A tó vize nem fürdővíz, kérjük a halakat ne etessék (beszámoló)

Idén a Könyvfesztiválra először pénteken este (április 26-án) tudtam kimenni, ekkor még elcsíptem Vass Norbert friss Apokrif-FISZ könyves gerilla bemutatójának legvégét a Millenáris parkjában. A szerző málnaszörppel kínált (meglepetésemre) – azt mondta, hogy az igazi Indiáncseresznyét, majd csak a hivatalos bemutatón, május 9-én a Lumenben kaphatjuk meg. Indiáncseresznye ugyanis első novelláskötetének címe, így az dukál az alkalomhoz. A kisebb kiadók, mint a FISZ, nem engedhetik meg maguknak (feltételezem), ezért nem vesznek részt Magyarország legnagyobb könyves eseményén, de a  szemfüles szerzők megtalálják a hasonló lehetőségeket. A nyári Könyvhét, néhány éve már nem veszi fel a versenyt a Könyvfesztivállal küllemben, szervezésben, a programok mennyiségében. Utóbbin jobbak a lehetőségek könyvbemutatókat tartani, megszólaltatni és dedikálni hívni sztárszerzőket, mind szépirodalmi, mind a zsáner- vagy populáris irodalmi szférából.

A szerzővel és az Apokrif képzőművészeti rovatának vezetőjével, Veress Danival röviden beszélgettünk, majd sietniük kellett az Örkény színházba, így magamra hagytak. Vörös Anna, párom és az Apokrif egy újonnan felfedezett szerzője, aki viszont már régóta publikálja novelláit más folyóiratokban, érkezett, hogy társtudósítóm legyen, szerencsére, viszont ekkor szembesültünk vele, hogy a pénteki napon 7-kor már zár a fesztivál (akár utána is nézhettem volna, de nem tettem). Így munka után nem maradt időnk egyéb programokat látogatni. Így csak élveztük a még múlt héten emlékeim szerint valamivel tavasziasabb időt, és találkoztunk az egyik fesztiváldolgozó barátunkkal, hogy leüljünk a fűbe elkezdni a hétvégét, szoktatni magunkat a Millenáris adta életérzéshez.

Másnap, szombat lévén már odaértünk a délelőtti programra is, Nádasdy Ádám Bánk Bán (prózai) fordítását Kőrizs Imrével és Margócsy Istvánnal mutatták be telt ház előtt.  A beszélgetésben érintettek fordítástechnikai kérdéseket, valamint egyes modernizálások relevanciáját az új fordításban, annak fényében, hogy másutt a fordító lábjegyzetbe száműzte ezeket a lehetőségeket. Megemlítették a magyar fordítástörténet ellentmondásos törekvéseit, hiszen leghíresebb fordításainkban élt a „tökéletes fordítás” és mellette a „művészi átírás” szellemisége is. Olykor időmértékes verselést és rímelést is egyaránt próbáltak megvalósítani a fordításokban, olyan esetekben is, ahol éppenséggel a szöveg szintaktikája legalább olyan mértékben kölcsönöz művészi értéket a műnek. A logikus mondatformálás ma, a szabadversek, prózaversek mérvadó többsége idején talán fontosabb, jelenlegi ízlésünkhöz is közelebb álló szempont. A beszélgetés összegzéseként kiemelhetjük, a beszélgetők szerint Nádasdy egyfajta posztmodern személetet a igyekszik megvalósítani fordításaiban, a magyar fordításgyakorlat e tekintetben még gyerekcipőben járó terében. Bánk Bán és Gertrudis leszámolását Tenki Réka és Nagy Dániel Viktor színészek olvasták fel, a narrátor szerepében magát a fordítót, Nádasdy Ádámot hallhattuk. Az olvasószínházi megvalósítás különleges, szórakoztató műsorelem volt, megteremtette az atmoszférát a szellemes, de releváns kérdéseket érintő beszélgetés előtt. 

John Scalzi, amerikai sci-fi író, és az Amerikai Science-fiction és Fantasy Írók Egyesülete volt elnökének dedikálása örvendett egyértelműen a legnagyobb népszerűségnek a Könyvfesztivál programjai közül.  Sok rajongója egész könyvsorozattal kezében várakozva állta ki az önmaga farkába harapó kígyó jellegű sort, mely körbekanyarogta az épület aulájának kör alakú információs pultját, így megesett, hogy a sor végén állók fizikailag már közelebb voltak a szerzőhöz, mint a sor felénél állók (egy kicsit talán túlzok). Hogy az olvasósereg könyveit mind aláírják, még egy mosolygós segédre is szükség volt, aki előre felírta a dedikálandó neveket a szerzőnek cetlikre. Persze ez a nyelvi akadályokat elhárítandó is fontos feladat. Az én keresztnevemnek például általam eddig látott legszebb idegen nyelven leírt formája „Laslow” (forrás: német nyelv, Baden-Württemberg).

Talán csak Karl Ove Knausgard, hazájában és nemzetközileg is sok rangos díjat elnyert norvég szépíró könyvbemutatója vetekedett a nézők számában az előbb említett dedikálással. A szerző „Min Kamp”, magyarul Harcom című regényfolyamának negyedik kötete Élet címmel jelent meg frissen a Magvető Kiadónál. A norvég díszvendégség, a Könyvfesztivál Budapest Nagydíját is megkapó szerzőjének bemutatójára sajnos Anna tudósítótársammal már nem fértünk be. A biztonsági őrök és szervezők sajnálkozva küldték el a nem idejében érkezőket, például a képen látható embercsoportot, köztük minket is.

Bérczesi Róbert, a magyar alter-rock műfajának egyik meghatározó alakja, a Hiperkarma együttes zeneszerzőjének és szövegírójának könyvbemutatója kint kapott helyet, a Táncszínház előtti téren, szintén sok érdeklődőt vonzva. Belehallgattunk távolról, még kételkedve, hogy jó helyen járunk-e, majd közelebb menve meggyőződtünk, jó helyen vagyunk. Az Én meg az ének bemutatóján Karafiáth Orsolya vezette a beszélgetést és kérdezte a zenészt és a regényes életrajzi könyvet író Kiss Lászlót. A bemutató után Bérczesit és a könyv íróját, Kiss Lászlót immár beltéren lehetett megtalálni, ahol dedikálták a kötetet.

Igaz, ezt már Spiró György Egyéni javaslat című abszurd humoreszkgyűjteményének bemutatója után fényképeztem, ha jól olvasok a telefonon a képek sorrendjéből. A bemutatón Szegő János beszélgetett a szerzővel. Spiró elmondása szerint ezen írásait nemcsak olvasóknak, hanem hallgatóközönségnek is szánta. Sokszor párbeszédeket, például íróval készült interjút, máskor miniszteri felterjesztést hallhattunk a levegő megadóztatásának bevezetéséről. Spiró többet is felolvasott a rövid humoreszkek közül, ezek alapján egységes elmondható a szövegekről, hogy már első hallásra jót röhögünk, és megjegyezzük, adott esetben tovább is meséljük a hallott poénokat.

Szczepan Twardoch lengyel író A király című disztópia  regényének bemutatójába is belehallgattunk, a beszélgetést Nemes Z. Márió vezette, Kellerman Viktória remek tolmácsolással közvetített. Az író elbeszélői módszerei közé tartozik, hogy különös víziókat jelenít meg, például bibliai történetek is az utópisztikus maffiaregény textusába kerülnek mint parafrázisok. Viszont a kérdésekre válaszolva az író azt mondta, ő nem tudatosan használja ezeket, hogy honnan merülnek fel képei, azt ő maga sem tudja, így nem tudta megmagyarázni a város felett lebegő bálnát sem. Sajnos sem a bálnáról, sem a bemutatóról nem találom a fotót.

A Noran Libro kiadásában megjelent Testvérlélek című köny bemutatóján három Karinthyval is találkozhattunk, Agnès Karinthi, a könyv írója Franciaországban született, édesanyja Karinthy Judit fordította magyarra, a színházigazgató rokon Karinthy Márton szerint Agnèsnek új polcot kell nyitni a képzeletbeli Karinthy-könyvespolcon, eltérő zsánerben alkot, mint eddigi író rokonai, nem folytat valamiféle családi hagyományt. Az izgalmas lektűrön nekem is volt szerencsém tördelőként dolgozni. A beszélgetést Kőrössi P. József vezette.

Társtudósítómmal még nem volt elegünk nap végére sem a könyvekből, igaz táncestre akartunk menni, de csak a helyszínen derült ki számunkra, hogy a Facebook-eseményen nem hirdették ugyan, de borsos árú belépőt kérnek. Viszont, ha már ott voltunk, körülnéztünk az Andrássy úti palota kávézójában, egyébként is elfáradtak a lábaink, meg kint hűvös is volt már. Találtunk egy futónövények indáival díszített, egyedi könyvespolcokból álló ezoterikus könyvtárt, leültem a naturális fatörzs szerűre munkált fapadra, Anna pedig az egyik mandala mintás asztalka melletti pácolatlan tonettszékre, ahol órákat töltöttünk röhögve, míg átbeszéltük többek között a szépirodalom helyzetét, élményeinket a Könyvfesztiválról, valamint a Biblia titkos kódját, ami lehet, hogy 2000-re, vagy 2013-ra, de legkésőbb 2113-ra jövendöli az Apokalipszis kezdetét, és az orosz kémnő kalandjainak hiteles tanulmányait az Uóufókkal. Kovács Istvánné verseiből is olvastunk egyébként, melyeket maga Jézus diktált neki, de ő egészen közvetlenül csak „angyalkámnak” nevezte az asszonyt. A könyvben, vagy nem tudni pontosan miben, még Pálosné Kis Marika is segített. Isten áldja őket! (A szerzők neveit tapintatosságból, és mert nem pontosan emlékszem, megváltoztattam.)

Vasárnap már leszívott aggyal, saját kis aggályaimmal érkeztem a helyszínre, ráadásul egyedül. Benéztem Pálfy Eszter és Havasréti József bemutatójára. A Könyvfesztiválra megjelenve Havasréti Szerb Antal-monográfiája új, javított kiadását vehettük kézbe, valamint Pálfy Eszter filológiai munkája nyomán pedig minden eddiginél pontosabb Szerb Antal: A magyar irodalom története született meg. A könyveket a Magvető adta ki, Szegő János kérdezte a szerzőket filológiai munkáról és a korábbi kiadásokról.

Nemrég átvettem Nyerges Gábor Ádámtól az Art7 művészeti portál irodalmi szerkesztői feladatait. Kezdhettem is intézkedni. Almási Miklós professzor dedikálta a galérián Ami bennünk van című esszégyűjteményét a Fekete Sas Kiadónál. Így az egyik első feladatomként Spiró könyvéből már sikerült is átadnom a recenziós példányt, Almási recenziója biztos az elsők között van az új könyvről, alig pár nappal a bemutató után már ki is került a netre. Az Art7-en egyébként is pezseg az élet, nem rég indítottuk el #verstag című projektet, amiben 35-alatti költők választanak hétről hétre egymástól verset. Most az ötödik hétnél tartunk, remélem, sokáig követhetik még az olvasók. Almási Miklósnál elcsíptem az Apokrif főszerkesztőjét is, Nyerges Gábor Ádámot, így aztán együtt megtettünk egy-két kört még, miután megszereztük az aláírást. 

Utána már csak bolyongtam, kisebb volt már a tömeg, elkezdtek pakolászni a kint dolgozók, az el nem adott könyvek visszakerültek a dobozokba. Találtam egy képregényes pultot, megnézegettem, miket adnak ki mostanában. Elnosztalgiáztam arról az időről, mikor édesanyám az első Pókembert vette nekem, még nem tudtam olvasni, de élénkebben él bennem az a bizonyos történet, sok másik emlékemnél, el tudnám mesélni. Milyen nagy dolog, hogy vannak történeteink, amiket bármikor elővehetünk. A Könyvfesztivál ennek a mérhetetlenül emberi dolognak az ünnepe, zarándokhelye is. Egy ismerőssel találkozva, akitől már órákkal azelőtt elbúcsúztam megkérdezte: Na, mi van, nem tudsz elszakadni? Azt válaszoltam, csak mentem még néhány kört. Azt is mondhattam volna, nem, nem tudok.

Bödecs László

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s