Rhódoszra emlékeztettél. – Örömmel állapítom meg, hogy dolgozol váltott lovakkal. Lehetne-e ezt másképp?! Tenálad?!! –

Talán tudod már, hogy – szomorúságomra – visszairányították a címedre menesztett opuszt. Pedig szerettem volna, ha belelapozol. Hát így! – Szállingóznak a kritikák (vegyesen az Ember-ről szólókkal). Kedvezőek. – Viaskodom – gondolatban – MAJO[m]R LALÁval. Őt bízták meg a Helvetiában éldegélő kun írók és írigálók francia nyelvű antológiájával. Számos heteknek előtte közölte ezt velem táv- beszélve és selypesen- huzakodva, mint faluhelyt a [fél]szűzlány [van-e még ilyen species?], ha odakap neki a kangörcsös legény, hol fészkel az agy. Végül csak kijött a farbával: Nem biztos, hogy evvállalom-é… fellttételem: te [mármint csekéllségem] ha segéttesz, – akkor igen. – Azóta áll néma csend. Márpedig az ilyen antológia összekalapálása férfit kíván, nemcsak csiklócsiklandót. –

Sajnáltam tavaly, sajnálom most is, hogy nem tudtatok Genfbe ugrani (kedves feleséged? Remélem, minden rendben. – Kézcsókjaim a szeretetre méltónak. Gondolom, ő másfajta narancsos kacsa művésze. – Ezt a „narancsos” szárnyashistóriát meg kellene írnunk egyszer, Te szárnyas versben kicsit Csokonai Vitéz módján, én – lapos-prózában.) – Kifeléállóban szekerem rúdja. Augusztus 1-én (=július derekatájt) leteszem a malteros kanalat a Múzeumban és engedek végre doktoraim sokéves-ismételt unszolásának. E percben úgy van, hogy Lugánóban ütném fel sátram. Saáry Éva hétről-hétre küldi a lakáshirdetéseket. [37] Ha nem lenne vonaton végeláthatatlan az utazás és a repgép pocsékdrága, már átugortam volna. Így marad a szemleút húsvét utánra. Tesszin klímája meteorologice feltétlen és moraliter valószínűleg megfelelőbb. [38] Vedremo! Az újsághirdetés – akár a vendég az első órában – legszebbik képét mutatja. Mi van a maszk mögött ez lakva derül ki. Szóval S. Éva nem vehet ki nekem – látatlanban lakást.

Munkában nálam sincs hiány. Tavaly októberben négy napon belül két hosszú penzumot kellett „közhírré” tennem: 1. Lugánóban a SMIKK tanulmányi napokon valami olyannal kísérleteztem, amit még senki-semmilyen nyelven nem próbált meg [és ki]; 2. a müncheni egyetemen – németül (Dio mio!) (ami végül csak elment). Annyi időm nem volt e nagy fában fejszézés mellett, hogy a kellőszámú jegyzetanyagot „legyártsam”. Ezt nyomdába menesztés előtt feltétlen „le kellett gyártanom”. Valódi favágás! – Ha Páduai Szt. Tóni (a portugál), Hermesz, a hőbörödöttek istene és kedvencem, Indiai Ganesh, minden csacskák és széptevők patrónusa, úgy akarja, folytatni szeretném a Téged el nem ért dolgozatot. Ez lenne az első exilium-„regény” (=roman vécu).[39] A Story girusaimban és ha letettem a munkakötényt akkor… [40] D adiamante! – A (hipotetikus) cím már kobakomban: Jegyiroda a fekete naphoz. Mondom: hipotetikus. Változhat. Készül (nagyban?) a lírai antológia mintájára(?) a prózai kötet. Megköszöntem szépen a megtisztelő felhívást keringőre és elrebegtem a boldogító NEM-et. A lírai kötet annyira nincs ínyemre, hogy… S ha antológiák befolyásolnák az utókor (lesz ilyen?) ítéletét, akkor ö. m. f. Takáts Kedves Gyuszi bíró uram. [41]

Említed Jékelyt. Hej-haj! – Más néven ugyan, de írok – betűhíven – utolsó találkozásunkról abban a dolgozatban, melyet Neked tilalmas olvasnod. Rokonszenves egyén lehet Szakolczay barátod. Bár a neki szánt példány is boomerang volt, megküldte Bartók-kötetét. [42] Szép. Ő is örömet okozott vele. Mint Te, én édes Gyuszim! – Hát ha Genfben nem, Lugánóban (ha lesz nekem L.) csak összefutunk. Itt hull most a hó-, az Alpoktól délre meg egyre napos időt hirdet a meteorológia.

Most pedig arra kérlek, jó Gyuszim, valahogy el ne felejtsd ragaszkodó-hálás híved, 

aki vagyok-maradok:

Tibor

NB.: Horváth Elemér – híved-tisztelőd ő is velem együtt – gyakran emleget szabályos időközökben érkező episztuláiban. Ha időszámításom helyes, most Londonban időzik a bravo.

Vale! T.

(Egy levél, Dénes Tibor fejléces írólapja, két beírt oldal. Boríték megvan. Címzés: Monsieur Gyula Takáts / Kovács-Sebestyén utca 9 / 7400 Kaposvár / Hongrie. Postabélyegző a bélyeggel együtt a borítékból kivágva.)

Jegyzetek

[1] Dénes Tibor (1907-1983) író, irodalomtörténész, könyvtáros, dramaturg, színházi rendező. 1956-ban elhagyta Magyarországot, Genfben élt, Lugánóban hunyt el.

[2] Sorsfordító pillanatok (beszélgetés Kabdebó Lóránttal) in: Takáts Gyula: Emlékek életrajza, Berzsenyi Társaság, 2002., 136. Az interjú készítésekor Dénes Tibor már nem élt, Takáts Gyulának a teljes életműre rálátása volt, ezért hangozhattak el a Dénes esszéírói munkásságára vonatkozó összegző és igen nagyra értékelő szavai. Az idézett szövegben szereplő „pécsi kört” nem azonosíthatjuk az egyik dedikációban (és a hozzá tartozó jegyzetben) szereplő Batsányi Körrel – maga Takáts Gyula sem teszi. 

[3] Takáts Gyula első felesége, Szabó Ilona, 1977 márciusában elhunyt. Második feleségével, Horváth Stefániával, 1980 tavaszán kötött házasságot, nem sokkal a svájci utazás előtt.

[4] „Ad multos annos” – latin szólás, tartalmi jelentése: „Sokáig élj!”.

[5] A pontozott rész a dedikációban, kézírásban is ugyanígy szerepel.

[6] A Batsányi Kör a pécsi egyetemi fiatalok afféle „önművelő társaságaként” alakult meg 1927-ben, Tolnai Vilmos irányításával. Ez a szervezet azonban csak rövid ideig élt. 1931-ben Lovász Pál szervezésében jött létre a Janus Pannonius Társaság. Ennek utódszervezete lett 1945 őszétől a Batsányi János Társaság, a Sorsunk folyóirat is ennek égisze alatt jelent meg 1946-tól 1948-as megszűnéséig. (Forrás: Olasz István: Hetven éve alakult meg a Janus Pannonius Irodalmi Társaság in: Pécsi Szemle 2001/4., 58-67.)

[7] Linda: Major-Zala Lajos felesége.

[8]Takáts Gyula: Öt esztendő Drangalagban (Pro Pannonia, Pécs, 2005), 53.

[9] U. o., 58. Dénes Tibor a Budapest nincs többé Budapesten (München, 1981) c. dokumentumregényét küldte el sikertelenül Takáts Gyulának.

[10] U. o., 114-115.

[11] U. o., 161-162. Kovách Aladár (1908-1979), író, dramaturg, öccse Kovách András (1915-2005).

[12] Tüskés Tibor: Dénes Tibor ébresztése – Kísérlet in: Jelenkor, 2007/9., 918.

[13] A „xenoiok” Dénes Tibor szóképzése a görög „xeno-”, „xenosz” (=idegen) szóból. A kézírásos levélben nehezen kibetűzhető szó megfejtését Bíró-Balogh Tamásnak köszönöm. Indigéna (indigena): bennszülött, belföldi, őslakos (latin).

[14] Eleddig ez az első nyoma annak, hogy Major-Zala már korábban is hívta Svájcba Takáts Gyulát. Egyben újabb érv Takáts Gyula ás Major-Zala levelezésének kutatása, feldolgozása mellett.

[15] Ez az első utalás a Budapest nincs többé Budapesten c. dokumentumregényre, melyet a szerzőnek később nem sikerült Takáts Gyulának elküldenie.

[16] Hippokrátész i. e. 460-ban született az Égei tengerben fekvő Kósz szigetén.

[17] Dénes Tibor budapesti látogatásának időpontját a levél alapján sajnos pontosan nem lehet megállapítani. A záró sorok azonban arra engednek következtetni, hogy a találkozás és a levél megírása között eltelt három hétben történt.

[18] Laczkó András: Takáts Gyula (Akadémiai Kiadó, Kortársaink sorozat, Budapest, 1976.).

[19] Dénes Tibor: Villanyfénybe – messzelátóval in: Magyar Mérleg I. (SMIKK, Zürich, 1979), 70-98.

[20]“Dénes Tibor fellelhető életrajzi adatai között nem találtam, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott volna, így ebből a szempontból csak e levele szolgál forrásként. Hóman Bálint 1923 és 1932 között volt az intézmény főigazgatója, Dénes 1945-től pedig a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. Így Hóman irodáját csak 1932 és 1945 között „örökölhette” valamikor, valamennyi időre. Pozícióját azonban bizonyosan nem – neve nem szerepel az intézmény főigazgatóinak névsorában.

[21] Marsruta: katonai menet megszabott útiránya – elavult szó.

[22] Takáts Gyula: Százhúsz vers, Magvető, 1980.

[23] Kemenes Géfin Lászlóról és az általa szerkesztett Nyugati magyar költők antológiája (Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 1980) c. kötetről van szó.

[24] Major-Zala Lajos: Támadj föl, Édes! (Aurora, München, 1980). 

[25] Ó én szerencsétlen! (latin). A levél további részében kiderül, hogy Dénes Tibor nem

tudta elhárítani a kérést, hogy írjon a kötetről. Mivel azonban az írás nem hazai sajtóorgánumban jelent meg (ha megjelent), adatolni sajnos nem tudom.

[26] Ad mjorem Dei gloriam ~ ad majorem gloriam Dei a. m. Isten nagyobb dicsőségére (latin).

[27] Zsófia Friderika (1805-1872) bajor királyi hercegnő, osztrák főhercegné, I. Ferenc

József anyja.

[28] „Kumpán” jelentése: cimbora.

[29] Ki tudja? (olasz).

[30] Takáts Gyulának 1981-ben, hetvenedik születésnapja évében egyetlen kötete jelent

meg, Kimondani címmel. 300 példányban készült alkalmi, bibliofil kiadvány, tervezte Szántó Tibor, készítette a Pécsi Szikra Nyomda, könyvárusi forgalomba nem került.

[31] Meglátjuk! (olasz)

[32] Ebben a bekezdésben ismét a Budapest nincs többé Budapesten c. mű sorsáról esik szó.

[33] Takáts Gyula eleget tett a nemes kívánságnak; életében még 11 verseskötettel jelentkezett, továbbá napló-, levelezés- és esszékötetek is kerültek ki keze alól.

[34] Takáts Gyula – mint idézett naplójegyzetében láttuk – a Helyettük szóljál c. kötetét küldte el barátjának. Az És Ródosz oly messze-messze c. vers a kötet 47-48. oldalain található.

[35] A Pillangók völgye Rodosz szigetének egyik legszebb látványossága, egyben szigorúan őrzött természetvédelmi terület. Egy részét – megfelelő szabályok betartásával – turisták is látogathatják.

[36] Hübla (Hybla): virágokban és méhekben gazdag hegy Szicíliában.

[37] Saáry Éva (1929-2014) újságíró, festő- és fotóművész, 1960-tól Lugánóban élt, ott is hunyt el. 1976 és 1992 között a SMIKK (Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör) ügyvezető elnöke volt.

[38] Tesszin (Ticino, németül Tessin) Svájc legdélibb kantonja, Lugánó ennek is déli részén fekszik.

[39] Exilium: száműzetés, számkivetettség, hontalanság (latin). Roman vécu: megélt regény (francia). Eszerint Dénes Tibor tervezte a  Budapest nincs többé Budapesten c. mű folytatását, egy önéletrajzi dokumentumregény megírását.

[40] Girus (gyrus): agytekervény. A szó irodalmi előfordulásával Karinthy: Utazás a koponyám körül c. regényében találkozunk.

[41] Dénes Tibor itt szarkasztikus humorral minősíti az antológiák jelentőségét és hatását. Az „ö. m. f.” (helyesen és pontosan: „ö. m. a f.”) rövidítés Gárdonyi Göre Gábor-könyveiben szerepel végeláthatatlan sorban, jelentése: „ögye mög a fene”, ami Durbints sógor kedvelt szavajárása, van, hogy egyetlen mondatában is többször elhangzik. Gárdonyi mindenhol rövidítve szerepelteti, s csak az első előforduláskor oldja fel jelentését egy jegyzetben. A „Takáts Kedves Gyuszi bíró uram” pedig a „Göre Gábor bíró uram” parafrázisa. A rövidítés pontosítását, ez által feloldását és helyére tételét Dr. Gerő Péter tanár barátomnak köszönöm.

[42] Szakolczay Lajos (szerk.): A szarvassá változott fiú. Magyar költők versei Bartók Béláról (Kozmosz Könyvek, Budapest, 1981).

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s