2019-ben folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 90. Ünnepi Könyvhét első napjáról Gál Soma írását közöljük.
Mindig vágytam arra, hogy egyszer úgy írhassak cikket, tudósítást, hogy „hiszen már ismernek az olvasók”. Ilyen bensőséges, kevés embernek értelmes (és nekik sem túl jó) poénokra épülve fogalmazzak, hiszen már jól tudják a gondolataimat, fordulataimat.
Azt hiszem, az Apokrif-olvasókkal már megengedhetem ezt a nexust. Sokadik alkalommal tudósítok a Könyvhétről (is), ha bárki követte ezeket, jól tudja, hogy nem vagyok tudósító. Kicsit sem. Nem túl jó a memóriám, gyatrán jegyzetelek és hajlamos vagyok olyan bennfentes történetekbe, nosztalgiával bőven nyakon borított ömlengésekbe bonyolódni, amikért egy tudósítást elsajátítandó szemináriumról páros lábbal rúgnának ki. Megnyugtató érzés, hogy ezen a platformon a lelkiismeret-furdalás szikrája nélkül megtehetem ezt, hiszen már ismernek…
Ráadásul idén azt a pofátlanságot is képes voltam megtenni, hogy egyetlen percre sem látogattam ki a 90. Könyvhétre. Merülök el szépen a mocsaras fertőben, igaz? Ennyire nem egyszerű a helyzet, igazolt a hiányzásom, ugyanis a 11 órás busszal Zalaegerszeg felé tartok (persze, megtehettem volna, hogy kora reggel még kitrappolok a Duna korzóra, de úgy elveszett volna a varázs). Pestre költözésem óta először hagyom ki a nyitónapot, a tűzoltózenekar után koslatást (kicsit megnyugtat azért, hogy ebben állandó tettestársam, Nyerges kolléga sem tud kilátogatni a jeles eseményre. Mondom, fertő) és az ezernyi friss kötet illatát és színkavalkádját. A buszúton végiglájkolom a FISZ és az Apokrif ajánló posztjait.
Ám nekem Zalában van jelenésem. Igyekszünk az ország nyugati csücskébe is szállítani egy csipetnyit a könyvek ünnepéből: bemutatjuk a Pannon Tükör idei harmadik számát. A városba érkezve tiszta ég, verőfényes napsütés, 38 fok. Bubits Tünde főszerkesztővel egy pohár limonádéban látjuk a megváltó felfrissülés lehetőségét. Bár együtt dolgozunk, ritkán van alkalmunk személyesen beszélgetni. Szinte rögtön mindketten a nemrég elhunyt Térey Jánosra tereljük a szót. Vele is először a Vörösmarty téren találkoztam. Illetve sztalkoltam. Talán az első vagy a második Könyvhetemen írólesre mentem, egy délután szinte csak azzal töltöttem, hogy veszettül köröztem a standoknál, és magamban pipálgattam a kis listámon az ismert írókat, költőket. Jé, ott van Kemény István! Ott meg Parti Nagy dedikál. És akkor még örültem, hogy felismertem Csernus Imrét, Havas Henriket, Soma Mamagésát (igen, félretéve minden óvodai csúfolásból származó sérelmemet). És ott volt köztük János is.
Aztán szépen elkeseregjük, mik a gondok a lappal, sőt az egész magyarországi lapkiadással. Meg aztán az irodalommal, olvasással. Tünde szép példát hoz: NG-en látott egy műsort az óceánok elmocsarasodásáról. Hogy ez egy egyirányú, megállíthatatlan folyamat. És szerinte az olvasással is ez a helyzet. Hogy szép lassú, megfordíthatatlan. Mi meg mégis megpróbáljuk nagyjából fél órával később. Próbáljuk visszaszorítani a mocsarat. Nagyon régóta dédelgetek egy hasonló novellaötletet. Gyerekkorom falujában évről évre egyre több növényt látok. Az útmenti fák megnőttek, lombosodtak, az útszéli csekmesz is egyre nagyobb. A mi kertünk gyümölcsöse is felnőtt velem. Mindebből semmit sem vettem észre. Lassú, kíméletlen mozgással kerítették be a világomat, és csak akkor vettem észre a hatalmas különbséget, mikor már megtörtént.
A mocsár megfékezését viszont sokan zászlójukra tűzték. A történelmi Zalában például Bence Lajos, friss (és meg-, kiérdemelt) József Attila díjas. Nagyon rég nem találkoztunk, személyesen még nem is gratulálhattam a kitüntetéséhez. A lappal pedig újabb JA-díjasokat és kiváló írókat viszünk a Zalai megyeszékhelyre.
A bemutató után még leülünk (Tünde szavaival élve) egy bambira. Közben újra meglesem a facebookot, instagramot a budapesti történésekről. Mint hogy Simon Márton már elmondta a hivatalos megnyitót. Én pedig gondolatban körbesétálom a pavilonsorokat. És tudják, mi a legjobb ebben? Nem is az, hogy az albérleti díjra félretett pénz helyett képzeletbeli pénzt költök, hanem hogy a képzeletemben minden kortárs írót ott láthatok a sátrak előtt dedikálni. Beszélgetni.
Apokrif Online 