Nyúlman (könyvkritika)

Mán-Várhegyi Réka, Mágneshegy, Magvető, 2018

„Belépett a szobába a nyúl. Hatalmas volt, talán két méter magas, plusz a fülei, amelyek a plafonra simultak. Fehér bundája csillogott a holdfényben, és a tekintete valahogy apuéra emlékeztette Ferit… A nyúl egyre közeledett, és amikor elérte a sarokkanapét, ráfeküdt Ferire. Szőrös arcát Feri vállába fúrta és úgy maradt hajnalig.”  (245.)

A regény fülszövege alapján párhuzamos történetekből álló kötetet tartunk a kezünkben, ami  szereplőink életének egy-egy pillanatát örökíti meg, ezzel villantva fel az emberi élet súlyos állításait. A kötetben valóban párhuzamos vagy éppen keresztezett pillanatképeket láthatunk a karakterek életéből, de sajnos a „súlyos állítás mindannyiunk tegnapjáról“ rész a regény végére kikopott. 

A regény az egyetemista Réka egyes szám első személyű elbeszélésével kezdődik, aki épp egy konferencián ül. Innen indul ki minden szál, itt ismerkedünk meg a kötet további két főszereplőjével, Bogdán Tamással és Börönd Enikővel, az elismert néprajzkutatókkal. A két főszereplő kifejezetten izgalmasnak ígérkezik. Bogdán Tamás elvált egyetemi tanár, aki kutatásai mellett vágyai kiélésével tölti életét, és mindeközben rágja a bűntudat, hogy emiatt hagyta magára feleségét és lányát. Börönd Enikő New Yorkból költözött haza Magyarországra, igazi feminista, egy nagy tudományos könyvet szeretne megírni. Ambiciózus, erős karakternek ismerjük meg. Aztán ahogy haladunk előre a történetben, mindkettejük szerepe ellaposodik, hiányérzetet hagy maga után az, hogy miért nem jött össze Böröndnek a könyv megírása, vagy hogy miért alakult így a kapcsolata Bogdánnal. A kapcsolatban teljesen kifordul önmagából, Bogdántól válik függővé, és erre komolyabb magyarázatot nem kapunk. Ahogy arra sem, hogy hogyan lett vége a kapcsolatnak, vagy hogy mi volt a pontos oka annak, hogy nem sikerült megírni a tervezett könyvet. Ez a laza szerkezet rovására írható hiány, de a történet menete emiatt esetlegesnek hat.

A fülszövegben is leírt pillanatképek természetesen jelzik az olvasó számára, hogy nem egy lineáris, koherens szöveggel áll szemben, mégis könnyedén az az érzése támadhat, hogy elvész ebben a nagy kuszaságban. A regény szerkezete kifejezetten széttartó, amin nem segít, hogy az egyes részek helyenként kifejezetten messziről indulnak, sokszor szerepeltek jelentéktelennek tűnő részletek is, így még inkább elszeparálva egymástól a szálakat. A három különböző ember történetei eltérő időpontokban és helyszíneken játszódnak, többnyire csak nagyon laza összefüggésekben. A könyv első felében ez a megoldás még izgalmas, főleg, hogy az olvasó nem is mindig tudhatta, hogy az egymást követő részek vajon kronologikusan milyen viszonyban állnak. Érezhetnénk azt is, hogy ez a szerkezet azt hivatott megmutatni, hogy valójában fogalmunk sem lehet arról, hogy a körülöttünk lévé emberek életében milyen szerepet töltünk be. De végül ez a séma lesz egyben a regény kudarca is, a végére kínosan széthúznak a szálak, amin nem segít a beemelt békásmegyeri szál. A marginalitás kérdése természetesen fontos és aktuális téma, pláne ha a szereplőink néprajzosok, de itt igazán sok olyan esemény történt, ami indokolatlan és végül tökéletesen megmagyarázatlan volt, szereplőinkből pedig egyre inkább kikopott a szín. Bogdán karaktere egy magának való kutatóvá egyszerűsödött, Börönd Enikő pedig egy féltékeny nővé. Réka pedig szinte teljes egészében kikopik a történetből. Ez persze magyarázható azzal, hogy a lány az egyetemi éveit követően visszakerül Békásra, ami megtestesíti az elszürkülést, de itt már közvetítő szerepe is egyre gyengül. A korábbi kapocs, amit Bogdán és Enikő történetei között nyújtott, teljesen elvész, apró jelenetekre tér csak vissza. Illetve kifejezetten zavaró, hogy a fontos pillanatok köré nem kerül be az, hogy miért került vissza Békásra, hiszen jó eséllyel indulhatott volna a kutatói pályán.

A három főszereplő mellett persze megjelennek mellékszereplők is, és közülük talán az egyik legfontosabb Feri, akivel békási vonalon ismerkedhetünk meg. Róla nem tudunk meg túl sokat, csak hogy „szkinhed“ és szegről-végről Bogdán rokona. A regény végén kiderül, hogy Réka is ismeri, de ennél többet nem tudunk meg viszonyukról.  Mellette ki kell emelni még Mártát, Enikő édesanyját, akihez a regény talán legizgalmasabb fejezete kötődik. Ebben a részben, az ő történetét ismerjük meg a szerelemről, szexualitásról. Ez a rész egy kifejezetten merész vállalkozás volt, izgalmas és igazán színes epizódja a regénynek.

A karakterek és a történetvezetés mellett még meg kell említeni a nyulat mint visszatérő motívumot. Enikő anyja a Nyúl utcában lakik, Feri kap az anyjától egy nyulat, hogy megtanulja, hogy milyen valakiről gondoskodni, majd miután a nyúl elpusztul, óriási formában megjelenik álmában is, hogy felhívja a figyelmét arra, hogy Békásnak szüksége van egy hősre, egy megmentőre. Feri lesz majd a történetben szereplő Bomberman is, akivel először Réka álmában találkozhatunk. Az álmok és Bomberman bevonása többet ártott a regénynek, mint amennyit abszurditásával hozzátett, e nélkül máris koherensebb egésznek érezhetnénk a történetek folyamát. 

Kár, hiszen a pillanatképen túl a regény kifejezetten érdekes és fontos témákat mutat fel, hiszen megjelenik benne a feminizmus társadalmi megítélése Magyarországon, a női írás, szexualitás a klimax után, az első generációs értelmiségiek problémája, a marginalizálás, a vidék lenézésének (persze bőven túlfokozott) formája. Viszont amiatt, hogy a regény ezeket megpendítette, de végül nem igazán kezdett velük semmit, újabb igazán nagy hiányérzetet hagyott maga után.

Összességében tehát Mán-Várhegyi Réka regényében fontos témák merülnek fel, melyeknek említése is fontos tereket nyit meg, az emberi kapcsolatok ábrázolása is frappáns, mégis a témák függőben hagyásával, a történetek kivitelezésével és az abszurd elemek bevonásával sokat veszített erejéből.