Tárlat: Molnár Judit Lilla – Korlátok a fejünkben, Óbudai Társaskör, Budapest
Sejthetően nem egy látogató a kiállításon ébredt rá, hogy amin éppen keresztül megy, azt életnegyedi válságnak nevezik. 21. századi probléma, újabban azonosították a pszichológusok. Tünetei hasonlók, mint a szüleink által is ismert életközepi válságnak: bizonytalanság, kilátástalanság, megkötöttség, kényszerérzet. Magyarázható külső tényezők eredményeként, illetve valamilyen külső nyomásra adott reakcióként. Ezek a külvilágból érkező behatások idézhetik elő a pszichében végbemenő negatív folyamatokat, vagy éppen felerősíthetik azokat. Ugyanakkor a hasonló negatív érzelmi állapot lehet természetes belső válaszreakció az új élethelyzetekre, azok kihívásaira és a stresszteli, modern életvitelre.
A tanult tehetetlenség fogalmát – mely az 1960-as évekből maradt ránk Martin E. P. Seligman kutatásaiból és mára széles körben elterjedt – Molnár Judit Lilla tudatosan választotta kiállítása témájának. A fogalom arra a mentális állapotra utal, amikor az egyén az egymást követő kiszámíthatatlan negatív ingerek következtében feladja, és már meg sem próbálja azokat megállítani vagy megváltoztatni. Következésképpen az ebben a mentális állapotban lévő személy beletörődéssel, tehetetlenséggel és kontrollvesztettséggel azonosítja a helyzetét. A Korlátok a fejünkben célja bemutatni az állapot és a vele összefüggő érzelmi folyamatok jellemzőit, nehézségeit és egyúttal azok esetleges ellenszerét, feloldását. A kiállítás fő kérdésének talán az tekinthető, hogy mennyire vagyunk saját magunk ellenségei? Mennyiben függ tőlünk, hogy bizonyos akadályokat, helyzeteket nehézségként éljünk meg, vagy éppen elfogadással, megoldásként tekintsünk rájuk?
Az első installáció fő alkotóelemei magasugró lécekre emlékeztető elemek, illetve a lécekre fektetett hosszú színes szalagok. A lécek ritmusosan váltakoznak, mondhatni mintát követnek; a magasabbra helyezett léc után következik egy alacsony, majd azt megint egy magas követi. Az érzelmi és pszichológiai változásokat tematizáló mű leghangsúlyosabb elemei éppen ezek a lécek, amelyek váltakozó helyzetükkel a hangulatingadozásokat, pozitív és negatív életszituációk egymásra következését modellezik. (Egyszer fent, egyszer lent.) A különböző magasságok közt végigfutó szalagok pedig azt a folyamatot juttatják eszünkbe, amely mentén végigmegyünk az ellentétes állapotokon. A szalagok összefogják a mű részeit, egyúttal metaforikusan is a folytonosság benyomását adják, hiszen az installáció struktúrájából fakadó ellentétes állapotokat ezek a színes csíkok kötik össze. Ezenfelül az egyensúly fontossága érződik ki a műből. Az installáció sikerrel gondolkodtatja el a nézőt az életpályák egyediségén, az érzelmi és tudatállapotok ellentétes pontjai között végbemenő folyamatokon, és érzékelteti, hogy az egyensúly és a folytonosság a kulcs az előrehaladáshoz.
Ebből a szempontból vizsgálva Molnár Judit Lilla művét tekinthetjük az egyik legfrissebb kortárs művészeti elgondolás képviselőjének, egy metamodernista installációnak is. A metamodernizmus éppen az ellentétes pontok közötti folyamatos változást, az oszcillációt, tekinti az élet rendjének, és ambicionálja, hogy az egyénnek ebben az örök változásban kell megtalálnia azokat az erőket, amik segíthetik korunk nehézségivel megküzdeni. Ahogy Luke Turner metamodernista kiáltványa állítja: „Felismerjük az oszcillálást, mint a világ természetes rendjét.” Molnár Judit Lilla ellentétes pontok közötti utakat megjelenítő alkotása tisztán rímel a manifesztum első tételére.
A második mű szintén bennünk végbemenő folyamatokra reflektál, viszont arra kíváncsi, hogyan kreálunk saját magunk számára akadályokat, illetve megoldásokat. Az installáció annak a megfigyelésére ad lehetőséget, hogy ugyanaz a tárgy vagy helyzet, jelen esetben egy fából készült objektum, miként tud különböző szerepeket felvenni, gátként vagy éppenséggel hídként viselkedni. Maga az installáció a terem egyik falából kiinduló széles papírszalagból, és két ugyanolyan „S” alakban meghajlított rácsos fatestből áll. Az egyik ezek közül a testek közül a földön fekszik, ívével rásimulva a talajra, a másik viszont az első testet áthidalva domborít a mennyezet felé. A földön fekvő akadályként, kerítésként jelenik meg: gát. Ezzel ellentétben a másik, mászókát idéző fatest: híd. Ugyanaz tárgy (metaforikusan ugyanaz az állapot), amiről az első pillanatban úgy tűnik, hogy az utunkban áll, könnyen átváltozhat valamié, ami pedig már az előrehaladásban segít. Csupán talpraesettségre vagy egyszerűen egy másik nézőpontra van szükség. A két ellentétesen elhelyezett fatesten fut keresztül a papírszalag, amin megjelenik egy kézzel rajzolt, labirintust idéző minta. Az installáció arra a kérdésre keresi a választ, hogy amikor döntési helyzetbe kerülünk, mennyiben függ tőlünk, hogy amivel éppen szembesülünk, az nehézség vagy éppen segítség? Mennyiben az egyén a felelős azért, hogy egy adott problémát a javára tud-e fordítani?
A Korlátok a fejünkben finoman, de szembetűnő módon emeli ki annak a lehetőségnek a jelentőségét, hogy magunk ítélhetjük és élhetjük meg életünk különböző momentumait. Kihangsúlyozza továbbá azt is, hogy életünk alakulásában mekkora szerepe van a nézőpontoknak, és rajtunk áll, hogy egyensúlyra törekszünk-e a nehézségek közepette, vagy játékosan viszonyulunk-e hozzá ahhoz, ami elsőre akadálynak tűnt. Úgyhogy tessék elfogadni a kilengéseket, még a végén kiderülhet, hogy ami eddig az utunkban állt, az fog most továbblendíteni.
Kátai Ádám
[A fényképeket Kocsis Ágnes készítette.]
Molnár Judit Lilla installációi november 10-ig láthatók az Óbudai Társaskörben.
Apokrif Online 