A zene intenzitását legjobban maga a zene tudja fokozni (interjú)

A Meteo zenekar frontemberével, Rözge Maximmal beszélgettem, pár héttel azután, hogy megjent Hayline című első nagylemezük. A Meteo zenéjét több helyen is space rocknak nevezik, ez a megnevezés pedig eddig se volt alaptalan, de a Hayline kapcsán még inkább találóbb, mert a nagyon gyakran felhangzó karakteres szintiszólamok néha valóban mintha az űrbe repítenék a hallgatót. A beszélgetés középpontjában természetesen az első Meteo-nagylemez áll.

Meteo: Hayline (borító)

Fábry Pál: Mikor legutoljára találkoztunk, beszéltél nekem arról, hogy nemcsak a zene, hanem a film is érdekel téged, azt is mondtad, hogy szívesen foglalkoznál egyszer majd a filmezéssel. Miközben hallgattam a Hayline-t, nekem többször is felmerültek képek, történetek, karakterek. Ha készítenél a lemezhez filmet, hogy nézne ki, szerinted milyen lenne a vizuális megfelelője a Hayline-nak?

Rözge Maxim: Nálam picit szétválik a két dolog, a film és a zene. Népszerű formátum a videoklip, amikben a zenékhez mozgóképet társítanak, és így vizuális tartalommal kiegészülve jelennek meg, ezek lesznek a legnépszerűbbek, a leghallgatottabbak, de szerintem a zene leginkább akkor tudja elérni a hatását, ha nincs hozzá kép. A filmet nagyon jól meg tudja támogatni a zene, de szerintem a zene intenzitását legjobban maga a zene tudja fokozni. Úgy szeretek a leginkább zenét hallgatni, hogy közben csukva van a szemem, fekszem az ágyon, nem látok semmit, és a zene válik egy színes sztorivá.

F.P: Mit jelent az album címe, honnan jött a Hayline?

R.M: Az Ode on a Dutch Backpack, vagyis Óda egy holland táskához az Óda egy görög vázához című Keats-vers hatására kapta a címét. Volt egy táskánk – sőt még mindig megvan –, amit akkoriban vettünk, mikor kiraktak az albérletből, és nem nagyon volt hol laknunk, és pár holmit folyton magunknál hordtunk. Ezt a táskát a telepen vettük egy kirakodóvásáron. A barátnőm, Judit lealkudta az árát ezer forintra. Mondta a csaj, akitől vettük, hogy a táskát Amszterdamban szerezte, és erre volt ráírva az, hogy Hayline. Ebben hordtam a laptopom is, amin könyvtárakban, kocsmákban, parkokban ülve írtam a lemez demóit. Nemrég egyébként megnéztem a neten, hogy mit jelent a Hayline, az Urban Dictionary-n azt írták, hogy „a very strong yet sweet hearted girl”, de nem a szó értelme, hanem inkább a tárgyhoz fűződő viszonyom miatt adtam a lemeznek ezt a címet. 

F.P: Régen írtál magyar szövegű dalokat is, mikor és minek hatására döntöttél úgy, hogy inkább angol nyelvű zenét akarsz szerezni?

R.M: Volt (legalább) három zenekarom a Meteo előtt. Az első kettőben még biztosan magyarul írtam dalokat, amik fent is vannak valahol a YouTube-on Ezmuzsik címen. Volt pár koncertünk, és emlékszem, hogy mikor a régi Gödörben a The Durgas és a Pills előtt játszottunk három dalt, abból az egyik már angol nyelvű volt. Ez 2010 körül lehetett. Régebben rendszeresen olvastam verseket, sőt egy időben, mikor még Pécelen laktam, néha azzal kezdtem a napot, hogy megtanultam egy-egy verset fejből (ezek közül már csak A fekete zongorára meg a Tétova ódára emlékszem). Ezeknek hatására én is írtam szövegeket, öt füzetem telt meg lírai művekkel és novellákkal. Aztán emlékszem, hogy 2012-13 körül az I. Országos Slam Poetry Bajnokság után kitört a Slam poetry-láz, azok a fiatalok, akik otthon írogatták a kis verseiket, azt gondolták, hogy belőlük is lehet költő, és mentek a versenyekre, hogy elszavalják a szövegeiket. Én is közéjük tartoztam. Az egyik ilyen versenyen, amin a zsűritagok Závada Péter, Erdős Virág és Pajor Tamás voltak, a harmadik helyezést értem el. Ők elég jófejek voltak, de ebből a fajta slammeres irodalmi közegből aztán kiuntam magam. Ráadásul az alteres zenei szcéna is kezdett kicsit átalakulni, egyre kevésbé érdekeltek a régi zenekarok. Ez egy átmeneti időszak volt az underground zenében, épp megérkezett az Ivan and the Parazol, majd a Fran Palermo és sokan mások, akik már angolul kezdtek énekelni, és a régi alteres zenei hagyomány követése helyett inkább én is ehhez a hullámhoz szerettem volna kapcsolódni, ettől az időtől kezdve nem is nagyon hallgatok magyar szövegű dalokat. Na jó, néha meghallgatom a HS7-et meg a Kistehént, amikor nosztalgikus hangulatban vagyok, meg vettem egy Seress Rezső slágerei válogatáslemezt, azt néha felteszem. Csináltam is egy feldolgozást Az élet egy nagy csodálatos semmi című daláról zongorán.

F.P: Azért is voltam erre kíváncsi, mert azt figyeltem meg, hogy annak a fajta zenének, amit játszotok, és ami véleményem szerint pszichedelikusnak nevezhető, nincs magyar nyelvű hagyománya. Pont a lemezetek producere, Nóvé Soma adott ki egy Népdalok című albumot, amin szerintem magyar szövegű pszichedelikus rock van, és úgy érzem, hogy ő ízlésesen és hatásosan keverte ezt a zenei világot a magyar nyelvvel. Mi lehet az oka annak, hogy ennek a fajta zenének ennek ellenére eddig mégsem alakult ki magyar nyelvű hagyománya?

R.M: Ha a Meteo-dalokat magyarul énekelném, az is alter lenne inkább, mint pszichedelikus. Bár szerintem még így angolul is inkább az alternatív zenéhez van közelebb, mint a pszichedelikus rockhoz. A Meteónál nagyon fontos az ének, és ha magyar lenne a szöveg, biztosan más érzetet váltana ki, ésakkor szerintem sokkal inkább lehetne ezt is alternek címkézni.

Nóvé Soma egy régies nyelvet használt, ezért talán nem a legjobb példa, de egyébként elég sok magyar pszichedelikus rockzenekar volt a 60-70-es években, akik mind magyarul énekeltek. Radics Béla, a Kex jó példa erre, sőt még Koncz Zsuzsának is volt pár pszichedelikusabb száma.

F.P: Korábban már szóba kerültek a demók, amiket a laptopodon írtál, illetve vettél fel egyedül. Volt szerencsém hallani ezeket a felvételeket, nagyon hangulatosak. Többen is hallhatták ezeket, hiszen 2018-ban szerveztetek egy nyilvános bemutatót is nekik. A demókhoz képest végül milyen változások történtek a lemezen és miért?

R.M: Egy fontos dolgot nem mondtam el még sehol az új lemez kapcsán. Volt a zenekarban egy átmeneti tag, akire White Face-ként hivatkoztunk a Facebook-oldalunkon, és 3-4 koncerten fel is lépett velünk egy fehér maszkot viselve. Az ő szerepe a Meteo hangzásának alakulásában nem elhanyagolható, mivel ő az a barátom, akin keresztül megismerkedtem olyan zenekarokkal és hangzásokkal, amik inspiráltak. Tőle tanultam meg a Reason nevű zeneszerkesztő program alapjait. Megtanulni ennek a programnak a kezelését kb. olyan volt, mintha egy új hangszeren tanultam volna meg. Ebben a programban meg tudtam szerkeszteni az egész dal teljes hangszerelését a dob-basszustól kezdve a sound design elemekig, amikből sokat meg is tartottunk a lemezen. Nyilván egy ilyen software-nek megvannak a korlátai, amiket hamar fel is ismertem. Viszont innen már nem volt nehéz valódi hangszerekkel helyettesíteni azokat a dallamokat, amik nem szóltak elég jól digitálisan. Főleg a gitár volt az a hangszer, aminek révén megtörténtek a változtatások a demókhoz képest. Voltak olyan gitártémák, amiket Soma [szerk.: a Middlemist Red frontembere és a Hayline producere] talált ki, és ő is játszott fel. A felvétel során egyáltalán nem használtunk erősítőt, az összes gitár vonalból lett felvéve, és software-es pluginekkel effekteztük, és nekem ez így tökre bejött. A dobokat is felvettük rendes dobszerkóval, ami szintén nagyon markáns, karakteres lett. Geri nagyon ügyes dobos. Összességében a Hayline-nal majdnem teljesen elégedett vagyok. Direkt úgy mentem bele a Nóvé Somával és Gál Mátéval történő közös munkába, hogy szabad kezet adtam nekik. Két oka is volt ennek, egyrészről azt gondoltam, hogy ahhoz, hogy élvezhessék a munkát, az kell, hogy teljesen megbízzak bennük, másrészt pedig annyit dolgoztam közben, hogy nem volt időm mindig ott lenni a stúdióban. Persze mindig meghallgattam, hogy mire jutottak, és néha mondtam, hogy ez inkább legyen ahhoz hasonlóbb, ahogy a demókban volt, ez a másik ötlet pedig, amit beletettek, maradjon így, mert nekem is tetszik. Általában egyébként jóváhagytam az ötleteiket. Ma friss füllel áthallgattam, és úgy gondolom, hogy végül nagyon jó lemez lett.

F.P: Sok nagyszerű zenekar, előadó hatását figyeltem meg a lemezeteken. Az Ode on a Dutch Backpack című dal középrészében egy nagyon kellemes radioheades szakasz hallható, A Light Club verzéi pedig a Joy Divisiont idézték fel számomra, a refrén pedig a The Chemical Brotherst. Az énekhangod, illetve az énekdallamok pedig a 90-es évek britpopjára emlékeztetett. Te milyen hatásokat, inspirációkat tartasz számon, mennyire tudatosak, tudattalanok ezek a zenei idézések?

R.M: A The Chemical Brothers az egyik kedvencem. Nem lehet rájuk húzni egy sémát, igaz, hogy elektronika az alapja, de nagyon sokféle zenei stílus jelenik meg a dalaikban. A The Chemical Brothers arra hívta fel a figyelmemet, hogy bármilyen zenei stílushoz lehet úgy nyúlni, hogy jó legyen a végeredmény. A Radiohead-számokon keresztül a zenei tudásomat fejlesztettem: ritmusképleteket, akkordmeneteket tanultam tőlük. A Pond nevű zenekar jelentett még meghatározó inspirációt ehhez a lemezhez, sokat hallgattam a Weather című lemezüket. Azt mások is mondták már, hogy britpoposan éneklek. Ez nem szándékos, de nem is bánom, ha így van.

F.P: Ez a zene, amit játszotok, szerintem illeszkedik az ízlésesebb nemzetközi indie, alter trendekbe. Akartok külföldön játszani, illetve terjeszteni a zenéteket?

R.M: Igen, szeretnénk kiadni majd vinylen az albumot! És szeretnénk külföldön is koncertezni. Nem valószínű, hogy egy nagyon befutott zenekar leszünk egyszer, de a lehetőséget nyitva hagyom.

F.P: Hol lesz a közeljövőben Meteo-koncert, hol hallgathatók meg legközelebb élőben a Hayline dalai?

R.M: Július 13-án a Bánkitó Fesztiválon zenélünk majd!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s