Részlet Cserháti Éva A Sellő titka. A K.É.Z. első esete című regényéből
Telki-Nagy a durranásra riadt fel. Álmában Vasvári százados lövésre emelte a félautomata Jerichót, hogy végezzen Détár vezérőrnaggyal, aki ígérete ellenére nem a C csoportnak adta a következő lőfegyveres gyilkosságot. Az utolsó pillanatban a fegyver pezsgősüveggé változott a kezében, és a dugó nagy pukkanás kíséretében repült feléjük. Telki-Nagy elkapta a fejét, és a nyakában éles fájdalommal ébredt. Az óra fél hármat mutatott.
A rendőrorvos szerint nem a korai menopauza miatt riadt fel olyan gyakran éjjelente, hanem a munkahelyi stressz viselte meg. Az elmúlt hónapok munkáját a szombaton kezdődő kétnapos csapatépítés tetőzi majd be. Pontosan ilyen kihívásra vágyott, de a szíve mélyén rettegett tőle, hogy az öt különböző emberből sosem kovácsolódik hatékony nyomozócsoport.
Telki-Nagy Judit őrnagyasszonynak vezető nyomozóként nem az volt az ambíciója, hogy ragyogó elméjének és bravúros megoldásainak köszönhetően egyedül kerítse kézre a sorozatgyilkosok hadát vagy számolja fel a nemzetközi drogmaffia hálózatát. Telki-Nagy ambíciója egy látszólag jelentéktelenebb, de számára annál fontosabb dolog volt. Olyan nyomozócsoportot akart létrehozni, amelynek működése demokratikus. Amelyben mindenki elfogadja, hogy a csapat eredménye a fontos, nem az egyéné. Ezt a felfogását kevesen osztották a rendőrségen, és idegenkedve néztek rá, amikor egy-egy sikeres eset után kiemelte, kinek milyen szerepe jutott az ügy megoldásában.
Telki-Nagy nem volt naiv, és tisztában volt vele, hogy a rendőrség olyan hierarchikus szervezet, amely a rendfokozatok szabta hatalmi viszonyokon alapul. Éppen ebben látta a kihívást: olyan csapatot szeretett volna, melynek munkája nem a tekintélyelvűségen alapul, hanem egymás szaktudásának és tapasztalatának elismerésén. Meg volt róla győződve, hogy a magányos farkasok ideje rég lejárt, a mozivásznak idealizált akcióhősei hamis elvárásokat támasztanak a rendvédelmi szervezet dolgozóival szemben, lehetetlenné téve a komoly csapatmunkát.
A kriminalisztika területén még élesebbnek érezte a valóság és a közönségben kialakult kép közti eltérést. A szuperokos detektív alakját nevetségesnek találta, azt meg végképp szánalmasnak, ha az irodalom melléjük csapott egy másodrendű szereplőt – egy Watsont vagy egy Jappot –, hogy intellektusuk még jobban csilloghasson. De bármennyire elavultnak találta ezt a felállást, tudta, hogy kollégáitól nem idegen.
Telki-Nagy magára vonatkozó célja az volt, hogy jó vezető legyen, ne homályosítsa el ítélőképességét, hogy fokozatban beosztottjai felett áll, és sose veszítse szem elől, hogy egy bűnügy megoldása teljesen egyedül gyakorlatilag lehetetlen. Ezért villanyozta fel az uniós pályázat, amely emberi jogi képzettséggel rendelkező nyomozó bevonását javasolta az életellenes ügyek felderítésébe, hogy minél hatékonyabban küszöböljék ki a rendőri munkát akadályozó előítéleteket.
A pályázati felhívás a legjobbkor érkezett, mert Telki-Nagy Judit őrnagyasszony csak néhány hónapja kapta meg új megbízását, hogy alakítson új nyomozócsoportot a Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztályon. Úgy érezte, eljött a perc, végre szabad kezet kapott, hogy megvalósítsa régi álmát.
A C csoport felépítésével Détár vezérőrnagy bízta meg, akit Telki-Nagy régóta ismert, és tudta róla, hogy ha nem is a legrugalmasabb főnök, de nyitott az újításokra.
– Odafent rábólintottak a pályázásra – közölte a jó hírt Détár egy tavaszi megbeszélésen –, de két feltételt szabtak hozzá, nemdebár.
Az ötvenes férfi kisfiús arcát rövidre nyírt, ritkás ősz haj keretezte. Szokatlanul apró orra úgy ugrált az arca közepén, mint akinek feltett szándéka megakadályozni, hogy a vezérőrnagy valaha is tekintélyt parancsolóan tudjon nézni. A beosztottjai háta mögött Nemdebárként emlegették, és akinek ment, az az orrát is húzogatta hozzá.
– Az első nem hivatalos, és szeretném, ha kettőnk között maradna… – feszengett.
– Hallgatom, vezérőrnagy úr – nézett rá szolgálatkészen Telki-Nagy, bár nem sok jót sejtett.
– Nos, a felsővezetés azt kéri, hogy az emberi jogi szakképzettséggel rendelkező új kolléga legyen nyomozó. Érti: nyomozóóó… – mondta, külön megnyomva a nyomozó utolsó szótagját, kis szünetet hagyva utána.
Telki-Nagy azonnal megértette, mire céloz Détár: már húsz éve dolgozott a rendőrségnél.
– Emiatt nem kell aggódnia. A felvételi bizottságnak általában kilencven százaléka férfi, nem hiszem, hogy nyomozónőt választanának erre a posztra – jegyezte meg, epésen elnyújtva az utolsó szótagot.
– De ez esetben a projekt előírja, hogy a felvételi beszélgetésen legalább harminc százalékos legyen a másik nem aránya. Értse meg, ez nekem is rettentő kínos, mint említettem, de maga igazán tudja, hogy mennek itt a dolgok, nemdebár – utalt rá, hogy Telki-Nagy az Európai Rendőrnők Szövetségének magyarországi önkéntese volt.
– Szóval az új nyomozó nem lehet nő.
– Ez így nagyon sarkított.
– Jó, akkor másképp mondom – Telki-Nagy hangjába némi türelmetlenség vegyült. – Legyen férfi. Vagy valami a kettő között, ami még megfelel az ön feletteseinek.
– Akik az ön felettesei is, őrnagyasszony, ne feledje. És jobban örülnék, ha nem lenne „valami a kettő között”.
– Akkor már inkább nő, igaz? – húzta el a száját Telki-Nagy.
– Értem. Ha ez a helyzet, akkor kérje Vasvári századost a bizottságba.
A női jelentkezők garantáltan sikítva fognak elrohanni.
– Épp rá vonatkozik a második feltétel.
Telki-Nagy kikerekedett szemmel meredt Nemdebárra. A döbbent csendben kínos lassúsággal mozdult tovább a falióra másodpercmutatója.
– Nem – jelentette ki határozott hangon, mielőtt Détár megszólalhatott volna. – Ezt nem teheti. Vasvárit nem veszem be az új csapatba. Alig egy éve szabadultam meg tőle.
– Ez így igaz, de pihenőnek ennyi csak elég volt, nemdebár. A vagyonellenesek már teljesen ki vannak készülve tőle.
– Nem csodálom. Öt munkanapból négyszer ittasan jön be.
– Viszont önkéntesen hétvégézik. És nem is iszik mindig. Vannak józan időszakai is.
– Amikor olyan depressziós, hogy legszívesebben vodkásüveggel a kezemben köszönteném reggelente.
– Akárhogy is érez, Vasvári századosnak már csak egy éve van a nyugdíj előtti rendelkezési állományig, és már az összes osztályt és csoportot megjárta.
– Többször is. És körülbelül tizenöt fegyelmi eljárás indult ellene.
– De egyik sem volt megalapozott.
– Igen, mindegyiket ejtették. Felfoghatatlan! – nézett mélyen Détár szemébe, de az állta a tekintetét.
– Vasvári százados az ország egyik legkiválóbb ballisztikai szakértője.
– A múltkor is ez volt az egyetlen érve, vezérőrnagy úr. Figyelembe véve, hogy tavaly a gyilkosságok 0,04 százalékát követték el lőfegyverrel, ez nem fog nagy segítséget jelenteni a csoportnak.
– Pedig nála jobban senki nem ismeri a régi lőfegyvereket – kötötte az ebet a karóhoz a vezérőrnagy.
– Remek. Tele a város sorozatgyilkosokkal, akik muskétával lövöldöznek.
– Akármennyire is ellenáll, Vasvári százados nagy szolgálatot tett nekünk, és ezt nem szabad elfelejteni.
– Mégis mikor? – vágta oda bosszúsan Telki-Nagy.
– Nem az átkosban, ha erre gondol. De majd negyven éve a testület kötelékébe tartozik, és az érdemei… Hagyjuk! Sajnálom, Judit, de ezek a feltételek. És melegen ajánlom, hogy fogadja el őket. Odafenn nem szeretik a visszautasítást, nemdebár.
A feltételeket elfogadta, a pályázatot megnyerték, és reggel találkozik először az új csapat. Vasvári századossal egyelőre megbirkózott, de tudta, hogy a legváratlanabb pillanatban képes szétverni a közös munkát. És abban is biztos volt, hogy az új emberi jogi szakértő hatalmas kihívásnak fogja tartani a személyét.
Az új informatikus-adminisztrátort még nem ismerte, de remélte, hogy rugalmas lesz. Nem bánta volna, ha olyan pályakezdő, aki nem idegenkedik attól, hogy ő a csapatmunkát hatékonyabbnak tartja, mint az egyéni törtetést. Gyakran szembesült azzal, hogy az idősebb munkatársak csak merev hierarchiában tudnak gondolkozni. És ezért – ha ez nem is az ő hibájuk volt – egyáltalán nem, vagy csak bátortalanul kezdeményeznek.
Szerencsére ott lesz Köteles László főhadnagy, akivel néhány ügyön már dolgozott együtt, és akit ő maga kért az új csoportba. Tudta, hogy a fiatal nyomozó nem fogja cserben hagyni. Ez a gondolat megnyugtatta.
Az új csoportműködést igazán csak akkor próbálhatja ki, ha komoly esetet kapnak. Remélte, hogy ezt Vasvári századoson keresztül sikerült elérnie. A következő lőfegyveres eset az övék, de amilyen ritkán történik ilyesmi, addig bőven lesz ideje a csapatot összerázni.
Ivott egy kis vizet a konyhában, aztán kiment pisilni, és visszabújt az ágyba. Még három órája maradt kelésig.
Cserháti Éva: A Sellő titka. A K.É.Z. első esete
Szerkesztette: Péczely Dóra
Sorozatcím: KRIMI MA
Prae Kiadó
ISBN 978-615-5070-63-1
3500 Ft
2015. július. Egy forró éjszakán fegyver dördül Budapest Belvárosában, az áldozat ismert közgazdász. Az ügyben épphogy nyomozni kezd a kiemelt ügyekkel foglalkozó csoport, amikor újabb hasonló módon elkövetett gyilkosság történik. A nyomozást vezető Telki-Nagy Judit őrnagy egyébként sem unatkozik, mert új csapata ennél kisebb horderejű ügyek megoldására sem áll készen, a felső vezetés meg a saját pecsenyéjét sütögeti.
1948. április. A Keleti pályaudvarra több száz menekült gyerek érkezik Görögországból, köztük egy testvérpár, Lena és Mitre. A gyerekek akkor még nem tudják, hogy a hidegháború és következményei örökre Magyarországra kötik majd őket. De mi köze lehet a történelem sodrásának egy sorozatgyilkoshoz? A súlyos bűnök mögött meghúzódó titokra csak a Sellő tudja a választ.
Cserháti Éva, krimiíró és műfordító 1975-ben született. 2005 óta foglalkozik a magyar irodalom spanyol nyelvű terjesztésével. Évekig egy vitorlás hajón élt és dolgozott, a Földközi-tenger öbleiben olyan remek szerzőket fordított, mint Kaffka Margit, Polcz Alaine és Tóth Krisztina. A nők és a vitorlázás feszültséggel teli kapcsolata ihlette első regényét (Palackposta, 2016). Utazás közben fedezte fel Sue Grafton, Sarah Paretzky és P. D. James regényeit. Hatásukra gyilkos indulatait azóta krimiírásba öli, az alkotás feletti szorongását pedig futással oldja. A Sellő titka egy krimisorozat első kötete.
Események
2019. június 13., csütörtök, este 19 órától. A Prae Kiadó könyveinek bemutatóját a FUGA Építészeti Központban tartja, ahol A Sellő titkából részletek hangoznak el és Mészöly Ágnes (a Rókabérc, haláltúra című krimi szerzője) beszélget a szerzővel. Helyszín: FUGA, Budapest, V. kerület, Petőfi Sándor utca 5. Facebook-esemény
2019. június 14., péntek, 16 órától a Margó Feszten a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében mutatjuk be a regényt. Szederkényi Olga beszélget a szerzővel, Pethő Andrea egyetemi tanárral és Péczely Dóra szerkesztővel. Az esemény Facebook-oldala.
Dedikálás a 90. Ünnepi Könyvhéten: 2019. június 15., 15 óra a Prae Kiadó standjánál a Duna-korzón
A szerző Facebook-oldala és honlapja
Apokrif Online 